A németeknek az iszlám törvényekhez kell alkalmazkodniuk – erre a következtetésre jut Thilo Sarrazin, a hetvenes éveit taposó esszéista, közgazdász, volt baloldali politikus új, Az ellenség átveszi az ellenőrzést című könyvében. A kötet alcíme – Hogyan lett a fejlődésünk béklyója a fenyegető iszlám? – jelzi, hogy mitől félti a német jövőt, ha az még német lesz.
A szerző eddig tizenöt könyvet publikált, főleg a gazdaság témakörében, de az első könyve, amelyben egyértelműen szakított a politikai osztály tolvajnyelvével, a 2010-ben megjelent Németország eltűnik című volt. A 25 ezer példányszámú első kiadás már a megjelenés napján elfogyott, és a szerző hamarosan meglakolt érte.
A média ráuszult, Angela Merkel a nyelvére vette, rasszizmus vádjával bíróság elé idézték, a Bundesbankból kiakolbólították. A szociáldemokrata párt (SPD) elnöke is távozásra szólította fel, de erre nem volt hajlandó.
A felmérések szerint már akkor, nyolc évvel ezelőtt – a maihoz képest még a boldog békeidőkben – a megkérdezettek közel fele osztotta Sarrazin vízióját, és 18 százalék rá szavazott volna, ha pártot alapít.
Számíthatott e kriminális reakciókra, mert folytatta, amit a lelkiismerete diktált. 2012-ben megjelent az Európának nincs szüksége az euróra – Hogyan vezettek politikai illúzióink a válsághoz?, 2014-ben pedig a Véleményterror – A véleménynyilvánítás szabadságáról Németországban című kötete. (Egyik könyvének sem akadt magyar kiadója.)
Az eurókaszt kilökte magából, de a közvélemény tájékozottabb része befogadta őt: a Cicero magazin 2016. decemberi felmérései szerint Sarrazin az ötödik helyen állt a legfontosabb német gondolkodók listáján. 2015-től már részt vesz az Alternatíva Németországnak (AfD) rendezvényein is.
Jellemző a totális németországi médiacenzúrára, a valóság elhallgattatóira, hogy eddigi kiadója, a Deutsche Verlags-Anstalt, amely busás hasznot zsebelt be több kiadást is megért könyveiből, megtagadta legújabb műve kiadását. Pedig egyik méltatója, Lionel Baland belga író-újságíró szerint alapos kutatások, hozzáférhető statisztikák és tények alapján írta meg.
Ráadásul egy olyan közgazdászról van szó, aki annak idején, amikor még tartotta a száját, vezető pozíciókat töltött be a Német Vasúti Társaságban, a Német Nemzeti Bankban, és szociáldemokrata miniszterségig vitte.
A mostani 450 oldalas könyve kiadását végül a FinanzBuch Verlag vállalta el.
A történelem rövidülő időszakaszokban ismétli önmagát: műve megjelenése után újfent távozásra szólították fel a pártból, amelynek 45 éve tagja. Önként továbbra sem megy, sőt arra hívta fel a figyelmet, hogy a szociáldemokrata Willy Brandt kormánya 1973-ban olyan törvényt hozott, amely leállította a munkaerő-bevándorlást.
A másik szociáldemokrata kancellár, Helmut Schmidt pedig könyveiben figyelmeztetett a muzulmán bevándorlás okozta kulturális földindulásra. Igaz, ők államférfiak voltak, és nem mai technokrata, az izzadt közvéleménytől prüszkölő neoliberális törpék.
Sarrazin azt bizonygatja, hogy az iszlám hegemón szerepének elterjedése visszaszorított bizonyos pozitívumokat az európai muzulmánok életvilágában, tiltja e népesség integrációját a német társadalomba és alávetett helyzetbe kényszeríti a nőket. E tények a jövőben csak szaporodni fognak a meghívásos bevándorlás és a nem európai származású németországiak magas születési rátája miatt.
Ha a tendencia folytatódik – márpedig a regnáló politikai és a közvélemény-formáló balliberális elit még erősíti is –, akkor belátható időn belül a kisebbségbe szorult és a keresztény vallást magukról lerúgó európaiak behódolásán a sor. Ráadásul a manipulált európai embernek a fogyasztói „kultúra” hatására eltompultak a védekezőreflexei, elvakítják a fogyasztói társadalom vívmányai.
Sarrazin megerősít abban, amit több francia kortársa is megírt, hogy ahol muzulmánok kerülnek többségbe, ott vége a vallásszabadságnak, a fanatizmus ül tort, és a demokrácia lehúzhatja a rolót, amely – mint látjuk – Németországban már most útban van lefelé.
A nagyvárosi no-go zónák lakói – vagy szervezett paramilitáris csoportjaik – már most alternatív igazságszolgáltatást működtetnek, amely felülírja az állam törvényeit. Ide a többségi társadalom tagjai etnikai/vallási alapon már nem léphetnek be, s ha mégis megtennék, testi épségük veszélyben forogna, hatósági segítségre pedig nem számíthatnak. A szerző kimutatja, hogy a muszlimok többsége jóval az átlag alatt teljesít a munkaerőpiacon, a képzés területén, és nincs remény arra, hogy a helyzet megváltozzon. A párhuzamos társadalmak tovább épülnek, a helyzet romlik, erősödik a vallási fundamentalizmus.
Sarrazin könyvének mondanivalóját illusztrálta a minap történt késelés a szászföldi Chemnitzben. Miközben a német lakosság nap mint nap szembesül a „kereszténydemokrata” Merkel által importált bevándorlók bűnözésével és erőszakjával, amely a szexuális bűncselekménytől a gyilkosságig terjed, az augusztus 26-i gyilkossággal mintha betelt volna a pohár.
Aznap hajnalban egy 35 éves német polgárt öltek meg, másik kettőt súlyos állapotban vittek a kórházba. A biztonsági erők letartóztatták az elkövetőket: egy 23 éves szíriai és egy 22 éves irakit. A fickók éppen egy nőt zaklattak, de a segítségükre siető férfiakra kést fogtak. Az elhunyton 25 késszúrást számoltak össze.
A Magyar Idők már beszámolt arról, hogy több tüntetést is szerveztek az iszlám vallást és kultúrát bíráló, a határok azonnali lezárását sürgető szervezetek, de a „szélsőjobboldali törekvéseket” elutasító erők is.
A volt NDK területén fekvő nagyváros polgármestere pedig biztosított mindenkit, hogy továbbra is várják a „külföldieket”. Mintha kommunista elődje szerepét játszaná, aki parancsba kapta, mit mondjon Erich Honecker pártfőtitkár útmutatásai alapján.
Különösen felháborító, hogy a fizetett állami média – akárcsak a kommunista időkben – úgy mutatta be a többségében láthatóan hétköznapi, tehát normális állampolgárokból álló tüntetőket, mintha azok szélsőjobboldaliak lennének.
És a tüntetők „Az idegenek kívül!, illetve „Ez a mi városunk!” feliratú táblák mellett a „Mi vagyunk az emberek!” feliratút is emeltek a fejük fölé. Minő véletlen: 1989-ben is ez volt az emlékezetes szlogen a kommunista rendszer bukását eredményező tüntetések során.
Kár, hogy Sarazzin úr nem augusztus végén fejezte be a könyvét, mert illusztrálhatta volna Chemnitzcel is meg a baden-württembergi Offenburg városában történt esettel is. Itt is egy orvost szúrt le egy szomáliai menedékkérő, de súlyosan megsebesítette az asszisztensét is.
Vajon mi történt erre a német médiában? Az ARD közszolgálati televízió egyszerűen elhallgatta a gyilkosságot. Amikor ezért felelősségre vonták, a szerkesztő azt válaszolta, hogy az esemény nem nemzeti, hanem regionális hatáskörű volt. Ezek után hab volt a tortán Angela Merkel kancellár szóvivőjének nyilatkozata 2018. augusztus 27-én, amelyben elítélte a bevándorlók „kollektív vadászatát” és a jogállamot szajkózta.
Joggal írta Őry Mariann a Magyar Hírlapban megjelent jegyzetében, hogy hazudnak a népnek Németországban. A chemnitzi késelés részleteit is egy rendőrnek kellett szivárogtatnia, aki szerint a németeknek joguk van megtudni az igazságot a migrációs helyzetről.
A 39 éves férfi tisztában volt azzal, hogy elveszítheti az állását – és valóban felfüggesztették –, azzal azonban nem, hogy akár öt év börtön is várhat rá. Ilyen állapotok uralkodnak ma Németországban: aki kimondja, leírja az igazságot, azt, hogy valójában mi történik, elhallgattatják, kirúgják és súlyos büntetésre számíthat.
Nemcsak Sarrazin, de Sigmund Freud is új példával gazdagíthatta volna A halálösztön és az életösztön című művét. A totális, diktatórikus hálózati kaszttá csontosodó baloldali-liberális politikai és véleményelit kiterjedt hazugságipart működtet Németországban és Európában, miközben tovább erőlteti a „menedékkérők” beszállítását a kontinensre.
S mivel Chemnitz hajdanán Karl-Marx-Stadt volt, Erich Honecker pártfőtitkár most röhöghet a túlvilágon: kellett nektek lebontani a berlini falat!
A szerző politológus