Van egy hasonlatosság a német újságíró és a kiéhezett férfi között: mindkettőnek mindenről ugyanaz jut az eszébe. Csak éppen a német újságíró esetében ez a valami a nácizmus, különösen akkor, ha honvédelemről van szó. Az egyik ilyen vicces kolléga, Florian Eder azon élcelődik: az osztrák kancellár éppen csak Tokiót nem vette bele az illegális migrációval szemben most meghirdetett Berlin–Bécs–Róma-tengelybe, pedig akkor lenne teljes a világháborús együttműködés…
Nem tudni arról, hogy a németben le lenne tiltva a tengely szó; a CDU főtitkára éppen most írt a tagságnak arról, milyen fontos e viharos időkben is megőrizni a CDU/CSU-tengely egységét. Az pedig igazán sajnálatos, hogy Európa geopolitikai adottságai nem cserélődtek le csak azért, mert Adolf Hitler elveszítette a világháborút: Berlin, Bécs és Róma ma is egymásra van utalva.
Ezzel az erővel a kolléga a főszereplők vicces nevén is fennakadhatott volna: majd éppen Rövid Sebestyén (Sebastian Kurz kancellár) és Páfrány Mátyás (Matteo Salvini olasz belügyminiszter) fújja itt a passzátszelet, amikor a nagyokosok, mint Angela Merkel és Jean-Claude Juncker mást akarnak!
Pedig észre kellene venni: nem hóbortos, jobbos politikusok egyéni szeszélyéről van szó, hanem Németországban, Ausztriában és Olaszországban – ahogy másutt is – jobbra lengett ki a politikai inga az elmúlt bő fél évben. Magyarán: az európai politika – ha lassan is, de végre-valahára – igazodik a közhangulathoz. A balkáni migrációs útvonal kulcsállamai nem akarnak újabb bevándorlási hullámot, az újonnan érkezőket fel akarják tartóztatni, az illegálisokat kitoloncolnák.
Egy másik újságírói nácizásból botrány lett Berlinben: Horst Seehofer belügyminiszter lemondott miatta egy integrációs fórumot. Történt, hogy egy Ferda Ataman nevű német tollforgató egy marginális aktivistalapban, az Ermutigenben a nácik „vér és rög” felfogásához hasonlította azt a hazafogalmat, ami pedig Bajorországban annyira természetes, hogy Seehofer a tárcája nevébe is beépítette, így hazaügyi miniszterként is tevékenykedik a szövetségi fővárosban.
Ataman azon kesereg: „tűzveszélyes” a haza olyan értelmezése, amely előnyben részesíti azokat, akik már előbb az országban voltak, értsd: a németeket. De milyen lenne az a német haza, amelyet a török vendégmunkás szülők gyermeke, Ataman szeretne? Az „emlékezetkultúra” hazája, értsd: emlékezz az antiszemitizmusra! Ezenkívül a „világra való nyitottság” hazája, beleértve a természetesnek tartott be- és kivándorlást, illetve a vallásszabadság hazája is. Utóbbit úgy kell érteni: ne lehessen azt mondani, hogy az iszlám nem tartozik Németországhoz – mint Seehofer tette.
Mindez nagyon szépen hangzik: filozófiából ötöst érdemel, társadalomismeretből viszont egyest és évismétlést, így a tanév utolsó napján. Európa ma nem itt tart. Hanem az eszmélésnél. Hogy Németországnál maradjunk: a 2015 óta belpolitikai gyötrelmek sorát okozó migrációs kérdés egyetlen eleme évtizedek óta nem látott feszültséget vitt ezen a héten a német kormányba, példátlan éket verve az uniópártok, a CDU és a CSU közé.
A német lakosság sem nácizik, inkább egyre többen hátat fordítanak a CDU/CSU-nak, és a nacionalista AfD felé fordulnak. Vezető német hír volt napokig a kéjgyilkos migráns, legújabban pedig az, hogy biológiai fegyvert készült kifejleszteni ricinből egy 2016-ban érkezett bevándorló, aki egyébként Észak-Afrika legélhetőbb országát, Tunéziát hagyta maga mögött. A 2015-ös állítólagos rászorulóktól indulva a rengeteg kisstílű migránstrükkön, majd a késeléseken, gázolásokon és lövöldözéseken át e hétre eljutottunk a ricinig is. Szép kör volt.