A kétszáz éve született Karl Marx szavainak parafrázisával élve a napokban az Eurostat kísértete járta be az ellenzék háza táját. Méghozzá több tízezer kísértete. Semmelweis Ignác születésének úgyszintén kétszázadik évfordulójára időzítve a témára érzékenyített ellenzéki körök, tévécsatornák, újságok, internetes portálok, na meg persze a rémálmoktól gyötört pártok illetékesei kéjes borzongással sikoltottak fel az Európai Bizottság statisztikai hivatalának ki tudja, hol készített és honnan előkapart jelentésétől.
Eszerint a 2015-ös magyarországi halálozási adatok alapján a 75 év alatti magyarok 41 százaléka úgy halt meg, hogy az orvostudomány és a technológia jelenlegi állása szerint megmenthették volna az életét. Ez a magyar mutató állítólag a hetedik legrosszabb Európában. Az utolsó helyen egyébként Románia áll, ott ez a szám 48 százalék, a legjobb a helyzet Belgiumban, Dániában és Franciaországban, valamivel húsz százalék feletti adatokkal.
Egy laikusnak persze eleve rejtély, hogy az ilyen felméréseket hogyan lehet hitelesen elvégezni, sőt miként lehet egyáltalán elvégezni őket. Így hát be kell érnünk a jelentéshez mellékelt szűkszavú és homályos módszertani magyarázattal, miszerint elkerülhető halálnak azok az esetek számítanak, amelyek megfelelő prevencióval megelőzhetők lettek volna.
Az érdekelt szellemidézőket azonban nem foglalkoztatják különösképpen az apró részletkérdések. Hogy például mik azok a megfelelő prevenciók, és hogy alkalmazásukkal valóban ma is élne-e még az a több tízezer ember. Mert ugye ez utóbbit végképp semmiféle tudományos módszerrel nem lehetne egzakt módon megállapítani.
Ennek ellenére a szellemidézők boldogan ijesztgetnek a halottakkal, és kimondottan hálásak az Eurostatnak, amiért az anyák megmentőjének kétszázadik születésnapját nem kellett holmi stadion-építésekkel, korrupcióval, iskolaüggyel, migránsokkal, választási csalásokkal, a fokozatosan kiépülő diktatúra rémének felhánytorgatásával, a benzin árának emelkedésével, a gyengélkedő forinttal meggyalázniuk.
Az egészségügyre szakosodott oknyomozó rémhírkeltők is boldogan felsóhajthattak. Az Eurostat jelentésének hála, egy időre legalább végre nem kell a kórházak sötét alagsoraiban bujkálva döglött patkány után kutatniuk, nem kell a kórházi mosdókban a vécépapírra, szebb nevén az egészségügyi papírra vadászniuk, annak hiányából vaslogikával az Orbán-rezsim közeli bukását megjósolniuk, és nem kell a műtők, kórtermek mennyezetén penészfoltokat keresniük. Milyen ízléstelen és ünneprontó lett volna az ilyesmi! Ehhez képest az Eurostat adatait böngészni kényelmes, tiszta papírmunka. Sokkal elegánsabb holmi kutakodásnál, és sokkal méltóbb az ilyen ünnepi alkalomhoz.
Ráadásul sokkal hatásosabb szemforgató alakoskodással az élet meghosszabbításának lehetőségét felcsillantani! Mert az aztán pártállástól függetlenül mindenkit érdekel. Még a megrögzött, tántoríthatatlan Fidesz-szavazókat is.
Az ebben a témában ki tudja, milyen alapon szakértőnek számító Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő asszony az ünnep fényét emelendő, parlamenti interpellációjában azzal támadta a minisztérium most indított kézmosási kampányát, hogy a kormány kétszáz év után sem képes megfelelő fertőtlenítőszereket biztosítani az egészségügyi intézményekben. Szóval ő már megtalálta azoknak a bizonyos prevencióknak az egyikét: több fertőtlenítőszerre van szükség! Az MSZP másik észkombájnja, Korózs Lajos egri példára hivatkozva a kórházakban tomboló Fidesz-diktatúra felszámolásában vélte megtalálni a prevenció újabb elemét. Csak így tovább! Még egy-két ilyen ötlet, és akkor a köztudottan ateista MSZP-ben hamarosan rábukkannak az örök élet titkára.
Beteg emberek sorsából, manipulált adatokkal, a valóság folytonos meghamisításával politikai tőkét kovácsolni nem szép dolog. Az ilyesmi az április nyolcadikai parlamenti választások tükrében nem is szokott sokat hozni a konyhára. Holtakkal kufárkodni viszont nemcsak hogy nem szép dolog, hanem egyenesen aljasság, amire csak válogatott szélhámosok vetemednek, és amelyre természetesen akad példa más időkből is. Gondoljunk csak Gogol zseniális regényére, a Holt lelkekre és a regény szélhámos főhősére, Csicsikovra. Ez a minden hájjal megkent szédelgő az orosz törvények útvesztőit kihasználva holt lelkek, azaz holt jobbágyok százainak tulajdonjogát vásárolja fel, akiknek fiktív tulajdonosaként aztán busás kölcsönöket vehet fel a banktól.
Csicsikov arra építi tervét, hogy szélhámossága csak a következő revíziónál derülhet ki, addigra pedig ő már túl lesz árkon-bokron, és vígan éli életét a pénzzel. Üzelmeiben cinkosként számíthat a holt lelkek gazdáira, a romlott, tudatlan nemesekre. Ők ugyan tisztában vannak a halott emberek adásvételének törvénytelenségével, de mivel a csalással pénz üti a markukat, hajlandók szemet hunyni felette. A nagy irodalmi művek attól halhatatlanok, hogy minden kor számára vannak üzeneteik, amelyeket összevetve saját konfliktusainkkal, tisztábban látjuk a világot és benne önmagunkat.
Gogol regényéről például óhatatlanul eszünkbe jutnak a magyar Csicsikovok és cinkosaik, a busás banki kölcsönökről a parlamenti naplopással és szemfényvesztéssel megszolgált busás jövedelmeik, és most már eszünkbe jutnak a holt lelkek is. Róluk a következő revízión, a mi esetünkben a következő választásokon a magyar Csicsikovoknak majd számot kell adniuk. Ne felejtsük el nekik ezt se!
A szerző író, műfordító