Bár Bosznia-Hercegovina az utóbbi időben más ügyben került a figyelem középpontjába, az ott kialakult migrációs helyzet miatt sem mellékes, hogy mikor és ki alakít kormányt ebben az országban, amely immár több mint két évtizeddel a daytoni megállapodás után sem működőképes. Az október elején lezajlott általános választások végleges eredményét november 7-én hozta nyilvánosságra a Központi Választási Bizottság.
Már az előzetes eredményekből is leszűrhető volt, hogy a három államalkotó népesség, a bosnyákok, vagyis muszlimok, a horvátok és a szerbek továbbra sem érzik magukénak a nagyhatalmak által kierőszakolt közös államot; egymástól elkülönülten élnek, és etnikai alapon szavaznak. A Bosnyák–Horvát Föderációban most is a nagy számbeli fölényben lévő bosnyákok Demokratikus Akció Pártja szerezte a legtöbb szavazatot, a tömbhorvát lakosságú területen viszont a Bosznia-hercegovinai Horvát Demokratikus Közösség. A boszniai Szerb Köztársaságban Milorad Dodik Független Szociáldemokrata Pártja lett a legerősebb.
A helyzet azonban csak a szerb entitásban nevezhető egyszerűnek. A bosnyákok és horvátok alkotta föderációban az egyes pártok közötti viszony annyira elmérgesedett, hogy nagyon nehéz megjósolni, milyen koalíció jöhet létre, elsősorban entitási és állami szinten. A Szerb Köztársaságban egyértelműbb a kép.
Bosznia-Hercegovinának a daytoni békeszerződésben rögzített szerkezete módfelett bonyolult. Azonfelül, hogy a hatalmi szintek nagymértékű elburjánzása (állami, entitási, kantoni és helyhatósági) rendkívül lelassítja a döntéshozatalt és finanszírozhatatlanná teszi az államigazgatást, számos más gyengéje is van. Szentesítette a három évig tartó és több százezer áldozatot követelő háború alatt végrehajtott etnikai tisztogatást (a lakosság csaknem felének lakóhelye változott meg a háború következtében), ezzel „kőbe véste” az ország megosztottságát.
Létrehozta két entitás, egy színtiszta nemzetállam, a boszniai Szerb Köztársaság (ahonnan elűzték a nem szerb lakosság több mint 90 százalékát) és a két államalkotó nemzetből álló Bosnyák–Horvát Föderáció szövetségét. A legnagyobb lélekszámú bosnyák/muszlim (a lakosság összlétszámának 50 százaléka) és a legkisebb lélekszámú horvát (15,4 százalék) népességet kényszerítette egy államba, többek között olyan ígéretekkel, amelyek később nem valósultak meg. Bosznia-Hercegovina immár több mint húszéves története egyébről sem szól, mint arról, hogy a szerbek (30,8 százalék) körömszakadtig védelmezik különállásukat, sőt teljes kiválással zsarolnak.
Az idei választás pikantériája, hogy a föderációban nincs érvényes választási törvény, mert a központi választási bizottság nem tudta eldönteni, hogy az utolsó jugoszláv (1991-es) vagy a 2013-as népszámlálás eredményei alapján válasszák meg a parlament felsőházába a képviselőket. Ezért nem hajtották végre az alkotmánybíróság döntését a vonatkozó törvény módosításáról. Ez nagy valószínűséggel kormányválságot fog okozni.
A nemzetközi megfigyelők egybehangzóan választási apátiáról számoltak be. Különösen szembeötlő volt a fiatalok távolmaradása az urnáktól. A horvát lakosság 60 százaléka nem szavazott. A hivatalosan 35 százalékos munkanélküliséggel küzdő országból aki csak teheti, elmenekül.
Bár időről időre eddig is felébredt a vágy az EU-vezetőkben, hogy Bosznia-Hercegovinában végre rendet csináljanak, ezt most különösen aktuálissá tette az illegális migránsok ott feltorlódott mintegy húszezres tömege. Ennek a tömegnek a 95 százaléka fiatal férfiakból áll, a zöme pakisztáni, de szép számmal vannak irániak, marokkóiak és algériaiak, késekkel felfegyverkezve érkeznek, s nem riadnak vissza attól, hogy a boszniai államhatalom útjukat álló képviselőire támadjanak. Nem nehéz belátni, hogy az állandósult válság nem kedvez a hatékony határvédelemnek. Horvátország ezer kilométeres határával sürgős segítségre szorul. A Balkán feletti befolyás megszerzéséért folyó harc is éleződik.
Oroszország a szerb entitásban élvezett befolyása mellé most a horvátokat is meg akarja nyerni, hogy az országot távol tartsa a NATO-tól. A bosnyákok felett Törökország vállalt véderő szerepet, feltűnt azonban egy nála sokkal veszélyesebb versenyző, Szaúd-Arábia. Neki köszönhető, hogy terjed a Bosznia-Hercegovinára és környezetére a szerb szeparatizmusnál is veszélyesebb erő, a radikális iszlám.
A brüsszeli tanácstalanságra jellemző, hogy eddig egyedüli ötletként egy újabb Dayton merült fel. Mintha még nem bizonyosodott volna be az Amerika-projektként létrejött első megállapodás életképtelensége. Valószínűleg megint a nagy vízen túlról jön újabb ötlet, ha jön. A Koszovóval kapcsolatban most megszellőztetett területmegosztás (amit Amerika támogat) ugyanis itt aligha merülhet fel, hiszen akkor megint ott tartunk, ahol 1995-ben: mi legyen a bosnyákokkal.
A Szandzsákkal egyesülve – ennek területén most Montenegró és Szerbia osztozik – legyen egy újabb balkáni kisállam, vagy egy bosnyák, muszlim zárvány a hercegovinai horvát lakosságú területekkel megnövelt Horvátország és a Szerbiához csatolt boszniai Szerb Köztársaság között?
Ez a probléma szemmel láthatóan nem oldódik meg magától, vagy ha mégis, egyáltalán nem biztos, hogy Európa javára.
A szerző Balkán-szakértő