Gyakori vád, hogy Magyarország önző módon jár el migránsügyben. Ez a kijelentés azt jelenti, hogy hazánk a migránsügy édes borát csettegeti. Szóval, a javára hajt, a ruskóját pedig meghagyná másoknak. Mi a helyzet valójában?
A magyarok közül mi, akik átéltük az elmúlt esztendőket, láttuk, hogy a migránsnak nevezett tömeg véletlenül sem hozzánk igyekezett. Az itteni élet nem érdekli a kóbor muszlimokat, a köznapi jövedelmek sem vonzzák, a kultúra még kevésbé – sőt, az inkább taszítja őket. A beérkezett több százezer ember, amint tehette, odébb állt, még a legjobb körülmények között elhelyezett gyerekek is elillantak. Más volt a feladatuk és céljuk, mi csak útba estünk?
Bemelegítésképpen kezdhetjük ott, hogy a hozzánk vetődötteknek nem ízlett a koszt. Az iszlám táplálkozási szokások az ízektől kezdve az alapanyagokon át gyökeresen eltérnek a mieinktől, akár a családiak: szülő-gyermek, férfi-nő, öreg-fiatal kapcsolatok. De ezek csak külsőségek. A muszlimok többféleképpen minősítik és kezelik a hittársaik körén kívüli embereket. Elvileg elfogadják, s rögtön a maguk mögötti előkelő második helyre utalják a „Könyv népeit”, tehát a zsidókat és a keresztényeket. Persze, ha úgy adódik, aggály nélkül irtják őket – miként a múltból és korunk eseményeiből kitetszik. A Korán alapján a nőket még alacsonyabb rendűnek tartják. Egész muzulmániában sehol nincsenek feminista mozgalmak.
Szemükben az Istent nem ismerő hitetlenek a leghitványabbak, holott ha közelről megnézzük a dolgot, éppen ezek, a mindenkori Hegedűs hadnagyok az ő szálláscsinálóik. Ők rágják szét a vezetékeket, nyíltabban: a normális élet évezredek alatt alakult és finomult hálózatát, a társadalom erezetét, idegrendszerét, hogy Soros mester ötletelhessen milliók élete árán, mert fiatal éveiben olvasott egy könyvet, s szippantott belőle egy jó ötletet. Korábban ugyanez történt Robespierre-rel, Marxszal, Leninnel, Sztálinnal, Hitlerrel, Pol Pottal.
Az említettek és társaik sokat dolgoztak, pontosabban kísérleteztek társaikon. Korunk Európájának alapeszméje továbbra is ez a kísérlet, tehát az emberkísérlet – másokon. A nyitott társadalom terve leginkább egy, a szeméremcsontjától az álláig fölhasított embert idéz a gondolkodó ember elé, akinek a testüregeiben kedvére jár a szél, s hordja ki-be a bacilusokat, a homokot, a bogarakat. A kísérletező ember pedig részvétlenül hallgatja üvöltését, s olykor bepötyög valamit okos számítógépébe.
A nyitott társadalom elnevezésű kalandban különösen érdekes a sorozatos vesztés utáni lankadatlan ismétlés, de még izgalmasabb, hogy a homo sapiens semmilyen következtetést nem von le tűpontosan ismétlődő bukásaiból, holott az eredmény mindig ugyanaz…
A történelem vagy inkább az események fintora, hogy a próféta harcos követői éppen a vallástalan muszlimsimogatókat sorolják legalulra, a szó szoros értelmében vett hitetleneket, éppenséggel azokat, akik mostanában egyengetik útjukat Európába. Tehát a pogány jogi mozgalmárokat, akik Soros mester útmutatását követve teszik azt, amire sem rendes muszlim, sem keresztény, sem zsidó soha nem vetemedne. Akik lenézik, sőt megvetik szülőhazájukat, népüket, történelmüket, hagyományaikat s különösen a keresztényeket, mert azok olyan úton járnak, amire ők a lábukat sem merik tenni. Akik olyan világot látnak, amitől őket a hideg rázza, akik olyan muzsikát hallanak, ami sérthetetlen lélekként átsuhan az ő szórakoztatóiparukon…
Gazdájuk pénzét vagy mijét elfogadják, mert értelmüket erre a szintre állították be, tehát a pavlovi reflexek szerint bizonyos helyzetekben nyáladzaniuk kell, majd rágalmazni, tüntetni, ordítani a normalitás ellen. Sejtelmük sincs arról, hogy őseink – minden gyarlóságukkal együtt – évezredek során kimunkáltak olyan kultúrákat, melyek a maguk vallási, történelmi, szépészeti eszméivel, alkotmányaival, hatalommegosztásával stb. ha nem is paradicsomivá, de élhetővé tették a mindennapokat e zsúfolt bolygón.
A nyitott társadalom mérnöke lebontaná mindezeket, majd újra föltalálná őket, vagy helyettük másokat, tehát mintegy elölről kezdetné a történelmet. A mi életünk terhére. Ahogy a komcsik, a nácik s társaik próbálták. Az ő példájuk a tanú rá, hogy ez elvileg sem lehetséges, gyakorlatilag még kevésbé. Gondoljunk bele: a magyar alkotmányosságot sem lehetne „megújítani” Szent István ezeréves intelmei nélkül.
Mohamed minden más vallású embert a maga hitére akart vonni, szükség esetén erőszakkal is. Többek közt ezt hagyta örökül utódaira. Az iszlám története ezért térítő háborúk sorozata, amit egyedül a megtámadott meggyőző erejű visszacsapása állított meg. Sosem végleg, hanem valamennyi időre. Olykor pár száz évre, aztán kezdődött a harc elölről.
Európa a vallásháborúkkal – katolikus–református – ugyan földúlta önmagát, ám sokszoros kárpótlást szerzett a gyarmatok: Amerika, Afrika, Délkelet-Ázsia kifosztásával. Muszlim ostroma végleg kifulladni látszott a XVIII. század elejére. Ekkor ugyanis fordult a kocka: ettől kezdve az úgynevezett keresztény vagy inkább volt keresztény hatalmak kezdték gyarmatosítani a világot, benne a hajdani iszlám törzsterületeket: Arábiát, Egyiptomot, Irakot stb. A muzulmán társadalmak nem tudtak bekapcsolódni az ipari forradalmak sodrába sem, amelyek hatalmas tudományos és műszaki változások mellett társadalmiakat is hoztak. Kaptak helyette természeti kincseket, különösen kőolajat és földgázt.
A mai helyzet sajátossága, hogy a muzulmán országok újkori pénzügyi fölemelkedéséhez vallási megújulás is járult, miközben Európában és egész kultúrkörében az anyagi előrejutás páratlan lelki silányodást hozott, vele az önfeladás nyitott társadalom nevű kórságát, mintegy a mefisztói alku pecsétjeként…
A szerző író