Jöjjön, aminek jönnie kell: Ausztriában is megkezdődött a médiaháború, a közrádióért és -televízióért folytatott harc. Ez elkerülhetetlen volt annak fényében, hogy a tavalyi bécsi kormányváltás átrendezte az erőviszonyokat az Österreichischer Rundfunkot felügyelő testületben, kétharmados többséghez juttatva a jelenlegi kormányerőket, az Osztrák Néppártot (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ). Heinz-Christian Strache szabadságpárti alkancellár nemrég nem is rejtette véka alá, hogy változást akar az ORF-nél.
Strache egy magas labdát lecsapva hírhamisítást is a közmédia szemére vetett, miután annak tiroli szerkesztősége – a holnapi tartományi választások előtt – úgy tudósított az FPÖ kampányáról, hogy a közölt híranyag szerint a szabadságpárti listavezető egyetérteni látszott egy zsidózó és a Hitlerjugendet dicsőítő nyugdíjas szavazóval. A tudósításért az ORF később elnézést kért, és leadta az FPÖ-politikus elhatárolódó nyilatkozatát.
A kezdődő médiaháborúról laptársunk, a Népszava is értesült. „Veszélyben az osztrák közmédia” – cikkeztek a minap, félőnek nevezve, hogy „tisztogatás indul a függetlenségéről, korrektségéről és objektivitásáról ismert” ORF-nél.
Nos, nem tudjuk, milyen internet-előfizetésük van a kollégáknak a Jókai utcában, mindenesetre annak segítségével, amelyik nekünk van, a következők vázolhatók fel.
Az ORF élén 2007 óta Alexander Wrabetz kipróbált szociáldemokrata (SPÖ) káder áll, aki még a gazdag Ausztriában is arcpirítónak számító évi bruttó 410 ezer euróért (128 millió forintért) látja el áldásos tevékenységét, miközben az osztrákok sarcként megélt tévédíjat fizetnek (átlag havi 25 eurót) a közmonstrum finanszírozására.
A 2016-ban újabb öt évre megválasztott, 57 éves Wrabetz az osztrák szocialista diákegyesületek volt szövetségi elnöke: mi más is lehetne persze, ha egyszer a bécsi mondás szerint az emberfia a császárvárosban vécésnéni sem lehetett SPÖ- vagy ÖVP-párttagkönyv nélkül, és az elmúlt bő egy évtizedben az SPÖ volt a legnagyobb kormánypárt?
Van a függetlenségnek egy hamis, de Budapesten is elterjedt értelmezése. Eszerint független az, aki a baloldali-liberális értékrendet védelmezi.
„Az újságírásban, a jó újságírásban mindig van valami a felvilágosodásból, az emancipációból, a világra való nyitottságból” – adott erről a minap sorvezetőt a bécsi liberális Der Standard.
A függetlenség torz felfogása szült aztán olyan, hazánkat lejárató alkotást, mint a 2012-ben az ORF csatornáján bemutatott Nationale Träume – Ungarns Abschied von Europa? (Nemzeti álmok – Magyarország búcsúja Európától?).
A diplomáciai botrányhoz, sőt pereskedéshez is vezető filmet Andrea Morgenthaler mellett Paul Lendvai (szintén kipróbált és bevált bécsi szocdem ORF-káder) jegyezte. Ebben az osztrák néző főként a pesti liberális értelmiség képviselői, Bauer Tamás, Iványi Gábor, Schiff András, Ungváry Rudolf, Váradi Júlia szemüvegén át szűrten kaphatott képet a 2010 utáni Magyarországról.
Lendvai a Der Standardban keddenként megjelenő rovatában ma is hetente félti a demokráciát Orbán Viktortól vagy bárki mástól, akit hozzá hasonlónak gondol.
Félthetné éppen az ORF-et is, mégpedig az osztrák néptől. Egy tavalyi felmérés szerint az osztrákoknak csak négy százaléka tartja függetlennek a közmédiát, úgy vélve, főként az SPÖ javára és a jobboldali FPÖ kárára tudósít.
Az ORF szerkesztői tanácsa 2013-ban figyelmeztetett: „A szocdemek és a Néppárt a szavazatok alig ötven százalékát kapták meg, mégis száz százalékban fel akarják osztani egymás között az ORF-et.” Most más szelek fújnak a Lajtán túl, ott az FPÖ, Wrabetzen pedig nő a nyomás.