Orbán Viktor az általa meghonosított, mára már hagyománnyá vált országértékelővel az egyetlen olyan politikus Magyarországon, akinek sikerül a napi aktuálpolitikai csatározások szintje fölött álló, nagyobb távlatokon átívelő beszédet tartania.
Így egyedüliként képes a belpolitikai események mellett a globális folyamatok átfogó bemutatására, ami már szinte kötelező része a kormányfő felszólalásainak.
A miniszterelnök olyan európai politikussá emelkedett, akinek hangja több ezer kilométerrel odébb is elhallatszik, és szavait komolyan is veszik.
Magyarország korábban mindenféle kritika nélkül, pontról pontra végrehajtotta a nyugati országok akaratát, viszont 2018-ra olyan szuverén országgá vált, amely képes befolyásolni a brüsszeli döntéseket. Régiónk szerepe felértékelődött, a visegrádi négyek, így Magyarország nélkül nem lehet döntést hozni az Európai Unión belül.
Magyarország lekerült a szégyenpadról, és ismét büszke lehet a teljesítményére. Az ország gazdasága újra dinamikusan erősödik: 2017 utolsó negyedévében 13 éve nem látott növekedést produkált a gazdaság, szinte soha nem látott mértékben növekednek a fizetések, és százezrek tudtak kitörni a szegénységből.
Ezek talán a legfontosabb mutatók, azonban hosszasan lehetne még sorolni azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt nyolc évben elért Magyarország. Ennek köszönhetően mostanra mindenki számára érezhető, hogy ez az ország nem az az ország, mint nyolc évvel ezelőtt, hanem egy erősebb, büszkébb és reményteljesebb nemzet.
Így mára az „elmúlt nyolc év” kifejezés nem egy szitokszó, hanem egy pozitív töltetű eredménylista, amelyre büszke lehet minden magyar.
Mindez ugyanakkor nem magától értetődő, hanem hosszú és kemény munka eredménye, aminek köszönhetően mind gazdasági, mind politikai téren jelentősen megnőtt Magyarország mozgástere.
Ennek természetesen nem mindenki örül, az ellenzéki politikusok nem véletlenül ilyen dühösek és agresszívek. Látják, hogy pártjaik támogatottsága jottányit sem nőtt 2014 óta, sőt többségük lényegesen rosszabb, szinte reménytelen helyzetben van.
Ha megnézzük a legfrissebb kutatásokat, azokból világosan látszik, hogy például a Karácsony Gergely fémjelezte összefogás nem jelent kormányváltó alternatívát, az csupán egy bejutási küszöb eléréséért küszködő formáció.
Karácsony Gergely tehát nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, decemberről januárra, valamint januárról februárra még valamelyest romlottak is az MSZP pozíciói.
Sőt Karácsony Gergely még jobban kiélezte az MSZP-n belüli konfliktusokat, aminek egyik előjele az volt, hogy a párt kongresszusán a küldöttek egyharmada nem is volt hajlandó az egyedüliként induló zuglói polgármesterre szavazni.
Tovább fokozza a szocialisták problémáit, hogy – ahogy Orbán Viktor fogalmazott – a kommunistává visszavedlett Demokratikus Koalíció erőteljes támadást indított az MSZP ellen.
Gyurcsány Ferenc korábban világossá tette, hogy az MSZP romjain létrehozna egy új baloldali pártot, amelynek ő lenne a kizárólagos vezetője. Nem beszélve a baloldali fordulatot végrehajtó LMP-ről, amelynek célja az MSZP által hátrahagyott űr betöltése.
Mindebből az következik, hogy a mostani választási kampány az ellenzéki térfélen sokkal inkább egy belső dominanciaharcról szól, mintsem egy kormányképes alternatíva kialakításáról. A tét az, hogy ki fogja újjászervezni a baloldalt 2018 után.
A mostani folyamatok legnagyobb vesztese nemcsak az MSZP, hanem a Jobbik is. Vona Gábor hiába akart egykori nemzeti pártjából egy balliberális formációt varázsolni, mivel egy olyan politikai arénába szeretett volna belépni, amely már megtelt, nem járt sikerrel.
Így a Jobbikból mára egy színtelen, szagtalan, identitását vesztett párt lett, amely korábbi nézeteivel szemben – ahogy Orbán Viktor fogalmazott – „azzal áll elő a mai vészterhes és migránsverte időkben, hogy az iszlám az emberiség utolsó reménye. Nem csoda, ha az országban nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat van.”
A helyzetkép tehát egyértelmű: miközben az erős társadalmi támogatottságú, kormányzóképes miniszterelnök a magyar nemzeti érdek mentén politizál, addig a megosztott ellenzék leginkább láthatatlan.
Vezetőként egy hitelességét vesztett volt miniszterelnököt, két szárnyait próbálgató, kormányzati kompetenciával nem rendelkező miniszterelnök-jelöltet és egy identitását vesztett pártvezetőt tud felmutatni.
Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a korábbi választásokkal ellentétben most nem a belpolitikai ellenfelek a legerősebbek, hanem azok a külső ellenfelek, amelyek Magyarország önállóságának korlátozásán és döntési jogának elvételén dolgoznak.
Mivel Soros György nem lát elég erőt az ellenzéki pártokban, így a különböző nemzetközi szervezeteken és az általa finanszírozott NGO-hálózaton keresztül igyekszik beavatkozni a magyar belpolitikai folyamatokba.
A befolyása alatt álló brüsszeli intézmények és az ENSZ egyre erősebb nyomást gyakorol Magyarországra, így minden eddiginél keményebb választási kampányra kell felkészülni, amelyben az ellenzéki pártok ezeknek a külföldi erőknek a hazai szószólói lesznek.
Miután liberális, migránspárti szervezetek készítik elő az ENSZ határok nélküli világot vizionáló, migrációról szóló szövegét, az elmúlt évek vitái az eddigieknél is szélesebb mederben fognak folyni.
Innentől már nemcsak a brüsszeli testületekkel kell elfogadtatni a magyar álláspontot, hanem egy globális intézményben kell érvényre juttatni a magyar érdekeket.
A migránsegyezményt azért hoznák létre, hogy azzal Soros György hálózatához hasonlóan a migráció pozitív hatásait helyezzék előtérbe és globális szinten egy migrációt támogató környezetet alakítsanak ki. Brüsszel mellett Soros tehát az ENSZ-t is arra igyekszik felhasználni, hogy megváltoztassa Magyarország bevándorláspolitikáját.
Az ENSZ migrációs különmegbízottja például olyan eredményesen támogatja Soros globális elképzeléseit, hogy a spekuláns személyesen adta át neki a CEU Nyílt Társadalom-díját.
A tervezet mihamarabbi elfogadásán dolgozó Nemzetközi Migrációs Bizottság vezetői között pedig többen nyíltan a bevándorlás előnyeit népszerűsítik világszerte, ráadásul az ENSZ többi vezetője is a bevándorlás könnyítése mellett kampányol.
Jól jelzi Soros befolyását, hogy az ellenzéki pártok annak ellenére elutasítják a Soros-terv elleni küzdelmet, hogy a kormány ezen álláspontjának párthovatartozáson átívelő támogatottsága van.
A Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása alapján a magyarok véleményében példa nélküli össztársadalmi konszenzus tapasztalható, politikai önbesorolástól függetlenül a magyarok több mint kétharmada elutasítja az ENSZ migrációs törekvéseit.
Ezért rendkívül fontos a Stop Soros törvénycsomag, amelyet ha elfogadnak, akkor a magyar emberek akaratának megfelelően véget lehet vetni az illegális migrációt támogató szervezetek tevékenységének Magyarországon.
Mivel a törvénycsomag kétharmados többséget igénylő részéhez jelenleg nincsen elegendő képviselője a kormánypártoknak az Országgyűlésben, így a választások legfőbb kérdése az lesz, sikerül-e növelni azoknak a politikusoknak a számát a törvényhozásban, akik hajlandók szembeszegülni Sorossal.
Ez a küzdelem túlmutat az aktuálpolitikai csatározásokon, a végkimenetele hosszú távon meghatározza Magyarország és Európa jövőjét.
Ennek a harcnak a középpontjában a keresztény kultúra megvédése áll, amelyet a migránspárti nyugati politikai elit és hazai társaik egyaránt veszélyeztetnek.
A tét hagyományaink és eddigi szokásaink megvédése, ahogy Orbán Viktor fogalmazott: „Európa utolsó reménye a kereszténység, mi vagyunk a nyugati kereszténység utolsó bástyája.” Ebből fakadóan az április 8-i választás jóval túlmutat Magyarország határain, annak eredménye hatással lesz a földrész egészére, hiszen hazánk a brüsszeli politika elleni küzdelem motorja.
Az újonnan felálló kormánynak helyt kell állnia a kötelező betelepítési kvótákról szóló nyári uniós vitákon, érvényesítenie kell az érdekeit az ENSZ intézményein belül, meg kell védenie Magyarország önállóságát, amelyet egyre többen szeretnének elvenni. A feladat tehát nehéz, amelyet kizárólag egy stabil, koalíciós kényszertől és külső befolyástól mentes kormány tud majd elvégezni.
A szerző politológus