Ennek a cikknek tulajdonképpen igazából ez a címe: A kínai kulturális forradalom. De az európai politikai és értelmiségi elitre oly jellemző gyors és szelektív felejtés okán alig találnánk ma valakit egy egyetemi könyvtárban, aki a Google használata nélkül meg tudná mondani, mi is volt az.
Persze minden történelmi hasonlat sántít, általában nem is kicsit. Kína kultúrája, történelme, a maoizmus és az abból való kilábalás azonban maga a velünk élő történelem. Nemcsak Kína világgazdasági és világpolitikai felemelkedése miatt, hanem azért is, mert az egykor a történelmi hagyományai-ba merevedett Kína megerősödve élte túl a kommunista forradalmat, a polgárháborút, a „nagy ugrást”, Mao hatalmát és a kulturális forradalmat is.
Az alkalmazkodni tudó kínai kommunisták megtanulták, hogy a saját múltjuk a kulcs az országuk megmentésében és megerősítésében. A kínai kultúrára és filozófiára támaszkodva értették meg, hogy a társadalmakat belátható időn belül, az emberi élet határain belül csak lerombolni lehet, újjáépíteni, vagy teljesen, vagy akár jelentősen átalakítani nem.
Azt hihetnénk, hogy a XX. századi tapasztalatok alapján minden politikai hatalom és ideológia letett már arról, hogy az adott pillanatban élő nemzedékek sorsának, jólétének, boldogságának árán valósítsa meg a totális utópiáját. De láthatólag ez nincs így, valakik most is totális forradalmat akarnak csinálni, teljesen elpusztítani mindent, ami létezik és működik, ami az embereket a múlthoz köti. Sőt a ma minket elérő és egyre gyorsuló ütemben zajló liberális kulturális forradalom a kínai kulturális forradalom vörösgárdistáinak gyakorlatából merít.
A mi utópistáink tehát nem tanultak semmit a huszadik század utópistáinak rémtetteiből. A mi és a gyermekeink, unokáink élete, jóléte, boldogsága árán akarják megvalósítani hagymázas lázálmukat az etnikai, nemi különbségek nélküli társadalomról, amelyben nemhogy nincsenek kultúrák, hanem amelyben egyetlen kultúra sincs, amelyben a teljes egyformaság és véleménytelenség az úr. Tulajdonképpen Mao és a „négyek bandája” is valami hasonlót akart, de nekik a nemek megszüntetése vagy korlátlan szaporítása nem jutott az eszükbe. Ebből csak az látszik, hogy a jelenkori liberális doktrína még a maoizmusnál is szörnyűbb.
Maóék a kulturális forradalommal mint eszközzel az ifjúság teljes átpolitizálását is el akarták érni. A fiatalságot el akarták szakítani minden hagyománytól, családi értéktől, az egész régi kínai kultúrát el akarták velük pusztíttatni, hogy az embereket teljes egészében a saját elveik szerint építhessék be a Kínai Kommunista Párt által szervezett, uralt és ellenőrzött falanszterekbe. Ezek a tömeggyilkosok ugyanolyan cinizmussal használták fel az ifjúságot az elveik megvalósítása érdekében, mint kései utódaik nálunk.
Vagyis nem is annyira kései utódok ezek, hiszen a kulturális forradalom csak negyven éve ért véget. A kommunizmus csak harminc éve tűnt el és hagyott társadalmi és gazdasági romokat mindenütt maga után. És mi semmit nem tanultunk belőle, ha hagyjuk őket újra hatalomra jutni.
A kommunisták a liberálisok aktív segítségével elérték, hogy ezt a százmilliós tömeggyilkosságot jó szándékú tévedésnek minősítsük, és az azt megalapozó elveket úgy tanítsuk az egyetemeken a gyermekeinknek, mintha azok valaha is egy pillanatig is működőképesek és emberségesek lettek volna.
Ma ott tartunk, a magyarországi egyetemek társadalomtudományi tanszékein nehézség nélkül lehet olyan oktatókat találni, akik Maót és Lenint dicsőítik és az ő elveikkel és gyakorlati tanácsaival mérgezik az ifjúságot. És szinte csak olyan társadalomkutatókat fizet az állam, akik azt a nagy francia tömeggyilkosság óta számtalan termékfrissítésen átesett, de lényegileg változatlan elvet vallják: a haladásért mindent és mindenkit fel lehet és fel is kell áldozni.
Ami ma a nyugati világ egyetemein történik, az egy olyan kulturális forradalom, amelynek megszervezői rájöttek, hogy nem lehet rögtön átvenni hatalmat, hanem alulról, a fiatalság agyának átmosásával kell lebontani és elpusztítani a kultúrát és a valódi emberi közösségeket, a családokat.
A társadalomtudományokat elfoglaló liberális-genderista csoportok a kulturális forradalom vörösgárdistáihoz hasonló, fizikailag is agresszív csoportokká szervezik az egyetemi hallgatókat, akik az egyetemi környezetben minden eszközzel, szó szerint minden eszközzel elhallgattatják azokat a tanárokat és diákokat, akik bármiben ellen mernek mondani a hivatalos genderideológiának, a liberális véleménydiktatúra dogmáinak. Minap a Connecticuti Egyetemen a liberálisok azért támadták meg egy, az egyetem konzervatív diákegylete által szervezett rendezvény előadóját, mert az ki merte mondani az alábbi mondatot: „Nincs azzal baj, ha valaki fehér bőrű”.
Jellemzően a megtámadott előadót vitte el a rendőrség, mert Amerikában a hatóságok már minden esetben eleve úgy értékelik a helyzetet, hogy csak a haladó erőknek lehet igazuk.
Az ilyen esetek mindennaposak, de a liberális média ezeket az eseteket folyamatosan elhallgatja, míg a provokációk hosszú sorára egyszer-egyszer rosszul reagáló nem liberális személyek, csoportok tetteit pedig hisztériakeltő kontextusban erőlteti bele a nyilvánosságba. Kísérteties a hasonlóság a kínai kulturális forradalomhoz abban is, hogy a liberális rohamosztagok egyetemi megszerveződésével párhuzamosan brutálisan hanyatlani kezd az oktatás színvonala.
Egyre inkább az ideológiai oktatás kerül előtérbe, a liberális dogmákkal egyet nem értő oktatókat elüldözik, csak liberális tudósok munkái maradnak meg a tananyagban. A természettudományok azon tényei, kutatási eredményei, amelyek nyilvánvalóan kizárják, hogy a genderizmus és a liberalizmus alaptételei igazak lehetnének, kikerülnek a tananyagból, csak a liberális elvárásoknak megfelelő kutatási projektek kaphatnak pénzt az etológiában, a genetikában, az evolúciókutatásban is.
Már ott tartunk, hogy a diákok meg akarják szabni ideológiai alapon, hogy mit kelljen tanulniuk, és hogy mekkora tananyagot kelljen elsajátítaniuk. Ezzel egyidejűleg a kurrens tudás társadalmi elérhetősége természetesen csökken.
Micsoda véletlen, hogy a fontos kutatási projektek és a nagy cégek számára fontos ismeretek a globális vállalatok által ellenőrzött és finanszírozott intézetekbe és képzésekbe kerülnek át!
Az egyetemek elveszítik tudásbeli vezető szerepüket, a kormányzat, a társadalom és a nemzetek többé nem tudják áttekinteni és irányítani a generációk közötti tudásátadás folyamatát. Miután a már említett ideológiai dogmatizmus elérte a teljes oktatási rendszert, a lokális közösségek fennmaradásának és fejlődésének legfontosabb eszközei kerülnek ismeretlen kezekbe.
Magyarországon is ez a helyzet. A liberális elvek, egyelőre sok esetben még álruhában ugyan, de már ott rombolnak a mindennapi életünk számtalan pontján. A kreditrendszer bevezetésével (amely gyakorlatilag megszüntette az évfolyam- és csoportközösségeket az egyetemeken), a szigorlatok eltörlésével, az interneten történő vizsgázás engedélyezésével, a szóbeli vizsgák számának drasztikus csökkentésével azt érték el, hogy valódi tudás nélküli emberek tömege rendelkezik diplomával, akik csak a „társadalmi igazságtalanságok” elleni harchoz rendelkeznek megfelelő ismeretekkel és motivációval.
Micsoda véletlen megint.
Kulturális forradalom zajlik nálunk is, amelynek első színtere a felsőoktatás. Az új vörösgárda már nálunk is megszerveződött. Már megtalálta a maga opportunistáit, karrierlovagjait. Egyre több az olyan fiatal, aki csak az ő ideológiai maszlagjaikkal találkozik az tanulmányai során.
Ez a kultúránk elpusztításához fog vezetni, ha nem ismerjük fel a veszélyt, és nem fogunk össze az életformánk, a kultúránk, a nemzetünk és az országunk megvédése érdekében. A kulturális forradalmat végül is olyan emberek fékezték meg Kínában is, akik az ideológiai problémák helyett képesek voltak a valóságra figyelni, és ehhez meg tudták szerezni az emberek támogatását is. Nekünk is van múltunk, amihez visszanyúlhatunk. Ne hagyjuk tehát, hogy elvegyék tőlünk.
A szerző szociológus