Ékes Ilona: A gyermek nem árucikk (Magyar Idők, 2018. július 2.) cikkét Bagdy Emőke írása: Támadás alatt a család intézménye (Magyar Idők, 2018. július 10.) gondolja tovább, teszi tágabb dimenzióba. Jelen cikkben amellett érvelek, hogy a megnevezett negatív jelenségek (anya-gyermek kötődés súlyos zavarai; identitás és érett személyiség helyett az uniformalizált ember lesz tipikus a maga tárgyias és divatmajmoló életmódjával) mögött még általánosabb okok, nevezetesen a posztindusztriális társadalom kultúrájának dominánssá válása, illetve az ezt erősítő globalizáció húzódnak meg.
Ugyanis nem csupán a család ellen indít támadást a mai posztmodern kultúra, hanem minden közösség, illetve minden természetes kötődés ellen: manipulálható, fogyasztásorientált, semmihez nem ragaszkodó tömegemberekre van szüksége ugyanis ahhoz, hogy terjeszkedni tudjon, hogy el tudja adni a globalizált tömegtermékeit, s érvényesíteni tudja profitorientált érdekeit. Ennek a célnak az elérésénél pedig mindenfajta – nem általa kreált és irányított – közösség zavaró lehet, s mindenfajta korlát vagy határ akadályt jelent a hajszolt terjeszkedésében, illetve érvényesülésében.
A mindennapi életünkben is jól lehet látni és érzékelni, hogy minden különbözőség feloldódik, már a szavak is lassan értelmüket veszítik: reggeli-ebéd-vacsora; munkanap-hétvége; munka-szórakozás; s a család szóhoz is lassan már kötelező lesz hozzátenni: hagyományos család. Mert a családon is már mást akarnak érteni azok, akiket zavar egy sok évszázados közösség, annak normarendszere, szokásai, hagyományátörökítési képessége, történelmileg rögzült, kialakult szerkezete. S a család helyett (ha már a szót nem is sikerül kiirtani) nem kínálnak igazából semmit: az a jó, ha minél jobban „mozaikosodik” a társadalom ezen legkisebb és mégis legerősebb közössége, s ha a gyerekeket az utca, illetve a tömegkommunikáció, az internet világa neveli.
Sajnos a legfőbb felelősök a szülők lesznek azért, hogy ez a kór ennyire gyorsan terjed, és ennyire mélyen átalakítja a gondolkodást, az életmódot, az emberek közötti kommunikációt és kapcsolatokat. Nem lehetünk ezért passzívak – keresni kell az értelmes gondolatokat és cselekedeteket a céljaink eléréséhez.
Ne essünk át azonban a ló túloldalára. Az időt megállítani nem lehet, így szinte senki sem vonhatja ki magát a dollármilliárdok és az irdatlan hatalom professzionális befolyása alól. Ráadásul más kultúrák, más szokások megismerése rengeteg tanulnivalót, élményt és fejlődést eredményezhet, s az utazások (akár fizikai valójában, akár virtuálisan történnek) óriási hozadékkal bírnak mind az egyén, de a közösség számára is. Ezért elzárkózni nem hogy nem lehet, de nem is célszerű.
A probléma ott kezdődik, ha kivesznek az egyes kultúrák, s minden összemosódik. Ha megszűnnek a mindent megtermékenyítő különbözőségek és csak tömegember lesz tömegadottságokkal, s könnyen változtatható tömegvágyakkal. Az alázat, a kitartás, a tisztelet, a hosszabb távon való gondolkodás kivesznek, s helyette a haszonelvűség, a pillanatnak élés, a szórakozás hajszolása lesz jellemző.
Mindebből az következik, hogy a törvényi garanciák és állami intézkedések mellett sok-sok kommunikációra, a pozitív tapasztalatok közreadására, s emellett intenzív közösségépítésre van szükség. Amiben bízhatunk, az az, hogy az emberek közül is egyre többen ismerik fel a mai világ embertelenségét, céltalanságát, meddőségét.
Magyarországon ezért nekünk egyrészt védekezni kell az internet és a konzumkultúra vadhajtásai és túlzott szerepe ellen, másrészt viszont építeni kell a pozitív mintákat, fejleszteni a megváltozott körülmények közepette is sikeres közösségépítési módszereket. De nem utolsósorban hinni kell magunkban, a hagyományainkban, igazunkban. Emellett a párbeszédet is fenn kell tartani a fogyasztásorientált és fokozottan a tömegkommunikáció hatása alá került honfitársainkkal is, hiszen senkiről nem mondhatunk le. Nincsenek örökre elveszített emberek.
A szerző közgazdász, főiskolai tanár