Amióta kiderült, hogy minden igyekezet ellenére a magyar gazdaságpolitikai mix működik, az új mumus már nem a pénzügyi összeomlás. Az emberi jogok mellett kardoskodni az európai terrortámadások megsokasodása óta már nem kifizetődő. Maradt tehát a korrupció, amelynek tematikája köré föl lehet fűzni a kormány elleni agitálást. Mindenki ismeri azokat az orgánumokat, amelyek ebből keresik a kenyerüket. Haveri kapitalizmus, intézményesített korrupció…
Ha tűzbe kellene tennem a kezemet a kormányért, hogy márpedig azok, akik hatalmon vannak, soha egy forintot sem tettek zsebre, természetesen nem merném. Az ember gyarló, s bár azt vallom, hogy küzdeni kell a tisztességtelenség ellen, azzal azért tisztában vagyok: mindig is voltak, mindig is lesznek nyerészkedők. De az államháztartási adatokat figyelve valahogy nem az a kép rajzolódik ki bennem, hogy itt szétlopják az országot.
A múlt héten a nemzetgazdasági tárca közzétette a legfrissebb államháztartási számokat, amelyekből kiderült: az utóbbi tizenhét évben soha nem állt még ilyen jól január végére a költségvetés. (Ennyi időre visszamenőleg ellenőrizték az adatokat.) Már jó ideje látszik, hogy az ország pénzügyeit sikerült stabilizálni, ebbe a folyamatba simul bele a januári erős többlet is. A pozíciók javulásának köszönhető, hogy az elmúlt hét év során lefaragtunk az adóssághegyből, miközben rezsicsökkentésre, adómérséklésre, családpolitikai intézkedésekre és béremelésekre is telt.
Nem kell ahhoz közgazdasági zseninek lenni, hogy belássuk: itt valami másról van szó. Nem jó szó rá a korrupció, sokkal inkább a patrióta politika passzol a helyzethez, ami egyeseknek a tolvajlásnál is nagyobb bűn. Akik sunyin lopnak, azok visznek minden mozdíthatót, és nem törődnek azzal, hogy legyen hová fektetni az újszülöttet, nem hagynak egy köteg tűzifát sem a hazatérőknek a kandalló mellett. Bár van olyan szomszédos ország, ahol a korrupcióval tömegeket sikerült az utcára szólítani, Magyarországon erre szinte nulla az esély, épp a fentiek miatt. Ráadásul itt senki sem próbálkozott olyan törvénymódosításokkal, amelyek a közpénzt lenyúló politikusok büntetésén enyhítenének, sőt! Lehet azon viccelődni, hogy a magyar miniszterelnök saját bevallása szerint nem tűri meg a lopást. A bukaresti kabinet kudarcba fulladt kísérletével szembeállítva viszont ezek a szavak mégiscsak jeleznek egy irányt. Úgy, ahogy a 600 ezer munkahely létesítése, illetve a „segély helyett munkát” elv gyakorlatba ültetése is.
Ahogy Romániában a tüntetőket sem kizárólag a Soros György-féle szervezetek irányítják, úgy a hazai helyzet sem címkézhető fel fehérnek vagy feketének, de most nem is ez a lényeg. Magyarország kegyelmi állapotban van. Hétfőn például az Európai Bizottság javította hazánkra vonatkozó növekedési előrejelzését; emlékezetes, hogy milyen kemény számcsatákat vívott a kormány korábban a brüsszeli intézménnyel. Tavaly a hitelminősítők állítottak ki kedvező bizonyítványt a gazdaság helyzetéről. Jelen pillanatban ez a legfontosabb, ezt a hullámot kell gyorsan meglovagolni.
Azok, akiknek nem szimpatikus a nemzeti érdeket előtérbe helyező gazdaságpolitika, egyelőre semmilyen fogást nem találnak a kormányon. A korrupcióval kapcsolatos vádaskodások – ahogy az a 4-es metróval kapcsolatos uniós jelentésből is látszik – nem a kormánypárt, hanem a szocialista-liberális körben szedik áldozataikat. És ha így megy tovább, akkor a jelenlegi politika várhatóan 2022-ig folytatódhat, amikorra az államadósság aránya 60 százalék körüli szintre csökkenhet. Ez pedig egy új helyzetet teremt, új esélyeket. Kevesebb fizetnivalót hagyunk majd hátra gyermekeinknek, és a kamatkiadásokra sokkal kevesebbet költő régiós vetélytársakkal szemben sem leszünk már olyan nagy hátrányban.
Vannak, akik azt harsogják, hogy mindez puszta szemfényvesztés, a pillanatnyi jólét az uniós források áradatának köszönhető, Hamupipőke hintója pedig hamarosan tökké változik: a hiány és az adósság újra nőni fog. Nem érdemes hallgatni rájuk, mert tágabb kontextusban nézve most valódi lehetőség mutatkozik a rendszerváltás után elhibázott politikából eredő deficitek ledolgozására. Ebben azonban első körben hinni kell, másodsorban pedig kreatív és vállalkozó szellemű emberekre van szükség, akik fölépítik azokat a vállalkozásokat, amelyek nemzetközi viszonylatban is megállják a helyüket. Az uniós forrásokat és az egyre nagyobb mennyiségben rendelkezésre álló piaci hiteleket okosan kell felhasználni; gépekre, munkahelyteremtő berendezésekre és korszerű technológiákra kell költeni.
Nem kis munka vár az országra. Az eredmények fogják eldönteni, hogy – megkockáztatom – a három Orbán-ciklus intézkedéseit évtizedekkel később Széchenyi István hagyatékához fogják hasonlítani.