Nagymamám is idősebb, mint Románia – állt egy nagyon rövid ideig a győri kézilabda-szurkolók szektorában kifüggesztett molinón a Papp László sportrénában (a szervezők pillanatok alatt eltávolították). Az elegánsnak nem nevezhető üzenet is jelzi, a magyar közbeszédbe lassan kezd beszivárogni a közelgő román centenárium, s ezzel Erdély hovatartozásának örökzöld témája. Romániában értelemszerűen már most hangolnak a nagy ünnepre, ami nem sokat ér a magyar ellenségkép felelevenítése nélkül. Román történészi körök pillanatok alatt megtalálták a Trianon 100 név alatt létrehozott magyar akadémiai kutatócsoportot, amelyet budapesti propagandaszervként, a Románia elleni állítólagos információs háború egyik zászlóvivőjeként mutattak be Kolozsváron.
Nehéz megállapítani, hogy valós üldözési mánia vagy tudatos politikai motiváció áll-e a kirohanás mögött, de az utóbbi melletti érveket erősíti az egyik tekintélyes román geopolitikai elemző harcias szerepvállalása. Dan Dungaciu már jó ideje hangoztatja: Moszkva információs hadviselést folytat Románia ellen, Budapest pedig egy olyan közvetítő, amely az oroszokhoz hasonló taktikákat használ Erdéllyel kapcsolatos céljai érvényesítésére.
A bukaresti külpolitikát is befolyásoló háttérintézményekben, a román sajtóban már jó ideje jelen van az a teória, miszerint Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin jó viszonyának románellenes vetülete is van. Ez a minden alapot nélkülöző, de sokat ismételt vád ráadásul nyugati körökben is jól cseng. Brüsszelben minden olyan álláspontnak örülnek, amely Moszkvát, illetve a Putyinnal együttműködőket ostorozza, a magyar miniszterelnök szidalmazása pedig különösen jó pontnak számít. Tévedünk tehát, ha azt gondoljuk, hogy Európában senki sem veszi komolyan a bukaresti összeesküvés-elméletet.
Az elkövetkező három évben egymást követő centenáriumok a lehető legrosszabbkor kerülnek előtérbe. Az utóbbi években felerősödött a magyarellenes hang a romániai közbeszédben, összességében érezhetően romlott a magyar–román együttélést övező hangulat Erdélyben. Ezt csak tetézte az utóbbi években a magyar és a román hatalom közötti bizalomvesztés, ami mindig táptalajt jelent a nacionalista nekiveselkedéseknek. A diplomáciai viszony javulásának halvány jelei ugyan megjelentek a decemberi bukaresti kormányváltást követően, de az áttöréstől még nagyon messze vagyunk.
A retorikájában sok tekintetben a Fidesszel azonos jelszavakat használó Szociáldemokrata Párt (PSD) a patriotizmus erősítését, a nemzeti szuverenitás európai képviseletét is hangsúlyozza, ami ugyanakkor könnyen átcsúszhat magyarellenességbe, amikor az erdélyi kérdések kerülnek szóba. A PSD-vel szemben álló nagy ellenzéki formáció, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elsősorban Európa-ellenességgel vádolja a hatalmon lévőket, de magyar ügyekben a vádpontok listájára – a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) való együttműködése, illetve a Budapest irányába mutatott „megértő”, „puhány” vagy éppenséggel „barátkozó” gesztusai kapcsán – felkerül a nemzetietlenség is.
A „nacionalista, populista” Orbán Viktorral barátkozni a bukaresti közbeszédet meghatározó liberális, jobboldali román véleményformálók körében egyszerre jelent EU-ellenességet és hazaárulást. Ezek a megmondóemberek nagyrészt annak a PNL-nek a holdudvarához tartoznak, amely az Európai Néppárt tagjaként erősen megosztott, s ez látszik is politikusainak állásfoglalásaiban. A magát Európa-barátként meghatározó román ellenzék kisebbségi jogokkal kapcsolatos elutasító magatartása jelenleg elsősorban az RMDSZ-nek szól, így büntetik a Kelemen Hunor vezette formációt a kormánytöbbség támogatásáról szóló megállapodásáért. A brüsszeli vezetés mindeközben rajong a bukaresti ellenzékért, aki harcban áll az unióellenes húrokat pengető, korrupt hatalommal. Mert az EU-fősodornál lehet valaki nacionalista, kisebbségellenes, a szomszédaival konfliktust gerjesztő is, amennyiben a mellén ott virít a „Szeretlek, EU!” kitűző.
Nem kétséges, hogy a PNL hangadó lesz Nagy-Románia megalakulásának századik évfordulóján. A szociáldemokraták pedig kormánypártként s a Ceausescu-féle nemzeti kommunizmus örököseiként lelkesen vezényelhetik az ünnepi ódákat. Alapvetően Erdély történetéről lévén szó, elkerülhetetlen és román politikai szempontból nyilván kívánatos is magyarellenes éllel örvendeztetni a tömegeket.
Ha szerencsésen alakul a csillagok állása, a centenárium évében Ferenc pápa is ellátogathat Romániába. A piros-sárga-kék pompába csak a magyarok rondíthatnak bele, s kétségünk sem lehet afelől, hogy Bukarest még a felvont szemöldököt is övön aluli ütésként fogja értelmezni.
Márpedig jövőre választásokat tartanak Magyarországon, a kampány nyilván ezúttal sem az időjárásról fog szólni. Erdélyben több tízezer potenciális szavazónak lehet üzenni, azaz minden adott egy velős magyar–román csetepaté kialakulásához, amit viszont jó lenne elkerülni. Évek óta vékony jégen táncolnak a kétoldalú kapcsolatok főszereplői, s az utóbbi hónapokban az RMDSZ kormánytöbbségi szerepvállalása és az Európáról alkotott nézetazonosságok picit árnyalták a két ország vezetői közötti bizalomhiányt. Mindkét félnek megvan az esélye arra, hogy egyrészt gátat vessen a soviniszta hangok térnyerésének, másrészt apró gesztusokkal jelezze, egy megosztó történelmi évforduló nem tematizálhatja az aktuálpolitikát. Ha az évek óta lejáratott tolerancia szónak van még valamiféle súlya, akkor most valós értelmet kaphat.
Egyelőre jóval több érv szól amellett, hogy egy zűrzavaros, zajos esztendő előtt áll a magyar–román viszony. A fura korszakát élő Amerika, a válságok sújtotta EU s a magát erősnek érző Oroszország ütközőterepnek tartja az egykori kommunista államokat. A rossz magyar–román viszony egyre több geopolitikai szereplőnek érdeke. Nem fér a képbe, hogy az atlantista bástyának tartott Románia a Moszkvával együttműködő Magyarországgal barátkozzon.
2018-ban igazi próbatétel vár a nagy nemzeti ünnep lázában égő Romániában és az egyik leghangosabb választási kampányára készülő Magyarországon azokra, akik még mindig bíznak a térségbeli népek politikai együttműködésében, egy tisztességes magyar–román viszony létrehozásában.