Június elején arról számolt be az IMD svájci versenyképességkutató intézet, hogy Magyarország a V4-országok között a leggyorsabban, öt hellyel javította versenyképességi pozícióját.
A friss digitális versenyképességi tanulmány szerint viszont két hellyel rontottuk digitális versenyképességi pozíciónkat, így a 63 országot tartalmazó listán a 44.-ről a 46. helyre kerültünk.
Lengyelország egy hellyel javította helyezését, Csehország egy, Szlovákia pedig hét hellyel csúszott vissza 2017-hez képest. De így is Csehország van a legjobb, a 33. helyen. Lengyelország a 36., Szlovákia pedig az 50. Persze azonnal felmerülhet a kérdés: hogyan lehetséges, hogy ugyanazon intézmény néhány hét különbséggel eltérő eredményeket közöl?
A válasz egyszerű: az általános versenyképességi helyezés nagyon sok mutató alapján készül. Közöttük nagy hangsúllyal szerepelnek olyan makromutatók, mint a gazdasági növekedés, az adósságállomány vagy a költségvetési hiány. Mint tudjuk, ezek tekintetében jó eredményeket értünk el. Azonban vannak olyan részterületek, amelyek elsősorban a jövő szempontjából fontosak. Azt is mondhatnánk, hogy ma alapozzák meg a jövő jó makromutatóit. Ilyenek a digitalizációs eredményekkel kapcsolatos mutatók. Most ezekkel kapcsolatos helyzetképet rajzolt fel az IMD.
Az IMD a digitális versenyképességet is sokféleképpen méri. Vizsgálja a technológiai fejlettséget, a társadalom digitális tudásszintjét, a digitalizáció elterjedtségét az állami szolgáltatások területén, az üzleti életben, valamint a társadalomban általában. Elemzi továbbá az üzleti és társadalmi hozzáállást, attitűdöket, a változások érzékelésének szintjét és a jövő változásaira való felkészültséget is.
Magyarország nem áll rosszul a technológiai felkészültség tekintetében. Például a széles sávú internet gyorsasága alapján a 25.-ek vagyunk. Megnyugtató a helyezésünk a telekommunikációs beruházások mértéke esetén is (32. hely). Viszont csak az 59.-ek vagyunk a vezeték nélküli szélessávúinternet-hozzáférés lehetősége tekintetében.
A társadalom tudásfelkészültsége vonatkozásában két gyenge pozíciónk van: a digitális és technológiai tudásszintmutatóra csak a 60., a munkavállalók digitális továbbképzése mutatóra pedig az 57. hely a mienk. Ezekre a helyezésekre azért nagyon fontos felfigyelni, mert akármennyit költhetünk technológiára, ha nincs elég „értő” felhasználó. Ezek a helyezések ezért a tudásberuházások fontosságára hívják fel a figyelmet.
A tudásberuházásokat természetesen átfogóan kell értelmeznünk. Hiszen hiába fejleszt és kínál az állam elektronikus szolgáltatásokat, ha – tudás hiányában – azokat a lakosság nem tudja igénybe venni. Hiába kínálnak a vállalkozások neten szolgáltatásokat, ha az emberek az internetet csak e-mailezésre, skype-olásra használják.
Természetesen a netes szolgáltatások – csekkbefizetés, bankolás – elterjedéséhez a hozzáértésen kívül bizalomra is szükség van. A bizalmat pedig az erősítheti, ha a társadalom tisztában van azzal, hogy mi is az a digitalizáció, milyen lehetőségekkel és veszélyekkel jár. Ez utóbbival kapcsolatban különösen fontos a kiberbiztonság kérdése. Ezért a technikai tudáson kívül, a jövővel kapcsolatos általános ismeret bővítésére és az esetleges félelem és bizalmatlanság leküzdésére is nagy szükség van.
Ezt segíthetné, ha a gazdaságpolitikusok nemcsak a negyedik ipari forradalomról beszélnének. Az ugyanis a körülöttünk zajló változások nagyon szűk értelmezését jelenti, és ráadásul a társadalmat el is idegeníti, érdektelenné is teszi. Hiszen keveseket érdekel az, hogy mit csinálnak majd a nagy iparvállalatok a „negyedik ipari forradalom” során. Ehelyett a társadalom figyelmét arra kell irányítani, hogy azt érzékelhesse, olyan változások zajlanak körülöttünk, amelyek mindenkit érintenek, mindenkire hatással vannak, amelyekből nem lehet kimaradni, mert akkor lemaradunk.
És éppen ez az a terület, ahol az IMD elemzése szerint a legrosszabbul állunk. Az úgynevezett „jövőre való felkészültségünk” mutatócsoport esetén ugyanis csak az 58.-ak vagyunk. A mutatócsoporton belül pedig a hozzáállás, a változások megértése tekintetében a 63 ország között a 62. hely a mienk (az utolsó Venezuela). Az „attitűdökkel” kapcsolatos mutatók úgynevezett minőségi mutatók, azaz nem statisztikai adatokon, hanem kérdőíves felméréssel kapott véleményeken alapulnak.
Viszont más hasonló, például az OECD és az Európai Beruházási Bank által készített elemzések is arra hívják fel a figyelmet, hogy a nagy cégek valószínűleg kezelni tudják majd a változásokat, de a hazai kisvállalatok és az átlagemberek tudásszintjét és digitalizációval kapcsolatos mentalitását állami rásegítéssel, tudás- és képességszint-emeléssel, tudásberuházásokkal kell javítani. Ha ugyanis elszakad egymástól a gépi, technológiai és a humán oldal, akkor annak a gépi, technológiai befektetésekre szánt kiadások hatékonysága látja kárát.
Nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy Magyarország csak akkor lehet nyertese a körülöttünk zajló változásoknak, ha azok mindenki számára nyitva állnak, és kihasználásukhoz mindenki megkapja a saját adottságai, körülményei által indokolt támogatást.
A szerző közgazdász, egyetemi tanár