Donald Trump amerikai elnök megválasztásakor talán még a hazai jobboldalon is sokan vakarták a fejüket. Mit tud ez a New York-i, faragatlan üzletember, és mit jelent majd Magyarország számára szertelen politizálása egy világhatalom élén?
Természetesen nem kívánom mindenben megvédeni Trumpot, és jellemző, hogy azóta a konzervatív sajtóban is jelent meg kellő kritika lépéseivel szemben. Most azonban egy régóta várt és történelmi lépéséről kívánok írni, amellyel szembement az arab lobbival, az új világot építeni akaró pénzérdekekkel, illetve a dzsihadizmust rózsaszínre mosó nemzetközi médiával. Izraellel szemben máig nagy az ellenérzés a magyar jobboldalon, pedig ahogy Fricz Tamás már kiválóan megírta, „a Netanjahu vezette nacionalista izraeli politika korántsem tetszik a globális elitnek, mert nem illik bele nemzetek feletti elképzeléseikbe”. Ennek oka többrétű, de talán ideje kifejteni, tekintve Trump történelmi lépését.
Először tekintsünk a nemzetközi, liberális érdekekre, melyek már köszönőviszonyban sincsenek a klasszikus szabadelvű értékekkel, ahogyan azokat anno a magyar reformkor nagyjai is vallották.
Ebbe a modern, nyakatekert utópiába nem fér bele nemzet és vallás, haza és határok, nemi identitás és egészséges életvezetés – voltaképpen még a jó és a rossz fogalmai sem, hiszen ma már minden relatív, narratíva, diskurzus. Ha azt gondoljuk, hogy léteznek objektíve jó és rossz döntések – példának okáért drogozni, abortuszt elkövetni, eutanáziát elkövetni rossz –, akkor már nem józan tényeket közlünk, hanem „egy igazságot hirdetünk”. Ezzel pedig Karl Popper elvei szerint a nyílt társadalom ellenségeivé válunk.
A fentiekkel szemben áll egy populista ellenmozgalom, mely dacára a konzervativizmus egykori elitizmusának, illetve a baloldal egykori tömegpárti jellegének, a népek széles körű támogatását élvezi. Ha ez bizonyos szavazásokon nem is mutatkozik meg, akkor is tény: azon emberek száma, akik komolyan elhiszik, hogy nincsen nő és férfi, marginális.
Az egykori, nemzeti radikális Vona Gábort parafrazeálva: az emberek többsége populista, csak nem tud róla. Ebbe a populizmusba illeszkedik rengeteg, ellentmondásos nézet: a holland Szabadságpárt (amely igen liberális a gazdaságot és a drogokat tekintve), a Bannon-féle új republikánus vonal (melynek fegyverjogi nézeteivel kevés magyar értene egyet), a hazai nemzeti oldal és az izraeli cionizmus is.
Hiába bizonygatja dagadó erekkel néhány kőkalapos ex-jobbikos, hogy Netanjahu „szabadkőműves pénzérdekeket” – vagy ki tudja micsodát – szolgál, a tények a következők: a mostani izraeli kormány is szemben áll a nemzeteket, vallásokat, határokat eltüntetni igyekvő nemzetközi liberalizmussal, és természetesen Soros Györggyel is. A jeruzsálemi kormány köszöni, nem kér a liberális utópiákból, hanem ragaszkodik nemzeti és vallásos értékeihez.
Az izraeliek ilyen értelemben abszolút rokon lelkek a mai magyar konzervativizmussal, és ezért is örömteljes hír, hogy az arab és muzulmán érdekek helyett Trump Izraelnek adott igazat. Jeruzsálem ugyanis háromezer éve a zsidó nép hazája, vallási és kulturális központ, az európai civilizáció egyik bölcsője, napjainkra pedig bástyája.
Míg a zsidó tradíció minden keresztény számára fontos, és komoly magyar vonatkozásokkal is rendelkezik – gondoljunk csak Izrael állam Budapesten született szellemi atyjára, Herzl Tivadarra! –, addig a palesztin oldalon nem látunk ilyesmit.
A palesztin nemzeti mozgalom komoly marxista, szocialista gyökerekkel rendelkezik, majd újabban Marx Tőkéjét és az Internacionálét a dzsihadizmusra és az iszlám szélsőségesen autentikus olvasatára cserélték. Jellemző a Hamász palesztin mozgalom jelszava: „Mi úgy szeretjük a halált, mint ti az életet”.
Végső soron pedig minden keresztény számára az élet kell, hogy legyen a legfőbb hívó szó; nem sokat kell talán bizonygatni, hogy kevés közös pont akad az iszlamista halálkultusz, az Iszlám Állam és a Boko Haram ideológiájának egy válfaját valló palesztin politikai vezetéssel.
A dolgok helyes értékek mentén való beállását bizonyítják hazánkban a külpolitikai sajtószemlék is. A politikai helyezkedés felmérésének mindig kiváló módszere az ilyesmi, és nem csalódunk, ha megvizsgáljuk a bal- és jobboldali sajtótermékeket.
A 888 például örömmel üdvözölte Trump döntését, hasonlóan más jobboldali orgánumokhoz. A 444 és az újabban hírportállá alakult kommunista Mérce pedig hőbörgött, hasonlóan a jobbikos Alfahírhez. Egyébiránt ha ez utóbbi nem bizonyítaná a Jobbik baloldali világszemléletét, akkor semmi más.
A 444 ráadásul egy homoszexuális izraeli véleményét nevezte a „legjobb” megszólalásnak a kérdésben: Steiner Kristóf tel-avivi blogger arról beszélt, hogy Trump és Netanjahu (!) nem értik a Közel-Keletet. Úgy néz ki, hogy a világ két nagyhatalmának vezetője nem olyan autentikus helyzetelemző a 444 számára, mint egy betépett életművész. S ha ez nem lenne elég, tekintsünk a nemzetközi reakciókra: a baráti Csehország rögtön elismerte Nyugat-Jeruzsálemet Izrael fővárosának, de idén tavasszal már Oroszország is – egy lépéssel megelőzve a fentieket – megtette ugyanezt.
A magyar külügyminisztérium reakciója még várat magára, de mivel Magyarország konzekvensen Izrael-barát külpolitikát folytat, ezért érthető, hogy hazánk az arab országokkal való gazdasági kapcsolatokra is ügyel.
Végső soron két értékes megszólalóra szeretném még felhívni az olvasó figyelmét, akik talán sok kérdésben ellentétes politikai véleményen vannak, mégis hasonlóan értékelték Trump döntését és Izrael szerepét. Az első a magyar kormány holland támogatója, a Szabadságpárt elnöke, Geert Wilders. Wilders arról beszélt, hogy „a zsidó nép éppen az ellenkezőjét tette a második világháborút követően, mint Európa népei: felállította nemzetállamát. Erősítsük meg tehát hitünket nemzeti büszkeségünkben és nemzetállamainkban! Vigyük át követségeinket Tel-Avivból Jeruzsálembe! Lobogjanak büszkén zászlóink Jeruzsálemben, Izrael egyetlen igaz fővárosában, zsidó-keresztény civilizációnk bölcsőjében! Izrael megérdemli támogatásunkat. Mert nemcsak az iszlám totalitárius veszélyével szembeni frontot őrzi, hanem mert számunkra is fontos, hogy minden népnek lehessen hazája.”
Puzsér Róbert pedig így írt: „Izrael a nyugati civilizáció védelmének első vonala – Jeruzsálem pedig Izrael fővárosa. Az elmúlt évtizedek történelme arra tanít, hogy hibázik, aki enged az iszlám agressziónak: aki ezt teszi, az épp a terrorra és az irracionális gyűlöletre épülő politika működőképességének precedensét teremti meg – nem megoldja a problémát, hanem konzerválja és elmérgesíti (…) Jeruzsálem elismerése az egyetlen korrekt üzenet Izraelnek és az iszlám tömbnek: a zsidó állam sorsa a nyugati civilizáció sorsa, a zsidó állam szuverenitása a nyugati civilizáció szuverenitása.
Az izraeli helyőrség szilárdan áll – a nyugati ember pedig megőrzi értékeit és életmódját. Jeruzsálem a mi Sztálingrádunk – és nem hátrálunk többé.”
Természetesen nem várhatjuk el, hogy mind a kettő megszólalóval egyetértsen a nemzeti-konzervatív magyar olvasó. Wilders és Puzsér két eltérő világ, ám abban osztoznak, hogy Izrael és Jeruzsálem a nyugati civilizáció bástyái. Konklúzióikkal egyetértünk: alapvető nyugati értékeink, európai szabadságunk támadás alatt áll, Jeruzsálem pedig Európa előretolt állása az iszlám tengerben.
A szerző történész, a Veritas Történetkutató Intézet munkatársa