Kísértetek járják be Európát, ostoba, gonosz kommunisták kísértetei. A kommunista konstrukció örök: elnyomók, elnyomottak, élcsapat.
A kommunizmusban megtestesülő pszichiátriai kórkép logikája is a régi, csupán néhány újítást hajtottak végre azok, akik fizetik az élcsapat felső középosztálybeli életvitelét.
Az elnyomó ezúttal a fehér ember és nem a tőkés. Egy olyan kapitalizmuskritika született, amely nem vesz tudomást a menedzserkapitalizmusról. Elnyomott mindenki, aki a maga vagy ősei felelősségéből nem sikeres vagy csupán nem elég szerencsés.
Ez a kommunizmus már a szerencsét is bünteti, hiszen az nyilvánvalóan egyenlőtlenségeket hoz létre. Az élcsapatot pedig nem kell bemutatnom, ők azok a nem kormányzati civil szervezetek, akik sosem helyi embereket, hanem mindig a globális embert képviselik.
Ezt a kommunizmust, egyelőre még liberalizmus fedőnév alatt, azonban sikerült még embertelenebbé tenni, mint a sztálinit. Ez ugyanis jó úton halad a genetikai egyenlőség felé, hiszen a genderelmélet és társai már nemcsak a fehér férfiak (és az őket kiszolgáló nők, magyarul a gyermeket szülni hajlandó nők) elpusztítását pedzegetik, hanem szankcionálni akarják a nem átlagos, jó gének birtoklását is.
Az is látható, hogy ez az új kommunizmus (liberalizmus) kacérkodik azzal, hogy vallási eszközöket is használjon hatalma konszolidálásához. Ezért tűnik úgy, hogy a felvilágosodás első tömegmészárlásainak kísérőjelenségeihez hasonlóan egy vallási konstrukciót beemelnek a tanba.
Ez a konstrukció az iszlám lesz, mert ez a vallás példátlanul kezelhetővé teszi az embereket és képes arra, hogy saját magán kívül minden kultúrát kiszorítson az emberi létezésből. A kereszténység még jelenlegi elcsökevényesedett formájában sem alkalmas arra, hogy olyan diktatúra támasza legyen, amelyben az 1984 minden jóslata megvalósul.
Ami ebben az új kommunizmusban mélyebb elemzést igényel, az a globális technológiai nagyvállalatok megjelenése. A tulajdonlás és irányítás összemosódása és elmosódása ugyanis személytelenné teszi a tőkét és lehetővé teszi, hogy a tulajdonosi jogok kizárólagos gyakorlóit, a menedzsereket eldugja a kommunista aktivisták szeme elől vagy prófétának, társadalmi újítónak tüntesse fel őket.
Ebben az összefüggésben (és sok másban is) a globális pénzügyi rendszer is csak egy technológiai nagyvállalatcsoport, amely kartellbe tömörülve befurakodott a reálgazdaság és az emberek közé.
De minden forradalomhoz kell az a propaganda, amely előkészíti a tömegek számára az „osztályellenséggel” történő leszámolást. Mindent elmond a magyar ellenzékről, különösen az azt irányító propagandakiadványokról, hogy fő ellenségük nem Orbán Viktor, nem a Fidesz, még csak nem is a kapitalizmus, hanem a magyar vállalkozói réteg.
Ezek a kommunisták sosem támadják igazán konzekvensen a technológiai óriásokat, amelyekbe már beletartoznak a géntechnológiával, környezettechnológiával foglalkozó világcégek is, nem beszélve azokról a „cégekről”, amelyek olyan technológiákat fejlesztenek és alkalmaznak, amelyek nemcsak érthetetlenek és felfoghatatlanok az átlagemberek számára, hanem a szakértők, szakemberek számára is elgondolhatatlanok.
Ha megfigyeljük a magyarországi ellenzéki sajtóorgánumok működését, az utóbbi időben felerősödő nyílt kommunista propaganda célpontja a kapitalista állam és a lokális tulajdonosok, nem pedig azok az ágensek, amelyek a legnagyobb tulajdonokkal rendelkeznek és a legnagyobb hatással vannak a gazdasági és a társadalmi folyamatokra.
Ez a „technológiai kommunizmus” abban különbözik szociológiai értelemben az előző kommunista kísérlettől, hogy kvázi természeti erőként kezeli a világszinten értelmezhető nagyvállalatokat. Persze ez a globalitás csalóka, az oroszok és a kínaiak igen okosan sokkal kisebb részét adták át a szuverenitásukból a globális vállalatoknak. Ezt ők sem tudták elkerülni, mert a szabványosítás, a gazdasági kapcsolatok, a pénzügyi rendszerhez való kapcsolódás kényszere nem hagy más lehetőséget.
Ez az új kommunizmus, ez az újraértelmezett kommunizmus nem vesz tudomást arról, hogy ezek a nagyvállalatok mindenütt képesek kicsúszni a területi joghatóságok alól, nemcsak az adófizetést képesek mindenütt elkerülni, hanem minden egyes országban képesek a helyi törvényeken kívül helyezni magukat.
Vagyis semmi helyi, lokális felelősség nincs a működésükben. Szervezeti rendszerük pedig értelemszerűen diktatórikus. Államként működnek az államok felett, nagyobb hatással vannak munkavállalóik életére a belső szabályzataik, mint az adott ország törvényei. Olyan virtuális országok ezek, amelyek csak a lehető legnagyobb azonosulás és elkötelezettség esetén, az állampolgári lojalitásnál is erősebb kötelék révén hajlandók a fizetésen keresztül biztonságot, kvázi „állampolgárságot” nyújtani az alkalmazottaiknak.
Ez már évtizedek óta így van, de ezeket a jogokat, a mindenkori „területenkívüliség” kiváltságát a globális szervezetek által pénzelt NGO-kra, civil szervezetekre is elkezdték kiterjeszteni. Ezek az aktivisták már nem az adott ország állampolgárai, sőt nem is egy másik ország ügynökei, hanem a liberális-kommunista ideológiai program aktuális projektjének a képviselői.
Ahogy a régi kommunisták, úgy a maiak sem képesek átlátni a cselekedeteik következményeit. A magyarországi kommunista-liberális értelmiség, amely a XIX. századi kommunista „haladó” mozgalmakhoz hasonlóan csak leágazása, nyúlványa a nyugati szennynek, csak most kezdett retorikájában kapitalizmusellenesnek mutatkozni, mert itt nálunk ez kiválóan alkalmas a helyi gazdasági elit, tulajdonosréteg kirablásának előkészítésére.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a kommunisták most sem mondják meg, mint a történelemben máskor sem, hogy milyen széles azoknak a köre, akiket meg akarnak fosztani a tulajdonuktól.
Itt az ideje annak, hogy felhívjuk minden magyar ember figyelmét arra, hogy a Mérce nevű és hasonló szélsőliberális-kommunista propagandafelületek tartalomgyártóinak és olvasóinak célja a magyar átlagember teljes tulajdontalanítása. Szerintük a magyar állampolgárokra nemcsak egyenként és családonként igaz az, hogy „a tulajdon lopás”, hanem szerintük a magyar nemzet, a magyar állam sem jogos tulajdonosa az országának és az itt található javaknak.
Az ő gondolkodásuk szerint ezek közjavak, de nem a magyarok közjavai, hanem az emberiség nevű virtuális fogalom alá gyömöszölhető, minden ma élő ember közjavai. Sőt ezek a javak az elnyomottak kezében még magántulajdonként is jobb helyen vannak, mint bármilyen módon magyar vagy bármilyen „többségi” csoport fennhatósága alatt.
Ezért mondjuk azt mi, normálisak, hogy a liberálisok számára a migránsválság, a népvándorlás nem a részvétről, a segítségnyújtásról szól, hanem a javak újraelosztásáról. Vagyis egy ideológiai program valóságtól független megvalósításáról. A földön található összes vagyont szét akarják osztani a földön található minden ember között kvázi egyenlően, a következményekre való minden tekintet nélkül.
A kommunista-liberális ideológia nem ismeri el a következményetika létjogosultságát, csak a cselekvés indoka számít, a következménye lényegtelen. A multinacionális elitek csak kihasználják ezt a lehetőséget, hogy a „hasznos idióták” legyőzik a pénzük segítségével a közösségeket, a társadalmakat, a nemzeteket, az államokat. A folyamat végén pedig a „tulajdonosi jogok” gyakorlása mindenütt a világon a nagyvállalati elitek kezébe kerülne, beleértve nemcsak a földet és a vizet, hanem a levegőt is.
Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy két-három nemzedékkel a kommunisták által elkövetett tömeggyilkosságok és totális társadalompusztítás után hogyan kerülhetett ki az egyetemeink társadalomtudományi tagozatairól egy, az eredeti kommunista értelmiséghez hasonló nemzedék. Ki és milyen indokokkal képzett ki egy vulgáris posztmarxista generációt, amely minden tekintetben szembemegy a történelmi tapasztalattal és semmit sem ért a nyugati tudomány elmúlt négyszáz évéből.
Ennek a felelősei itt élnek közöttünk, és akár nemtörődömségből, akár a haladás iránti ostoba elköteleződésből hunytak szemet az ifjúság megrontása felett, bűnük a legocsmányabb. És hogyan lehetséges az, hogy a nácizmusnál is szélsőségesebb kommunista-liberális tanokat szabadon lehet hirdetni egy olyan országban és tanítani annak egyetemein, amelyet kis híján elpusztított ez az ideológia?
A szélsőliberális ideológia harminc évvel ezelőtt aktuális verziója a kommunistákkal hasonló mértékben fosztotta ki az országot, huszonöt évnyi nyomorral ajándékozva meg a magyarokat. Miért merül fel egyáltalán a lehetősége annak, hogy ennek az ideológiának az aktualizált változatával az egy generációval ezelőtti idióták tanítványai újra próbálkozhassanak?
1945 után a kommunisták milliónyi magyar családot, zömében parasztokat fosztottak ki. A kiraboltak elsöprő többsége kistulajdonos volt, akiknek az élete munkáját és felmenőinek hagyatékát vették el. Ideje megtudnia mindenkinek, hogy a kommunista-liberális bandának már a másfél szobás panellakás is kell.
A szerző szociológus