Európában manapság szkeptikusnak bélyegzik azokat, akik élhetőbb (értsd: bevándorlótömeg és terroristák nélküli) kontinensen képzelik el a mindennapjaikat. Az uniós alapító állam Hollandiában a leefbaar (élhető) fogalom köré politikai mozgalom is épült, ami nem meglepő az ország kereskedőmúltját és demográfiai jellemzőit elnézve: az egyébként kis területű államban csak az utóbbi két évtizedben 1,5 millióval nőtt a lakosság mérete – 86 százalékban a migrációs hátterű polgárok miatt.
Míg a bevándorlók tavaly a holland társadalom 23 százalékát tették ki, a jelenlegi trendek szerint 2060-ra ez az arány 34 százalék lesz. Ma mégsem Hollandiát emlegetjük az európai multikulturalizmus elrettentő példájaként, hiszen csak elvétve hallani holland migránsbűnözőkről, a hágai politikai vezetés rendre liberális kézre kerül, és szerencsére eddig a terrorhullám is messze elkerülte az országot. Valóban a holland lenne Nyugat-Európa legélhetőbb állama?
Ránézésre igen. Érdemes a kontinens talán legnagyobb integrációs kísérletét, a hatszázezres lakosságú Rotterdamot szemügyre venni. Európa egyik legnépesebb kikötővárosában az ott élők 48 százaléka rendelkezik bevándorló felmenőkkel, 2009-ben a marokkói Ahmed Aboutaleb polgármesterré való kinevezése (Hollandiában a helyiek nem közvetlenül választják a mindenkori városvezetőt, az gyakorlatilag egy politikai kinevezett) pedig feltette a koronát a toleráns és multikulti városképre.
Ő lett az ország első olyan muszlim polgármestere, aki nemcsak holland, de marokkói állampolgársággal is bír, szabadidejében arabról fordít verseket és nyíltan hirdeti a kultúrák egyenlőségét. Mesébe illő integrációs történet, ami tökéletesen illeszkedik a holland országimázsba is.
Rotterdamban mégis meginogtak az élhetőség látszólag stabil alapjai. Tavaly márciusban (napokkal a holland parlamenti választások előtt) a török konzulátus környéke változott csatatérré, ugyanis a helyi törököknek nem tetszett, hogy a hágai kormány eltiltja Recep Tayyip Erdogan elnök politikusait a Hollandia területén folytatott politikai kampányoktól. Zömében második és harmadik generációs bevándorlócsoportok vonultak Erdogant éltetve az utcára: csupa olyan török, aki elviekben már integrálódott a toleranciára oly büszke holland társadalomba.
A múlt heti helyhatósági választásokat megelőzően Rotterdam ismét identitása miatt került rivaldafénybe: itt zajlott ugyanis a legkeményebb kampányharc a bevándorlást ellenző politikai csoportok és a migránspártok között. Utóbbiak közé tartozik a törökök alapította DENK és a Korán imaszava után elnevezett NIDA mozgalom is.
A lakosság körében mindkét párt nagy népszerűségnek örvend, ami a bevándorlók jelentős száma miatt nem meglepő, viszont a képviselt politikai nézeteik miatt annál inkább: a NIDA a kampány során egyértelmű párhuzamokat vont Izrael és az Iszlám Állam terrorszervezet között, ami a párt baloldali szövetségesei mellett még a leghűségesebb liberális szavazókat is megrémisztette.
Árulkodó, hogy az iszlamistaként emlegetett mozgalom nem bukott bele a botrányba, sőt a jövőben két képviselőt delegálhat Rotterdam önkormányzati testületébe. A valamivel szalonképesebb DENK ennél is nagyobbat nyert, és – főként a török szavazatoknak köszönhetően – nulláról négyre tornázta fel rotterdami mandátumainak a számát.
A szélsőséges politikai helyzetet jól érzékelteti, hogy a migránspártok térnyerése mellett a nacionalista, liberális oldalról szélsőségesnek nevezett hangok is egyre erősebbek a holland olvasztótégelyben. Nem véletlen, hogy Rotterdamban az első helyet épp az Élhető Rotterdam (Leefbaar Rotterdam) nevű politikai erő szerezte meg, amely a maga 11 mandátumával a legerősebb párt lesz a 45 tagú kormányzati testületben.
Programjukban olyan célok szerepelnek, mint a rotterdami városkép megtisztítása a kebabosoktól és a shishabároktól, a holland nyelv dominanciájának visszaszerzése, illetve a párhuzamos társadalmak megszüntetése. A tömörülés volt már a mostaninál népszerűbb is, csúcsteljesítményét a néhai Pim Fortuyn irányítása alatt, 2002-ben érte el.
Arról a Fortuynről van szó, akit muszlimellenessége és megosztó nézetei miatt épp 2002-ben gyilkolt meg egy holland aktivista. A politikus halálát azóta is az ideológiai törésvonalak egyik legmeghökkentőbb példájaként emlegetik Hollandiában, a fortuynizmus politikai hagyatéka pedig Geert Wilders bevándorlás- és iszlámellenes Szabadságpártjában él tovább. A sors fintora, hogy Wildersék – valószínűleg a Leefbaar Rotterdammal mutatott ideológiai hasonlóság miatt – idén gyengén szerepeltek Rotterdamban, és mindössze egy képviselői helyet tudhatnak magukénak.
A pattanásig feszült politikai helyzet ellenére ma senki nem állítaná, hogy a gazdag kikötőváros élhetetlen. Mert nem az. A kulturális és vallási megosztottság viszont jelen van, még ha nem is olyan mértékben, mint egyes francia vagy német nagyvárosokban. Hollandia nagy előnye, hogy az ott élők a történelem során valóban magukévá tették a tolerancia és az együttélés művészetét. Viszont kár lenne tagadni, hogy az élhetőség keretei mára megváltoztak.