Minden óvatoskodó előrejelzés ellenére, amivel szinte minden hazai nemzetgazdasági előjelző-, megmondóintézet az év során élt (beleértve a negyedik negyedévet is), a tavalyi GDP-ben mért gazdasági növekedés jócskán meghaladta a szinte elérhetetlennek ítélt négy százalékot és a végleges szám 4,2 százalék lett.
Jórészt a külföldi elemzők hitetlenkednek most. Elismerés és némi önkritika helyett a megmondók azonnal rákapcsoltak arra a nótára, hogy az általuk ugyan nem várt és kiemelkedően kedvező adat is csak azt szolgálja, hogy lemaradásunk a régióban tovább fokozódik, soha még véletlenül sem megemlítve, hogy ezt a lemaradást éppen a nyolcéves MSZP–SZDSZ-kormányzás idején sikerült begyűjtenünk, közvetlenül az uniós csatlakozásunkat megelőző és az azt követő években.
Amikor mások szépen gyarapodtak, mi szinte egy helyben totyogtunk, amikor meg válság volt 2008 után, mi a többieknél jóval nagyobbat zuhantunk. Példaképpen hozzák fel Romániát, sugallva, küszöbön áll, hogy Románia utolér és le is hagy minket. Szó, ami szó, nagyon meggyőzők a román növekedés számai GDP-ben mérve. A 2016-os 4,6 százalék, valamint a tavalyi 5,7 százalék minden kétséget kizáróan jóval magasabb a mi számainknál. Itt talán be is fejeződhetne a diskurzus, legalábbis a hagyományos fősodorbeli értelmezési tartományok adta keretek figyelembevételével.
Remélem, olvasóimnak nem újdonság, hogy a gazdaság dolgainak megítélésében visszafogott rajongással élek, ha éppen a GDP-ről van szó, szerintem nagyon keveset mond, és néha még az is használhatatlan. Nem fősodorbeli megközelítésben egy akár számszakilag imponáló GDP-növekedés éppen annyit ér, amit a bonyolult szerkezetű gazdaságnak és főként az ország lakóinak használ. Ezt a hasznosságot kell a legfontosabb paraméterek oldaláról megközelíteni, hogy használható véleményt alkossunk, és ne valami olyannak örülhessünk, ami miatt éppen bosszankodni kellene.
Tekintsük át ezek után, hogy mit rejt a magasabb román növekedés és az alacsonyabb magyar az érintett két ország gazdaságában és társadalmában. A magasabb növekedési ütem mellett Románia folyamatosan adósodik, mi meg szépen szabadulunk az adósságoktól.
A magyar, évek óta folyamatosan komoly bevételi többletet jelző fizetési mérleggel szemben a románok évek óta halmozzák a deficitet, ami eléri a GDP-jük három-négy százalékát. Ráadásul a jövőjük sem rózsás, mert a deficit mértéke nő. Az iker-, az államháztartási deficit dolgában sem állnak jól, éppen kiléptek a bűvös háromszázalékos sávból, és további romlás várható.
Tudjuk, hogy baloldali pénzügyi főbiztosok, mint hajdan Oli Rehn és Joaquín Almunia, nagyon elnézők a szocialista–liberális kormányokkal, de a jobboldaliakat akkor is büntetik, ha már elindult a javulás. A fizetésimérleg-deficit fő okozója az, hogy a románok sokkal kevesebbet exportálnak, mint importálnak, pedig nálunk is működik multinacionális szektor.
A káprázatosan magas GDP-növekedés ellenére azt is panaszolják a román kormányzati körök, hogy ez nem tükröződik az áfabevételeken. Akkor hova tűnik az áfa? Talán valakik képesek eltüntetni? Nálunk nagyot javult az adófegyelem, jóval kevesebb az adósvindli. Nálunk csökkenő kulcsok mellett is nőnek az áfabevételek, ezért nálunk tele az államkassza, a románok meg növekvő mértékben vannak újabb hitelekre utalva. A másik dicséretet a mieinktől a románok azért kapták, mert a bérnövekedés tavaly még a miénknél is nagyobb volt, de arról mélyen hallgatnak, hogy a növekvő állami eladósodás jól látható módon nagyobb inflációval is jár, ami azonnal elolvasztja a növelt bérek vásárlóértékének egy részét, ami devalválja a lejt, amire azért is szükség van, hogy segítsék az exportot.
A kör végén pedig még több infláció köszönt be. Ideidézném a hajdan volt legendás csomagoló pénzügyminiszterünket, Bokros Lajost, aki büszkén jelentette ki, hogy nem létezik az a csinos béremelés, amit ő el ne tudna inflálni. Ezt nyilván a román pénzügyminisztériumban és a jegybankban is pontosan tudják.
Szinte érthetetlen, hogy a gazdasági növekedés ilyen szép román tempója mellett még mindig 6,2 százalékos ott a munkanélküliség. Mindez úgy valósult meg, hogy az ország 2007-es csatlakozása óta mintegy hárommillió román állampolgár távozott az unió főleg latin ajkú országaiba, és ott van munkája, tehát nem rontja a statisztikákat. Nincs alkalmas szakképzés, nagyok a területek közötti fejlődésbeli eltérések? Nyilvánvaló, hogy inkább a fiatalok, elsősorban a férfiak és a jobban képzettek mentek el, ebből a tapasztalatból a románok sem maradtak ki.
Visszatérve a hazai növekedés jellegére, azt újabban inkább a hazai szektorok dinamikája mozgatja, miközben a multinacionális szektor is szépen teljesít. Kiemelkedő az idegenforgalom, és újabban az építőipari teljesítmény növekedése, de ha az időjárás sem szól túlzottan közbe, a mezőgazdaság is ebbe a sorba tartozik. Ezeknek a szektoroknak a növekedése azért is rendkívül hasznos, mert az itt létrehozott GDP szinte teljes összegben hazai jövedelemmé válik, szemben a multinacionális szektorral, ahol a GDP-ből vajmi kevés jövedelem marad hazánkban.
Nem véletlen, hogy a növekedés fő hajtóereje manapság már nemcsak az exportkereslet, hanem éppen a hazai megnövekedett vásárlóerő. Annak idején éppen a Bokros–Surányi álompáros favorizálta az exportorientált növekedés kizárólagosságát.
Távolról sem mélyedtünk el e cikk keretében, hogy a gazdasági növekedést sokoldalúan értékeljük, mielőtt végső ítéletet mondunk. Reményeim szerint viszont adódik így is néhány fontos minőségi kapaszkodó. Az a gazdasági növekedés hasznos, ami nem borítja fel a pénzügyi egyensúlyt. Emlékszünk még a baloldali évtizedes maszlagra, hogy vagy növekedés, vagy egyensúly, lehet választani. Erre évek óta alaposan rácáfolunk, viszont a románok még távol állnak ettől. Az a gazdasági növekedés jó, ami a legmagasabb stabil hazai jövedelmeket hozza létre.
Egyértelmű, hogy nemcsak a GDP nagysága, hanem a kifejtett hatások is lényegesek, amit úgy is leírhatunk, hogy egészséges szerkezetű gazdasági növekedés, ami nálunk megvalósulni látszik, de a káprázatos GDP-növekedést létrehozó Románia ettől még távol áll.
A szerző közgazdász