A nemzetközi nyomásra, csalás árán megszavaztatott Sargentini-jelentés körüli vita idején különös jelentőséggel bír a múlt szombati, Recski Szövetség Egyesület által szervezett, Rétvári Bence államtitkár úr vezérszónoklatával fémjelzett megemlékezés.
Gyermekkori emlék: 1971. december 4-én a szüleim bekapcsolták a szalagos magnetofonunkat, hogy lejátsszák a szocializmusban csak titokban terjeszthető Doktor Zsivágó című film emblematikussá vált zenei vezérmotívumát, és miután felcsendült a megható dallam, szomorúan közölték velem, hogy meghalt az anyai nagyapám. Édesapám még azt is hozzátette, hogy sírba vitte a titkát. Négyévesen nem tudtam, hogy mit jelenthet a halál, arról pláne nem gondolkodtam el, hogy mi is lehetett a titok.
A Kádár-rendszer idején passzív rezisztenciába vonult értelmiségi, csendes antikommunista családtagjaim gyakran beszéltek az I. és a II. világháborúról, de az ötvenes évekről csak annyit mondtak, hogy a nagyszüleimet elbocsájtották az állásukból, és emiatt nagy szegénységben éltek. Néha kissé ironikusan megemlítették azt is, hogy ők karriervágyból soha nem igényeltek „kis piros” könyvet, pedig, még ha nem is így nevezték, már akkor is létezett az MSZMP-tagságtól erősen függő üvegplafon elmélete az akkori tudományos életben.
Serdülő lány voltam, amikor kezembe került a polgárlány Anne Frank és a kis falusi fiú, Dawid Rubinowicz megrázó naplója. Amikor a nagymamám észrevette, hogy megsiratom a címszereplőket, kedvesen magához hívott.
„Tudnod kell, hogy a te nagyapádat is kényszermunkatáborba hurcolták 1953 telén. Bőrkabátos emberek törtek ránk éjszaka, házkutatást tartottak nálunk, majd betuszkolták egy fekete autóba. A mai napig nem tudom, hogy honnan tért haza sebes térdekkel egy forró nyári nap éjszakáján, mert aláírt egy papírt, amelyben megígértették vele, hogy soha nem beszél arról, ami vele akkor és ott történt. Azt mondta nekem és a gyermekeinknek, a te édesanyádnak és nagybátyádnak, hogy ha szerettek, erről soha nem kérdeztek.”
1980-at írtunk, de még nem tudtuk, hogy hol szenvedett a nagyapám. Jött a rendszerváltás előtti időszak, szabadon kezdtünk beszélni a Rákosi-diktatúráról. Újratemettük Nagy Imrét és társait, elindult a társadalmi párbeszéd 1956-ról. Ezt követően találtunk rá a Recskről szóló könyvre, amelyben a foglyok listájának elolvasásakor felfedeztük nagyapám nevét. E tabu feltárása elemi erővel hatott a családunkra, hiszen évtizedekkel később derült fény arra, hol szenvedett ártatlanul a nagyapám, miért lett a táborból való kiszabadulása után munkanélküli és miért alázták porig a családtagjainkat a miatta való megbélyegzés alapján.
Sokan vitatják manapság, hogy fontos-e a történelmi emlékezet, amikor az aktuálpolitika arénájában a jelenkor problémáitól hangos a közélet. Akik ezt vallják, azok az Internacionálé szövegét idézik, miszerint „a múltat végképp eltörölni…”. Nagymamám elbeszélése meggyőzött arról, hogy a történelem aktualizálása a jelenkor politikai problémakódjának az egyetlen megfejtési lehetősége.
A szombati recski megemlékezésnek – a hazai ellenzék Sargentini-jelentés megszavazásakor történt árulása miatt – a 15 milliós magyarság lelki összetartozását kell újra megerősítenie. A sokat emlegetett 1481/2006-os, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által meghozott határozat elvileg feloldotta a kettős mércét a nemzetiszocializmus és a kommunizmus bűneinek megítélését illetően.
A Barankovics István Izraelita Műhely Egyesület az Október 23. Bizottság Alapítvánnyal, a Gloria Victis Alapítvánnyal, valamint az 1956-os Pesti Srác Alapítvánnyal közösen, e határozat szellemében avatott emléktáblákat a budapesti Corvin közben, Nagyváradon és Csömörön 2009-ben. Folyik a történelmi igazság feltárása, és más szemléletet sugároznak a mai tankönyvek, mint az én diákkoromban.
Valami mégis hiányzik. Ha Hitler, Sztálin, Rákosi Mátyás vagy akár Kádár János még élnének, elgondolkodnának azon, hogy szükség van-e kényszermunkatáborokra, durva megfélemlítésre, vagy elég az emberek befolyásolásához a liberális média, titkosszolgálati eszközök helyett pedig a közösségi oldalak.
Recsk sok magyar katolikus, református, evangélikus, valamint magyar és zsidó kettős önazonosságú család olvasztótégelye, míg a Sargentini-jelentés a jelenkori Európa kettős mércéjének szégyenteljes jelképe lett.
A szerző pszichológus-jogász