Amennyiben a közvélemény-kutatók arról faggatnák a trianoni határokon túlra szakadt magyarokat, kit tartanak minden idők legalávalóbb, legaljasabb, legordenárébb magyar történelmi figurájának, csak a második-harmadik dobogós kiléte lenne talány, az első helyezett magától értetődő.
Igen, Gyurcsány Ferenc történelmi figura, beégette magát a magyar históriába, mint a 2004. december 5-i gyalázatos népszavazás negatív hőse, az őszödi beszéd rétora, a szemek kilövetője, az ország csődbe juttatója, 2010 után pedig mint a politika szánalmas, de irritáló trollja és bohóca.
Bizonyára kedves olvasóink közül sokan ismerik a zaporozsjei kozákok levelét, amelyet IV. Mohamedhez intéztek 1675-ben. Aki nem ismeri, feltétlenül olvassa el, a Wikipédia külön szócikket szentel az ízletes történelmi csemegének. A határon túliak „atamánjai” minden bizonnyal ilyen hangvételű levéllel üdvözölnék Gyurcsányt. A legenyhébb kifejezés ebben az expresszív remekműben „a világ és alvilág bohóca”; a Magyar Idők konzervatív, polgári jellegét tiszteletben tartva bővebben nem idéznék belőle.
Társadalmi rendszerünk tökéletlenségének legékesebb bizonyítéka, hogy ez a minősíthetetlen jellemű politikai kalandor még mindig szabadlábon van, még mindig beteheti patáját az ország házába, használhatja a magasztos hangzású honatya titulust, és miután szétlopta, szétrombolta és évek óta széttrollkodja az országot, még mindig folyósítanak neki képviselői bért a magyarok adójából. Nem tudom, van-e még a világon egy olyan toleráns ország, amely megtűrne a határai között egy ilyen lényt.
Valahányszor a külföldi sajtóban Magyarország állítólagos demokráciadeficitjét emlegeti, csupán ezzel kéne érvelni: a magyar demokrácia olyannyira karakán, hogy még Gyurcsány ocsmány bűzét is elviseli.
Hálás lennék annak a pszichológusnak (pszichiáternek?), aki megrajzolná a gyurcsányi kórképet. Mi lehet a lelki indítéka annak, hogy ily görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy folyamatosan telefröcskölje perverz eszméivel a magyar közéletet?
A világ épp a szexuális zaklatás tematikájának karóján vonaglik, sorra hull azon hírességek feje, akik nem tudták zárva tartani a sliccüket. De mikor kerül már sor a politikai zaklatás perverziójára? Engem is zaklattak nők meg homoszexuálisok is, ráadásul kétszer a tanügyi visszaélés esete is fennállt, de hát istenem, az élet nem egy folyamatos trópusi nyaralás, nem ezek az emlékférgek rágják lelkem nyugalmát.
Az én életem egyik legnagyobb traumája 2004. december 5.
De most komolyan. Ott vagyok én, az erdélyi magyar, aki ráadásul szórványvidéken cseperedek föl – Brassóban –, fene tudja megszámolni, hányszor zaklatnak magyarságom miatt, rám ripakodnak, hogy ne beszéljek magyarul, románul beszéljek, mert Romániában élek.
Többször meg is lökdösnek, néhányszor meg is vernek. Aztán fölkerülök Kolozsvárra, egyetemre, rá néhány hónapra megválasztják polgármesternek a hírhedt nacionalista Gheorghe Funart, aki tizenkét évig rombolja a kincses város szellemi és anyagi örökségét, és közben szítja az etnikai feszültséget, engem pedig továbbra is zaklatnak a magyarságom miatt, és több verekedésbe is belekeveredem emiatt, változó sikerrel.
Aztán túl vagyok ezen is, és akkor beköszönt 2004 ősze, jön ez a posztbolsevik imposztor, megpuccsolja a másik jómadarat, Medgyessyt, aki erdélyi származásúként nem átallott a román nemzeti ünnepen, Erdély elcsatolásának napján koccintani a leendő börtöntöltelék román miniszterelnökkel, és belegyalogol a lelkembe, nemzeti öntudatomba, magyarságomba, amiért nekem, szüleimnek és nagyszüleimnek küzdenünk kellett.
Lerománoz engem, jön 23 millió román – még csak véletlenül sem huszonegy és fél millió román és másfél millió erdélyi magyar –, lecsóróz, mintha annyira lúzer lennék, hogy éheznék és rongyokban járnék, és feltett szándékom lenne a magyar szociális rendszeren élősködni. És mindezt miért? Nem tudom, miért, hiszen a népszavazás kimenetele sem a miniszterelnöki posztját, sem a rablásait nem befolyásolta volna, sőt, még arra is lett volna esélye, hogy megkedveltesse magát a határon túliakkal… hogy ne csak Ausztria felé merje átlépni a magyar határt.
De nem áll meg itt a történet, hiszen nemcsak a kisebbségi mivoltomra voltam érzékeny, hanem neveltetésemből, világnézetemből kifolyólag mindig is fontos volt számomra a nemzetem sorsa. Bár papíron nem, de lélekben és meggyőződésemben Magyarországon születtem. Abban a városban, mely fölé néhány évtizeddel a születésem előtt még a négy legendás határjelző Árpád-szobor egyike magaslott: a keleti.
A hazámat – melynek akkor már nemcsak puccsista, hanem megválasztott kormányzója volt – ez a lény mindközönségesen lekurvázta az orbitálisan suttyó őszödi beszédében. Mintha anyámat kurvázta volna le! Aztán habozás nélkül kilövette néhány nemzettársam szemét, hogy a tiltakozókat megfélemlítse, és a hatalomban maradhasson, csúfos bukásáig. Kormányzásának gazdasági mérlege mínusz hatezermilliárd forint, ennyi hitelt kellett fölvenni az IMF–EU–Világbank-csoporttól, hogy ne menjünk csődbe. Ezt egy más gazdaságpolitikának köszönhetően már 2013-ban visszafizettük, de az eszmei károkat még a mai napig is nyögjük.
A megosztottságot, a köz- és magánélet túlpolitizáltságát, a kulturális örökség lepusztulását, a kultúra dialektikus szétcincálását – egyrészt a túlelitizálást, másrészt az elbulvárosítást –, a liberális értelmiség fanatizálását, a konzervatív értelmiség depresszióba űzését és azt, hogy mi vagyunk az az európai ország, amelyik a legtöbb saját nemzete elleni merényletet elkövette.
Miután porig alázta határon túlra szakadt nemzettársait, ez a lény tüntetőleg és szimbolikusan fogadott be a házába – a privát szférájába – szír, afgán, kurd és eritreai migránsokat, akik illegálisan lépték át az országhatárt. Nyilatkozatai szerint főzött és mosott is rájuk, még jó, hogy nem mosta meg a lábukat a kamerák előtt nagy buzgóságában.
Most pedig van rinocéroszbőre ismét előrántani a 2004-ben bevált gennyes kártyát. Pusztán egy közvélemény-kutatásra alapozva, mely szerint a magyarok többsége nem ért egyet a határon túliak szavazati jogával.
Nem kívánom ismételni magam, ez év augusztus 26-án egy egész oldalas traktátust publikáltam a Magyar Időkben arról, hogy milyen erkölcsi és igen: gazdasági alapja van a határon túliak szavazati jogának [Tractatio a határon túliak szavazati jogáról]; és csak az analfabéták nem tudják már, hogy a határon túliak csak a listára szavazhatnak, így egy-két mandátum múlhat rajtuk a 199-ből. Ismét a pszichológusokhoz (pszichiáterekhez) apellálok, vajon miért teszi mindezt ez a lény? Tematizálja a közbeszédet, egy hétig ezen csámcsog a sajtó, és hát a dögöljön meg a szomszéd kecskéje ócska bolsevik eszméjének sajnálatos módon még mindig akadnak követői.
De még 1 (egy) árva százalékot sem fog ezzel szerezni, mert lehet, hogy ha épp fölhívják rá a figyelmet, a magyar szavazók egy része dohog egy kicsit, de egészen biztosan nem ez lesz a döntő faktor a szavazási opciójában. Akkor hát miért? Magyarázza már el nekem valaki! Azt megértem, hogy nem mindenki dolgozik a történelemnek, hogy van, akit nem izgat, hogy halála után Széchenyi Istvánnal szerepel egy listán, vagy pedig Kun Bélával és Rákosi Mátyással. De legalább lenne belőle valami kézzelfogható haszna. De nincs, könyörgöm, 2004-ben sem volt, most sem lesz. Öncélú marhaság az egész.
Nem értem. Azt viszont határozottan állítom, hogy ez a lény nem elmebeteg. Valami más kulcsa van a dolognak, valami, ami engem meghalad. Megadom magam, és fölvilágosító segítségért esedezem. Mindenesetre addig, amíg valaki okosabb meg nem fejti a Gyurcsány-feladványt, csakis zaklatásként tudom fölfogni.
Olyan, mintha ez a lény sorozatosan megpróbált volna behatolni, a mosdatlan, bűzlő eszmei izéjével a nemzeti érzületembe, a magyarságtudatomba, mintha megpróbálta volna lenullázni a magyar identitás megőrzéséért általam és felmenőim által folytatott küzdelmet.
Egy évtizedig megpróbáltam röhögni rajta, szinte sikerült, de mióta kimosta a távoli idegenek gatyáját, hiába próbálkozom.
Legalább annyira nyomaszt, mint Sárosdi Lillát a rendezői himbilimbivel való szembesülés, azzal a különbséggel, hogy én még csak be sem szálltam Gyurcsány kocsijába, nem akartam, hogy hazavigyen engem. A Weinstein-botrány óta világ- és Magyarország-szerte hullanak a fejek. Lenulláztak sok kiváló embert.
Mindeközben ez a lény, aki határon túli testvéreinek millióit nullázta le, zaklatta és frusztrálta szét, aki semmi építőt, pozitívat nem tud fölmutatni, aki saját szavait parafrazálva elkúrta az országot, majd lekurvázta, majd további három évig erőszakolta, és nyolc éve trollkodik és palira veszi az egészet, a börtön vagy méginkább a pokol kilencedik dantei bugyra helyett az ország házába fog besétálni, honatyai minőségben, egy újabb mandátum erejéig.
(Dante Isteni színjátékában a pokol kilencedik bugyrában a viszályt szítók és a hitszakadások okozói bűnhődnek, felnyitott testtel. Mohamed is ott bűnhődik.)
S még hogy Bhután a világ legtoleránsabb országa…!