Jan Tinbergen Nobel-díjas közgazdász így írt 1993. december 24-én a De Telegraaf című holland újságban: „Nem vagyok próféta, de úgy tekintek az ENSZ-re, mint az új világkormányra. Eddig nem mutatott fel erőt, a jövőben azonban ez meg fog változni.” Igaza lehet-e Jan Tinbergennek? Mi lesz az Egyesült Nemzetek Szervezetéből?
A kérdés azért is fontos, mert sokáig, évtizedeken át az volt a fő dilemma a nemzetközi szervezettel kapcsolatban, hogy van-e értelme egyáltalán a létének, túl tud-e lépni sóhivatal jellegén. Ugyanis megalakulása, 1945 után Európára vasfüggöny hullott, kialakult a hidegháború korszaka a két világhatalom között, a nemzetek szövetsége pedig gyakorlatilag eszköztelenül állt a kapitalista és a kommunista tábor között, az érdemi és lényeges kérdésekről az Egyesült Államok és a Szovjetunió döntött, elszipkázva a levegőt a nemes célokkal megalakult szervezet elől.
Ekkoriban – egészen a közép- és kelet-európai rendszerváltásokig, a Szovjetunió megszűnéséig – sokan gondolták azt, hogy az ENSZ is a Népszövetség útjára fog lépni, azaz csendesen kimúlik. Joggal vetődött fel, hogy a Népszövetség után az ENSZ is az ebek harmincadjára juthat, s új nemzetközi megállapodásokra lesz szükség a Szovjetunió felbomlása, a hidegháború megszűnése, a demokrácia európai kiteljesedése időszakában ahhoz, hogy a világban a béke alapvető feltételei megteremtődjenek. Csakhogy éppen ez az időszak, amikor az egypólusúvá vált világ körülményei között megjelentek azok a nagyhatalmi és globális körök, amelyek a régóta dédelgetett koncepcióval álltak elő: világkormányra és új világrendre lesz szükség.
Az első figyelemre méltó mozzanat az új főtitkár személye. António Guterres baloldali politikus, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát vezette 2005 és 2015 között, elkötelezett híve a globalizmusnak (nem keverendő össze a globalizációval), s ma már jól tudjuk, hogy szenvedélyes híve a globális migrációnak mint pozitív és állandóvá váló folyamatnak, céljának tekinti a migráció alapvető emberi jogként való elismerését.
A második fontos folyamat Szaúd-Arábia szerepének felértékelődése az ENSZ egyes szervezeteiben: 2015-ben a dúsgazdag királyságot választották meg a nemzetközi szervezet egyik emberi jogi bizottságának elnökévé. Ezek után 2017-ben újabb érdekes döntés született, Szaúd-Arábiát beszavazták az ENSZ nőjogi bizottságába, amelynek feladata a nők jogainak védelme. Mi lehet ezeknek az ENSZ alapelveit megcsúfoló döntéseknek a hátterében? Egyetlen elfogadható magyarázat kínálkozik: Szaúd-Arábia szupergazdag elitje már jó ideje része a globális elitnek, nélküle nem születhetnek fontos világgazdasági és világpolitikai lépések.
S végül itt van a most zajló tárgyalássorozat az úgynevezett migrációs kompaktról. A jelenlegi eljárás, melynek során a migrációt mint pozitív és állandó, természetes folyamatot akarják elfogadtatni a Föld összes országával, már egyfajta modellje lehet egy új típusú működésmódnak, amelyet most tesztelnek, s amelynek lényege, hogy az ENSZ lényegében véve globális normaadó és értékrendformáló (agymosó) szerepben jelenik meg. Ez a későbbiekben átalakulhat jogi kényszerítő erővel rendelkező, globális döntéshozó szereppé.
A migrációs kompaktot megalapozó elemzéseket, háttér-dokumentumokat és elemzéseket többek között Soros György irányítása alatt álló emberek készítették el. Kiemelendő közülük Louise Arbour asszony, akit Soros még a Nyílt Társadalom-díjjal is kitüntetett. De az ENSZ e témában például a totálisan migránssimogató Nemzetközi Migrációs Bizottsággal is együttműködik, amelynek indiai származású titkára, nevezett J. G. Senapati úr egy cikkében arról értekezett, hogy az ENSZ egy határok nélküli(!) világon dolgozik, s ő globális polgárként tekint magára. Optimista lehet, hiszen az ENSZ a migrációs kompaktban lényegében véve kivenné a nemzetek kezéből határvédelmet, azt nemzetközi együttműködésben szabályozná, természetesen szabad utat nyitva a migránsok beözönlésének.
Az ENSZ-ben valóságossá és kézzelfoghatóvá váltak azok az elképzelések, amelyek a nemzetállamok szuverenitásának alapjait számolnák fel (ilyen a határvédelem és az önrendelkezés arról, ki élhet az adott országban). Ez közvetetten valóban arra utal, hogy egyfajta globális, nemzetek feletti irányításra készül a nemzetközi szervezet, ha nem is azonnal, de fokozatosan és következetesen.
Soros hálózatának igen markáns, mértékadó jelenléte az ENSZ döntéshozó csúcsain azt mutatja, hogy a globális pénzügyi elit az ENSZ-t alkalmasnak ítéli céljai megvalósítására; e célokat pedig Soros nyilatkozataiból jól ismerjük: nyitott társadalmak, nemzeti határok lebontása, etnikai keveredés, globalizmus, multikulti és a többi.
Ez eddig nagyon szép, de van itt egy kis szépséghiba: a Donald Trump által vezetett Egyesült Államok és a szuverenitását féltő Ausztrália már kilépett a migrációs paktumból – és ugyanezt fontolgatja az Orbán-kormány is. És ez nemcsak egy paktumból, hanem egy világkoncepcióból való kilépést is jelent egyszerre. Vannak tehát szövetségeseink a globalizmus elleni küzdelemben, nem is akárkik, és lesznek is még többen.
A szerző politológus