Most! Most még meg lehet állni! Ugye, meg lehet állni? Ugye, el lehet hinni, hogy a Nagykörúton kívül is van élet? Hogy a Nagykörúton kívül is élet van! Lelkek! Magyarok! Felsorakoztak már a kampány hevében ragadt Györgyök, Káinok? Ki figyelmeztet, hogy „minden ország támasza, talpköve / a tiszta erkölcs, melly ha megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed” – mielőtt elhajítjátok a malomkövet? Ez más lesz, mint december 5-e! A 23 millió helyett újat gondol a kígyónyelvű, és haptákba vágja magát, aki egyszerű választ keres a vereségre.
Ő maga mondta: nem értik a siker titkát. Pedig a szemüket veri ki a valóság. Addig, amíg ők is ráeszmélnek, jobb híján két kézzel taszítanak minden csalódottat a morális megsemmisülés felé. Sajátjukon már túl vannak. Közös emberöltőink legaljasabb valóságmagyarázata bontakozik ki a szemünk előtt, és nem hallik józansága egyik vesztes vezetőnek sem – a távozófélben lévőnek is van felelőssége! –, aki zsilipet eresztene az áradni készülő demagóg indulatba.
„A vidék szavazott a Fideszre! A vidék nem ismeri a valóságot! A vidék nem tájékozódik! A vidék nem vitaképes! A vidék ostoba, műveletlen, lecsúszott, szánni való!”
Nézem a függetleneket. A veszteséglista, a whiskysüveg és a bosszúvágy keltette örvényt, és benne a kapálózót, aki „honfitársa IQ-jával” hergeli nézőjét, hallgatóját. Magyarázza saját világát. Szekérderéknyi önbizalommal, amit tűhegyen egyensúlyoz. De nem érti.
Menjetek vidékre! Kapcsoljatok tévét, nézzétek meg a standokat, csodálkozzatok rá a 3G-re! A lesajnált vidék nézi a Hír TV-t, az ATV-t, az EuroNewst, az RTL Klubot és leánycsatornái bármelyikét. Olvassa a Magyar Narancs, a 168 Óra, a Heti Válasz, a HVG valóságábrázolását. (A konzervatív médiatúlsúly nagyobb dicsőségére.)
Járatják – járatták – a Magyar Nemzetet. Hallgatják – hallgatták – a fél országot lefedő Lánchíd Rádiót. Építettük évekig, hogy hallhassák azt a hangot is. Vagy saját munkátokat tagadjátok el? Igazat adtok az önjelölt expresszionistának: fölösleges kiadás vagytok/voltatok a kockás füzetben?
Menjetek vidékre! A búzaföldekre, a tölgyesek árnyékába, a pincék homályába, a rianás partjára, a kazlak tetejébe, a dombok gerincére, a templomok tornyába. Zuckerberg veletek lesz. Olvashatta a paraszt, a falusi tanító, a plébános és az agrármérnök, hogy mi a liberális irány. Nem maradt le senki a legesélyesebb ellenzékiről, a „kire szavazzunk” kampányról, és hogy közös országnak hazudtatok néhány fővárosi kerületet.
Minden faluban ott voltak a plakátok, a videómegosztón a kampányfilmek, a közösségi oldalakon, a képernyőn, az újságban az üzenet: nemzethalál, gyászos sírhalom! A paraszt, a falusi tanító, a plébános és az agrármérnök minden információ birtokában döntött. Nem az ígéreteitekről. Nem a plakátjaitok igazáról. Nem a saját identitásválságotok valódiságáról. Nem arról, hogy lehet-e kormányozni egy szélsőbal–szélsőjobb koalícióban. Nem arról, hogy új definícióra érett-e a közös ország. A paraszt, a falusi tanító, a plébános és az agrármérnök a saját családja életéről döntött. A nemzete jövőjéről döntött. Döntött!
Ott volt a szavazófülkében harmincezer fiatal, aki az elmúlt években jutott földhöz a szocialista nagybirtokok romjain. Ott volt több ezer fiatal, aki a családi otthonteremtési kedvezménnyel építhet jövőt saját falujában. Ott volt az újranyitott iskolák tanára, a felújított templomok gyülekezete, a milliókkal többől gazdálkodó kistelepülési háziorvos és az ismét piachoz jutó több ezer kistermelő.
Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. Nem akarok hinni abban, hogy Brüsszel, hogy Soros György, hogy a 2019-es nagy európai vereségtől tartó, magát liberálisnak mondó világ bármit megtenne győzelme érdekében – hogy a polgárháború, a nemzetek szétszakíttatása sem túl drága. De ha kellett egy évtized, hogy beforrjanak december 5. sebei, mi kell majd ahhoz, hogy az egymás torkának ugró honfiak összebéküljenek azon a földdarabon, amit még Magyarországnak hívunk?
A szerző a Karc FM főszerkesztő-helyettese