A XIX. század 1914-ben ért véget, ha ragaszkodunk a történelem magyarázó fogalmaihoz és a történéseinek korszakokba rendezéséhez. Ebben az esetben pedig a nagy francia forradalom őrületével kezdődött 1789-ben. És egy hosszú évszázad kellett hozzá, hogy a valóságtól és az emberi lélektől teljesen idegen, de hatékonyan mérgező, végletesen egyszerűsítő fogalmaival olyan szörnyeteggé változtassa az európai civilizációt, amely elpusztítja nemcsak magát, hanem talán az egész világot.
Európában született meg a XX. században kiteljesedő minden romboló ideológia. Az emberi létet a vagyoni viszonyokra redukáló kapitalizmus és ellentettje, az embereket közvetlen létfeltételeiktől hasonlóan elszakító kommunizmus. Az uralkodó faj rémálma, a nácizmus. És utoljára a kultúrákat és az emberi lelkeket minden korábbinál hatékonyabb módon leromboló liberalizmus is.
1990, a kommunizmus kelet-európai és világméretű végelgyengülésben történő kimúlása után sokan gondoltuk úgy, hogy a rövid XX. század ért véget, talán kisebb romokat és nagyobb reményeket hagyva maga után, mint amit várhattunk 75 évnyi rémálom után. A hidegháború nyomása alatt hatékonynak tűnő nemzetállamok vegyes ideológiájú pártok által uralt demokráciái olyan fejlődést és stabilitást mutattak, amely egyenesen a történelem végét ígérte a végleges megoldások kedvelőinek.
A béke és a bőség örök korszaka helyett azonban, amelyhez a gazdasági és a technológiai feltételek kétségtelenül rendelkezésre álltak, a káosz és a romlás ideje jött el. 2008-ig, a lehetetlennek vélt újabb pénzügyi válságig hihettük azt, hogy az örök egyensúly lesz mindannyiunk osztályrésze. Mint ahogy azt is, hogy a XXI. század számunkra már felfoghatatlan és megszokhatatlan újdonságai egy új korszak jelei, és nem a XX. századi romlás újabb virágai.
Az állítólag megszelídült kapitalizmus azonban olyan ámokfutást rendezett Közép-Európában, olyan mértékben tette tönkre a társadalmakat és az embereket, mint soha története során. Nyugat-Európa vállalatai, ideológusai, politikusai ugyanúgy hódítóként jelentek meg itt a szabadságról szóló lózungok zászlaja alatt, mint bármelyik korábbi hódító.
De nemcsak Európa, hanem a világ állapota is romlani kezdett, az egykori bipoláris világrend hatalmi vákuumait Amerika képtelen volt betölteni. Kiderült, hogy a liberális jogállam szinte mindenütt működésképtelen Európán kívül, és már rég túl van a zeniten itt is. Egyedül azok a vegyes rendszerek bizonyultak (egyelőre) működőképesnek, amelyekben (főleg Keleten) a helyi társadalmak vezetői építettek a helyi hagyományokra és struktúrákra. Kelet-Európa országait is ez a felismerés vezényli, amikor új gyarmati státuszuk felismerése mellett egyszerre fordulnak szembe a liberális ideológiával és a mögötte lappangó igazi szándékokkal.
A XX. század valódi végét előre jelző változások 2015-ben váltak nyilvánvalóvá. Az Afrika emberi erőforrásait gátlástalanul kihasználó, egyszerre politikaként, vallásként, ideológiaként és társadalomszervező erőként funkcionáló iszlám a XXI. századi technológiákat és a liberalizmust kihasználva és megvásárolva kezdte meg Európa gyarmatosítását.
2015 ebben az értelemben párhuzamba állítható 1914-gyel. Az első világháború következtében egész Európában megváltoztak a hatalmi viszonyok, olyan hatalmak szereztek például jelentős befolyást Közép-Európában, amelyek addig gyakorlatilag nem is rendelkeztek itt ilyesmivel. Az osztrák és a német befolyást felváltotta az angol és a francia. Ki is derült, hogy ez utóbbiak semmit nem értenek ennek a régiónak a történetéből, és képtelenek szavatolni, biztosítani a stabilitását, biztonságát.
Mint ahogy most sem. Közép-Európa minden nemzetére, a győzteseknek látszókra is az oszmán hódítás óta példátlan szenvedés zúdult, úgy, hogy az erőtlen nyugati befolyást a példátlanul erős szovjet váltotta, amely egy nyugati őrületen, a kommunizmuson alapult. A bolsevizmus nélkül sosem lett volna orosz hódítás, mert igazi barbárrá az tette őket.
Jelenleg amerikai befolyási övezet vagyunk katonai értelemben, mert gazdasági gyarmatosítóink még arra sem képesek, hogy olyan katonai erőt tartsanak fenn, amely megvédi nemhogy a gyarmataikat, hanem a saját határaikat. Természetesen amikor majd igazán nagy lesz a baj, tőlünk fogják elvárni, hogy védjük meg őket, és nem ők fognak segíteni nekünk.
Magyarország a XX. században kétszer kötötte sorsát a Német Birodalomhoz. Mindkét vállalkozás teljes katasztrófához vezetett. Arról nem is beszélve, hogy a kommunizmus és a nácizmus is német földről ered mint ideológia. A liberális őrület is az egykor lelkes náci (és nem mellesleg kicsivel arrébb meg lelkes kommunista) németek kompenzálási kényszerének torzszülöttje. Most vagyunk a XX. század végén, most kell túlélnünk e század harmadik ordas ideológiájának tombolását.
Jelenleg a jövő azt ígéri nekünk, hogy beolvasztanak minket egy Európai Egyesült Államok jellegű birodalomba, amelyet még csak nem is Merkel-féle, hanem Juncker- és Schulz-jellegű idióták vezetnek. Vagy a nyugati és a keleti iszlám hódítás közé szorulunk. Mindkettő ellen természetesen csak Oroszország szövetsége lehet hatásos Közép-Európa népei számára. De kívánatos semmiképpen.
Mindkét esetben eltűnik az a világ, amiben most élünk, érvénytelenné válik minden jogunk, tudásunk, képességünk, de természetesen helyettük új kötelességeink születnek majd, a mostaninál sokkal rosszabb feltételekkel. Az etnikai és vallási viszonyok gyökeres megváltozása a történelem során mindig katasztrófához vezetett, az újonnan kisebbségbe kerülő vallások, népek elpusztításához, beolvadásához. A most élő magyarok gyermekei és unokái ország és föld nélküli páriák lesznek. Liberális élcsapatunk persze majd megtalálja a számítását, hiszen ők voltak azok, akik mindig elsőnek árulták el a hazát, hódoltak be az új uraknak, és a leglelkesebben ők pusztították a nyelvünket, a kultúránkat és az ifjúságunkat.
Nekünk gyakorlatilag Trianonnal kezdődött a XX. század. A száz évvel ezelőtti eseményekből azt kell megtanulnunk, hogy semmi sem örök. Azt hihetnénk, mindent elvesztettünk már, pedig ez nem így van. Még létezik Magyarország, még létezik a nyelvünk, még értjük az elődeink nyelvét és gondolatait, még egy nyelvet beszélünk a határon túli magyarokkal.
Még vannak magyar nemzetiségű nők és férfiak, anyák, apák és gyerekek. Még van hely, ahol otthon vagyunk. Még dönthetünk a mindennapi életünk dolgairól, még lehet magyar életünk, életutunk, még leélhetünk egy életet a sajátjaink között. Még nevelhetjük magyarnak a gyermekeinket, még van hová hazajönnie annak, aki rádöbben, hogy az, ami Nyugaton van, nem valóságos, nem működik, az csak a végkiárusítás gazdagsága. Még van olyan hely, helyünk, ahol csak nők és férfiak vannak.
Nekünk még van esélyünk, mert még nem veszítettük el a kapcsolatunkat a természetessel, a normálissal. Mi még tudjuk, hogy az isteni törvények egybeesnek a józan ész törvényeivel is.
Döbbenetes, de a rendszerváltás utáni lassú liberális forradalom már majdnem harmincéves, gyakorlatilag már annyi ideje létezik, mint a konszolidált Kádár-rendszer. Harminc éve próbálnak elszakítani minket attól, amit Trianon és a kommunizmus meghagyott nekünk az előző ezer évből.
Mert ez a liberalizmus és a mögötte megjelenő egyéb ideológiák, a genderizmus, a gazdasági liberalizmus az új internacionalizmus ígérete. Adjuk oda az etnikai, a nyelvi, a lokális, a nemi identitásunkat cserébe azért, hogy a nagyvállalatok és az általuk kitartott nyugati gazdasági, politikai, kommunikációs és „művészeti” elit által uralt világban a gyermekeink és az unokáink megfeleljenek a fogyasztói ideálnak, és könnyű, sőt büszke áldozatai lehessenek a szexualitást a legbetegebb perverziókká aljasító elmebetegek vágyainak.
Ezek tipikus XX. századi ígéretek és követelések. Mindent a semmiért. A szabadságnak hívott semmiért. A liberalizmus új dimenziója az embertelenségnek, de céljában nincs semmi új. A keresztények tudnak a létezéséről két évezred óta, hiszen kísérteties pontossággal ismerhető fel benne a világban munkálkodó gonosz.
A kereszténység, Isten lététől függetlenül, univerzális etikájával azért volt képes létrehozni a szabadság és a kötelességek természetes elegyeként Isten országát, mert tisztában volt azzal, hogy a Földön nincs megváltás. Nemcsak magunkat kell megvédenünk, hanem annak a lehetőségét is, hogy az elveinket vagy a hitünket érvényesíthessük.
Az a miénk, amit meg tudunk és meg is akarunk védeni. Azonban semmink sem marad, ha hiszünk a liberálisoknak. A XXI. század csak nélkülük kezdődhet el.
A szerző szociológus