Az Egyesült Államok az elmúlt fél évszázadban a politikai szabadság és a liberális szabadkereskedelmi gazdaság szószólója volt, az utóbbi időben viszont egyre nagyobb szerepe van a nemzetközi káosz kialakításában. A valóságos kérdés: vajon a birodalom felfalja-e a köztársaságot? Ha a Római Birodalom analógiájában gondolkozunk, akkor tényleg a katonacsászárok időszakát éljük: háború háború hátán.
A mai világunk egyben a kommunikáció háborúja is. Ismert és ismeretlen világok csapnak össze, és valaki az erkölcs, az igazság trikóját viseli, mások a gonosz jelmezében fociznak. De vajon melyik kommentárnak van igaza? És a bíró milyen szabálykönyv alapján fúj?
A washingtoni kormány klasszikus stratégiai modellt használ, mely szerint a megfélemlítés érdekében az esetleges ellenfeleket erkölcstelennek, sőt beszámíthatatlannak, őrültnek kell feltüntetni. Azt sem értik sokan, hogy Brüsszel miért nem kezd hozzá megoldani magunk között a problémákat, miért csak asszisztál, mint segédszínész a tragédiához. Úgy tűnik, Washingtonban elégedettek, ha a Közel-Keleten, Észak-Afrikában a feszültség állandó marad és ha az arab nemzetek növekvő gyűlöletet tanúsítanak a nyugati világgal szemben.
Egyik lehetséges magyarázat a kőolajkészletek kérdése. A kőolaj dollárra vetített ára nem más, mint a dollár aranyfedezet-helyettesítője, erősíti, felfelé kalibrálja a dollár árfolyamát, hiszen azok az államok, ahol aranyban és euróban is adtak el energiahordozót (Irak, Líbia, Irán), ki lettek iktatva. Manapság helyreállt a dollár egyeduralma, ami automatikusan gyengíti az eurót és erősíti a dollárt. Ez egyszeregy.
Szakértők szerint az Egyesült Államok kőolajkészlete a 2020-as évek végére kimerült volna, ha nem jön az olajpala-technológia, amely új lökést adott az iparnak, a gazdaságnak az olcsó energia formájában. Ez hozzájárult az addig elképzelhetetlen olajárcsökkenéshez; a hordónkénti ár 100-110 dollárról leesett 40 dollárra, majd 25-30 dollárra (közel 70 százalékkal csökkent az ára), ezzel ismét átrajzolódott a világ gazdasági térképe. Jelenleg 50 dollár körül mozog. Az Egyesült Államok gyengülése, az olajpalának is hála, megállt, újraindult a fellendülés. Ebben sokat segített az irányított bóvlikötvény-buborék szétpukkanása is.
Érthető tehát Amerika ragaszkodása a kőolajhoz, és az is, miért vannak többségben az „olajosok” a mindenkori kormányban, lásd Bush-, Obama-adminisztráció. De nincs ez másként a Trump-érában sem. Viszont a kőolajforrások elapadásával kapcsolatos félelmek egyáltalán nem indokolják, hogy az USA rátelepedjen a Közel-Keletre. Azok az országok, amelyek energiával látják el Amerikát, szétszórtan helyezkednek el a földgömbön. Az amerikai kőolajimport fele a katonai szempontból biztonságos újvilágból származott még pár éve: Mexikóból, Kanadából, Venezuelából. Ezért kezeli Amerika hátországként vagy gazdasági melléképületként Mexikót, Kanadát, s ezért folytat háborút (valójában gazdasági háborút, polgárháborút Venezuelával, Venezuelában), Európa és Japán kőolajellátása viszont a Közel-Kelettől függ.
Ez az a pont, ami aggaszthatja az első számú szuperhatalmat – rajta tartani a kezét a „szövetségesek” ellátásán –, és itt jön be a képbe, a szürreális festménybe Oroszország kérdése. Mivel azt nem ellenőrzik. Ez bizonytalansági faktor. A politika pedig törekszik csökkenteni a bizonytalansági faktorokat, illetve megpróbálja kiiktatni őket. Ezért az olcsó olajjal igyekszik kifárasztani a medvét. A másik hatásos fegyver az embargó. Ezeknek ugyanaz a szerepe, mint a fegyverkezési versenynek vagy mint a reagani csillagháborús programnak. Meg kell akadályozni, hogy erős legyen Oroszország. Meg kell akadályozni a Párizs–Berlin–Moszkva-tengelyt.
A legveszélyesebb dolog lenne, ha a német tőke és a német technológia ötvöződne az olcsó orosz munkaerővel és a viszonylag olcsó ásványkincsvagyonnal. Ez felvetné az eurázsiai szövetség lehetőségét (lásd annak idején De Gaulle tervét). Innen, csakis innen érthető meg Ukrajna kérdése, de továbbmegyek, Szíria kérdése is. Bizony, bizony Oroszország a túlélésért küzd! De túlélésért küzd maga Európa is. És e megváltozott helyzetben kell Magyarországnak is megtalálni a helyét. Ez pedig korántsem könnyű feladat, láttuk ezt a napokban Brüsszelben is.
A közel-keleti régióban tapasztalható légi-tengerészeti vagy földi katonai jelenlét, a diplomáciai harc Irán ellen, az ismétlődő iraki, szíriai, líbiai támadások minden bizonnyal nem csak a kőolaj-stratégia számlájára írhatóak. A kiszámíthatatlansággal a „destabilitás kiszámíthatóságát” igyekeznek megalapozni. Ne felejtsük el, hogy ezzel egy tervszerűen adagolható népvándorlást is indítanak, mely messze van a saját birodalmi magterületektől, és megfelelően irányítható Európa felé, és ezzel kellő mértékben gyengíthető Németország, mely újra megerősödött az eurónak hála.
Ebből következően nem az USA energiaforrásainak felügyelete a fő kérdés, hanem a világ, azon belül is a két többlettermelő fejlett ipari nagyhatalom, Európa és Japán forrásainak teljes körű ellenőrzése. Ez óriási pénzt jelenthet valakik zsebében. Az USA, illetve egyesek az Egyesült Államokon belül indukálják maguknak a jogot, hogy garantálják a szövetségesek olajellátásának biztonságát, ami nagyjából annyit jelent: energiaforrásaik és emberáradataik felügyelete által kívánják sakkban tartani, esetleg teljesen legyengíteni Európát. Ebben a sakkjátszmában Magyarország fontos mezőben fekszik. Innentől már a többi könnyedén megérthető.
A szerző egyetemi docens, Debreceni Egyetem