Az idei október 23.-i történések egyik tanulsága, hogy rá kellett ébredni: az ellenzékinek nevezett, egyre színvonaltalanabb kompániák nemcsak ünnepelni nem képesek, hanem tüntetni sem. Hiszen az sem volt rendben évek óta, hogy nem voltak hajlandók méltón megemlékezni az ötvenhatos forradalomról és szabadságharcról, helyette többnyire bevallottan pusztán tüntetésre, azaz a kormány pocskondiázására, őrjöngő partikra használták fel a nemzeti ünnepeket. Ha meg színleg, formailag volt valamilyen kis képmutató megemlékezés (lásd például MSZP), az másról sem szólt, mint a jobboldal elleni uszításról.
A mostani, az eddigieknél is alacsonyabb nívójú és rekordkevés, részben fizetett érdeklődőt felvonultató megmozdulásaik fényében azonban kijelenthető: szinte az ünnep iránti tiszteletlenség lenne, ha túl sok figyelmet vesztegetnénk rájuk, s komolyan vennénk a handabandázásaikat. Lassan elérik, hogy már nem lesz elegáns dolog cikizni az ellenzéket, olyannyira szalonképtelen törpékké váltak. Akkora leégés volt a Bem téri, tüntetésnek hívott kiscsoportos foglalkozás, hogy jobblelkű emberek nyugodtan kihívhatták volna rájuk a tűzoltóságot. Mindössze párszázan verődtek össze egy kiadós gyűlölködésre Hadházy Ákos többszörösen levitézlett ex-LMP-s képviselő felhívására. Kocsmai hangulat és dögunalom lengte be a rendezvényt, ahol olyan feketeöves demagógok tartottak érdektelenebbnél érdektelenebb beszédeket, mint Márki-Zay Péter bukófélben lévő hódmezővásárhelyi polgármester, a jelentéktelenségét ordenáré fenyegetőzéssel ellensúlyozni próbáló Jávor Benedek, a Párbeszéd nevű láthatatlan miniatűrpárt európai parlamenti képviselője, a minden vele egyet nem értőre haragvó Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő és további fröcsögő figurák. Sokat elmond az ásítoztató atmoszféráról, amilyen rezignáltan, kommentár nélkül, kurtán-furcsán rekesztette be az ATV műsorvezetője az élő, egyenes adást. Nem véletlenül tették fel a kézenfekvő kérdést a balliberó médiában: vajon van-e még értelme ezeknek az ellenzéki megmozdulásoknak? Igen egyszerű válaszolni erre: nincs. Valami rejtélyes oknál fogva mégis ragaszkodnak saját maguk blamálásához ezek a dühöngésre szakosodott egyének. Ki tudja, talán az általuk etalonnak, zsinórmércének tekintett Heller Ágnes hurrámarxista filozófusnő nyomdokain haladnak, aki ötmilliós gigatüntetést ígért, ám be kellett érnie egy-kétszáz lézengő lanyha tiltakozóval nemrégiben. Persze könnyen előfordulhat, hogy a nyugati liberális sajtó segítségében bíznak, ahol pár éve az állítólagos magyarországi tömeges elégedetlenség illusztrálására a félmilliós Békemenet kormány melletti demonstrálóiról készített fotót jelentették meg. Lehetséges, hogy egyes nyugati orgánumok most pedig a Terror Háza Múzeumnál tartott ünnepi rendezvénnyel, az Orbán Viktor beszédére összesereglett sokezres közönséggel szemléltetik majd, milyen sok embert szólított utcára a kormánnyal szembeni tüzes felháborodás nálunk. Ezt támaszthatja alá az a szupermókás, kacagtatóan primitív balos rágalom is, hogy a Fidesz buszokkal utaztatta volna oda a gondosan megszűrt közönséget.
Mindez rávilágít az egyre inkább arcnélküli és oldalspecifikusságát elvesztő, bal- és jobboldaliságot összekutyuló, a mocskolódásban egy követ fújó ellenzék leggyengébb pontjára. Szívesen csinálnának felfordulást, forradalmat – csak hát a nép nélküli forradalmat még nem találták fel. A bolsevikoknak is szükségük volt minimális mennyiségű emberanyagra 1917-ben, még ha mindig is kisebbségben voltak, amit erőszakkal, terrorral pótoltak. A hazai bedőlő burleszkbaloldal viszont lasszóval sem képes fogni szimpatizánsokat. Jobb ötlet híján szélsőségességi, mocskolódási versenyt tartanak ezek a marginalizálódó balfék bandák. Egymást licitálja túl a Jobbik, az MSZP, a Gyurcsány-féle DK, meg a többi alakulatocska a kabinettel, annak támogatóival, vagyis a konzervatív polgári meggyőződésű lakossággal és a nem ellenzéki talicskatoló sajtóval szembeni minősíthetetlen hangvételben, dühödt kirohanásokban. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője például azt mondta, hogy mostantól nem veszik emberszámba a közmédia munkatársait. Ilyen nyíltan kommünár gyűlöletbeszédre ezidáig nem volt precedens. De Gyurcsány Ferenc vagy a „lealjasult” miniszterelnököt emlegető és majdani bosszúállást érzékeltető Jávor Benedek sem igen maradnak el ettől az náci-kommunista alpári tempótól. Nem véletlen, hogy a két legdurvábban félelemkeltésre játszó társaság, a DK és a Jobbik hirdetett egyformán ellenállást a kormány ellen. Deklarálva, hogy már nem ellenzékinek, hanem ellenállónak tekintik magukat. Ez a párhuzamosság, közös nevező munkált abban is, hogy Hadházy és a Jobbik egyaránt az MTV székházához kommandírozták a közönségüket, a fizetett garázdákat, hogy szétosztogatott tojásokkal dobálják meg az objektumot. A Fidesz székházát is újból kipécézték, meghajigálták és megkísérelték blokád alá vonni. Ha többen vannak, bizonyára megrohamozzák, mint évekkel ezelőtt többször is. Napnál világosabb: a tehetetlen düh munkál bennük, amiért egyre fogy az amúgy sem magas támogatottságuk. Mára az érdeklődést sem bírják kicsiholni maguk iránt. Hovatovább nem tudnak olyan durvák és prosztók lenni az ellenzéki provokátorpártok és -csoportocskák, hogy az emberek érdemben figyeljenek rájuk. A társadalom nagy többsége nem csupán beszél az ellenállásról, hanem tényleg gyakorolja azt – a furcsa szélbalos-széljobbos hibrid ellenzékkel szemben.
Megalapozott a gyanú: sértettségből, aberrált bosszúvágytól fűtve nem is elsősorban a kormánnyal, hanem a magyar lakossággal szemben hirdettek ellenállást és nem is csupán a DK és a Jobbik, hanem az egész csürhésedő ellenzék. Bevezették a zéró toleranciát a polgárok megrendszabályozására. Egységes a kommunikációjuk: semmilyen bírálatot nem fogadnak el, minden lepereg róluk, nem tűrik el a legcsekélyebb kritikát sem és még korábbi, a maiaknak ellentmondó nyilatkozataik, tetteik emlegetését is visszautasítják. Lakosságellenes buzgalmuk természetesen nem is marad méltó viszonzás nélkül. Az emberek megérzik, hogy ezek a züllésnek indult zavaros brigádok nem is a kormányt, hanem őket, hazájukért keményen dolgozó magyar állampolgárokat tekintik fő ellenségnek – emiatt aztán nem csoda, ha gyorsul a népszerűségük erodálódása.
Miért kifizetődő a folyamatos konfrontáció fenntartása nem csupán a kormánypártokkal, hanem a hazai lakossággal szemben? Az ok kézenfekvő: arra számítanak, hogy mindenki, aki keresztbe tesz a kormánynak, az országnak, hátráltatja a fejlődést, az jutalomfalatokat kap majd Brüsszeltől és az olyan, megszállottan világdegeneráló hipokrita milliárdosoktól, mint Soros György. A Ki tud többet ártani Magyarországnak és kormányának? vetélkedő viszont egymás torkának átharapdálásával jár, így az ellenzéki zombiformációk végső soron ezzel is a jobbközép kabinet pozícióit erősítik.