Minden nap újabb okot ad az ámulatra. Már két hónapja lezajlottak az országgyűlési választások, és a balliberális értelmiség még mindig nem ért semmit abból, mit gondol a többség, milyen megfontolások vezetik az embereket, amikor arról döntenek, hogy kire bízzák az ország vezetését. Még mindig ugyanazokon a szellemi vakvágányokon zakatolnak, amelyeken eddig, még mindig ugyanazokat a hibákat követik el, azt várva, hogy egyszer csak más lesz az eredmény.
Például hogy a magyar cigányok majd rájuk szavaznak. Amit az úgynevezett jogvédő tevékenységgel próbálnának elérni. A legtöbb balliberális értelmiségi ugyanis meg van győződve róla, hogy a magyar cigányok legnagyobb problémája a szegregáció, az elkülönülés, így problémáik megoldásának kulcsa a szegregáció elleni küzdelem.
Megvannak továbbá győződve arról, hogy a polgári kormány a cigányok legnagyobb ellensége, és bár ezt a cigányok még nem látják, de kellő felvilágosítással majd kinyitják a szemüket, és akkor felismerik, hogy kik az igazi barátaik.
Brüsszelben működik is ez a politika. Az unió központjában a legtöbb politikus szentül hiszi, hogy Magyarországon elnyomják a cigányokat (akiket píszí nyelven romáknak kell nevezni), afrikai nyomortanyákon különbek az életkörülmények, mint amilyenek között a magyarok tartják a cigányaikat. A fősodratú nyugati sajtó lelkesen visszhangozza ezt a nézetet. Mindebből a hazai ballib értelmiség azt olvassa ki, hogy jó nyomon jár, csak így tovább, folytatni kell a megkezdett munkát.
Hogy hogyan, arra íme egy szemléletes példa. Mindnyájan emlékszünk a szocialista kormány által 2005-ben indított, Fészekrakó programnak nevezett miskolci gazemberségre, amikor azóta már elítélt csaló ügyvédek, banki dolgozók és ingatlanbecslők magas részesedés ellenében, állami támogatással olyan cigány családoknak juttattak lakásokat az Avas lakótelepen, akik semmilyen közüzemi díjat nem fizettek, a hitelt nem törlesztették, a lakásokat lepusztították. Ezzel az egykor közkedvelt lakótelepet sikerült majdnem tönkretenni.
Mindez mellékhatásként azzal is járt, hogy sok elhanyagolt cigány kisgyerek is odaköltözött, akikkel aztán nemigen törődött senki, két-három évesek a nagyobbak gondjaira bízva egész nap a házak között bóklásztak. Egy cigány származású óvónő – komoly társadalmi összefogással – óvodát szervezett a számukra, hogy biztonságban legyenek, fedéllel a fejük fölött, pedagógusok támogatásával elindítva a felemelkedés felé. A program sikeresen elindult.
Ekkor léptek közbe a budapesti balliberális jogvédők, és minthogy az óvodába érthető okból csupa cigány gyerek járt, szegregáció vádjával a bezárását követelték. Pert indítottak, sikerrel, a bíróság elrendelte az avasi cigány óvoda bezárását. A gyerekek mehettek vissza az utcára.
Emlékszünk a nyíregyházi huszártelepi iskolára is, amelyet előbb az önkormányzat, majd a görögkatolikus egyház működtetett a zömmel cigányok lakta településrészen. A budapesti Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (támogatóinak listája a honlapján olvasható) azonban szegregáció vádjával pert indított ellene, és bírósággal záratta be. Az ítéletben a bíró kimondta, hogy nem lehet iskolát nyitni ott, ahol többségében cigányok laknak, mert akkor többségben lesznek a cigány tanulók.
Ha finoman akarunk fogalmazni, ez az eszme diadala a józan ész fölött. Ha magyarul, akkor elmebaj. Tegyük hozzá, hogy uniós szintű elmebaj. Ne feledjük, az unió 2016-ban kötelezettségszegési eljárást indított ellenünk az iskolai cigány szegregáció miatt. Például a huszártelepi iskolára hivatkozva.
Itt van aztán a közmunka ügye. Mindnyájan emlékszünk arra a balliberális kórusra, amely ennek 2011-es bevezetését fogadta. Hogy ez modern kori rabszolgaság, elszívja máshonnan a munkaerőt, hogy aki belekerül, az bele is ragad, hogy porhintés a szegénység elleplezésére. Emlékszünk az ide szervezett nyugat-európai újságírókra, akik a lapjukban kényszermunkának nevezték a programot, megszólaltatva egy-egy cigány embert, aki lelkesen szidta nekik az egészet.
Hét éve megy a közmunkaprogram, de a hazai balliberális értelmiség még mindig a kényszermunkázásnál tart, meg annál, hogy a közmunkások kiszolgáltatottak a helyi polgármesternek, azért szavaznak a Fideszre. Mintha a polgármester bemehetne velük a szavazófülkébe, figyelni a kezüket, hogy hova húzzák az ikszet!
Értelmes ember számára azonban ma már világosan látszik, hogy ez a kezdeményezés a polgári kormány egyik legsikeresebb innovációja. Szívesen látják azok, akik maguk kemény munkával keresik a kenyerüket, hiszen másnak sem ingyen jár az ellátás, és ez így igazságos. Jól látható az is, hogy a közmunkából igenis van átjárás a rendes munka világába: évről évre nő a foglalkoztatottak száma, miközben a közmunkásoké csökken. De ami talán a legfontosabb: maguk a közmunkások is örülnek a lehetőségnek. Régi hamis közhely dől meg éppen arról, hogy a cigányok utálják a munkát, és csak a segélyre hajtanak. Persze a cigányok közt is akad mindenféle ember, de a valóság az, hogy a többség szívesebben dolgozik, mint hogy segélyen tengődjön.
Mindezek következtében egy bátran történelminek is nevezhető eredménye is lett az áprilisi választásoknak: a magyar cigányok nagyobb arányban szavaztak a Fideszre, mint az összlakosság. Azokon a településeken, ahol magas a cigány lakosság aránya, a kormánypártok jobb eredményt értek el, mint az országos átlag. Mulatságos bizonyítéka volt ennek az egyik budapesti balliberális aktivista szabadkozása a nyilvánosság előtt azért, mert noha évek óta „dolgoznak” egy kisközségben, programokat szerveznek, fejtágítókat tartanak, segélyeket osztanak, a faluban mégis a Fidesz kapta a legtöbb szavazatot. Vagyis nem sikerült átnevelni az embereket.
Valóban nem sikerült, a cigányokat sem. A magyar cigányság valójában társadalmi szerződést kötött a Fidesz–KDNP-pártszövetséggel. Felismerték, hogy melyik az a politikai erő, amelyik valóban szolgálja az érdekeiket, és melyik az, amelyik csak a saját doktriner elméleteit akarja rájuk kényszeríteni, akár a saját érdekeik ellenére is. Amelyik bezáratná az óvodáikat, iskoláikat, amelyik elvenné a közmunkájukat, amelyik szembefordítaná őket a többségi társadalommal.
Az elmúlt huszonnyolc évben minden politikai párt megpróbálta maga mellé állítani a cigányságot, pontosabban megszerezni a voksait. Eközben sokan a nemtelen eszközöktől sem riadtak vissza, bagóért, kiló lisztért, szatyor krumpliért próbáltak szavazatokat vásárolni. Maguk a cigány vezetők (még inkább a magukat vezetőnek kinevezők) is beszálltak ebbe a zavaros játszmába, kisebb vagy nagyobb pénzért biztos szavazatokat ígértek a versengő pártoknak, egyik pártszékházból a másikba menve keresték, hol kaphatják a legtöbbet. Akkor is sejteni lehetett, ma pedig már pontosan tudjuk is, hogy ezen ígéretek mögött nem volt semmi fedezet, és a szavazatvásárlások sem értek sokat.
Kudarcot vallottak a cigány pártok is, legyenek akár balliberális gyökerűek, akár magukat konzervatívnak mondók, hiszen a legtöbb annyi szavazatot sem kapott, ahány ajánlást előzetesen leadtak. A magyar cigányság szemlátomást nem akar etnikai bezárkózást, teljesen megfelel neki a magyar társadalmi szerkezet. Nem akar konfliktust sem. Békét akar, munkát és megélhetést. Amit a polgári kormánytól kap meg.
A szerző újságíró