Amikor a kormány a nemzeti együttműködés rendszeréről kezdett beszélni, ellenfelei gúnyosan lefitymálták ezt a gondolatot, porhintésnek minősítették, majd csak betűszóval NER-ként emlegetve a megdöntésére törekedtek.
Érdekes fordulat volt idén, bár erről a kettős mérce jegyében egy árva szó sem hangzott el, amikor az óraátállítás ügyében az Európai Bizottság is konzultációt hirdetett. Ezek szerint az az elgondolás, hogy bizonyos ügyekben érdemes megkérdezni a polgárokat, nem ördögtől való.
Mi a különbség egy közvélemény-kutatás és egy nemzeti vagy európai konzultáció között? A konzultáció sokkal több ember részvételével zajlik, és ezektől az emberektől valamiféle aktivitást vár: ki kell tölteniük egy kérdőívet vagy meg kell fogalmazniuk a gondolataikat. A nemzeti együttműködés rendszere (NER) tehát tevékeny polgárokat feltételez.
Ez a szeptember új színt hozott a nemzeti együttműködés rendszerébe: a kormány érdemi hozzájárulást kér a Nemzeti alaptanterv (NAT) kidolgozásához.
Elkészült egy alapszöveg, minden internethasználó hozzáférhet, és a kormány mindenkinek a véleményét kéri. Az oktatás egy kicsit olyan, mint a foci: mindenkinek van róla véleménye. Itt az idő, hogy ki-ki megfogalmazza és eljuttassa a kormányhoz ezt a véleményt.
Ennek a társadalmi vitának nem az a lényege, hogy a NAT jelenlegi tervezetének egyes részeit magasztaljuk, más részeit elmarasztaljuk vagy módosító indítványokkal befolyásoljuk. Azzal tudunk állampolgárként hozzájárulni a NAT sikeréhez, hogy elmondjuk, mit is várunk az oktatástól, és megfogalmazzuk, hogy mire neveljék gyermekeinket az iskolában.
A társadalmi vitával kapcsolatban az első megjegyzésem, hogy ha megmozdulnak az emberek, kár volna szeptemberben lezárni a folyamatot. Igaz, hogy „Magyarország percei drágák”, de ez a kérdés fontosabb annál, mint hogy elkapkodjuk. Fontos az is, hogy ne csak a kormánynak küldött e-mail-áradat jelentse a társadalmi konzultációt, hanem nyilvános vita bontakozzon ki az írott és az elektronikus médiában.
Ebben az írásban egy fogalom mellett szeretnék kiállni. Arra vágyom, hogy helyére kerüljön a nemzeti önismeret. Az egyes ember egyéni élete szempontjából is fontos az önismeret.
Akkor lesz az ember élete boldog és kiegyensúlyozott, ha sem túl keveset, sem túl sokat nem gondol önmagáról. Ha ismeri a gyengeségeit és tudatában van az értékeinek.
A nemzet számára is fontos a helyes önértékelés, amelynek a formálódásában az iskolának kulcsszerepe van, illetve kellene hogy legyen.
Induljunk ki Zrínyi mondásából: egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók.
Egészséges nemzeti büszkeség fakad ebből, ami lelki egészségünk szempontjából kulcsfontosságú. Persze csak akkor, ha a fordítottját is valljuk, azaz egy nemzetnél sem tartjuk különbnek magunkat.
A kellő arány biztosításához két tényezőre van szükség. Az egyik: ismerjük meg saját múltunkat a maga „pőreségében”, azaz ismerjük meg a tényeket. A másik: ismerjük meg a többi nemzet történelmét és kultúráját. Ez persze nagyobb feladat, mint amire a közoktatás képes, tehát súlypontok kellenek. Ezek a diákkori emlékeim és a jelenlegi ismereteim szerint sincsenek a helyükön.
Azt minden, általános iskolát végzett gyerek tudja, hogy a tatárok nem jutottak túl hazánkon, és hogy megvédtük Európát a töröktől. Ám arról, hogy a tatárok Lengyelországba is betörtek, sőt részben onnan kanyarodtak le hozzánk, már kevesen hallottak. Hányan tudják, hogy a horvát királyság jóval előbb létrejött, mint a magyar? Lassan itt a mohácsi vész ötszázadik évfordulója.
Tudjuk-e, hogy hány nemzet fiai harcoltak és haltak meg akkor velünk? Milyen kapcsolat volt Erdély és a román fejedelemségek között? A sor hosszan folytatható. Azt a következtetést vonom le ezekből a kérdésekből, hogy a súlypontok kialakításánál a szomszéd nemzetek, illetve a közép-európai térség nagyobb súllyal kell hogy szerepeljen, mint a távolabbi vidékek történelme és kultúrája.
Figyelemre méltó érvek hozhatók fel viszont amellett is, hogy a globalizált világban az iskolának eligazítást kell nyújtania az Európán kívüli világról. Maradhat-e idegen számunkra Kína, India vagy akár Dél-Amerika? Megértjük-e az arabok és a fekete-afrikaiak gondolkodását, ha semmit nem tudunk róluk?
Sorjáznak a kérdések, és közben mindenki egyetért abban, hogy csökkenteni kell a tananyagot. Ezért úgy vélem, hogy a közművelődés egyéb, iskolán kívüli csatornáit összhangba kell hozni a Nemzeti alaptantervvel. Sok ismeretet el lehet és kell juttatni a családokhoz egy bármikor fellapozható könyv formájában és a Magyar Elektronikus Könyvtár révén.
Jól megrendezett televíziós vetélkedők segítségével pedig olyan széles körnek lehet ismereteket közvetíteni, ami iskolai keretek között reménytelen. Gondoljunk például arra, hogy a Virtuózok milyen mértékben megnövelte a komolyzene iránti érdeklődést. A Ki mit tud? versenyszámai hány irodalomórával értek fel?
Meggyőződésem, hogy egy jó NAT túlmutat önmagán, és voltaképp egy nagy nemzeti közművelődési program alapja kell hogy legyen.
A történelem- és irodalomoktatás segítse hozzá az új nemzedéket ahhoz, hogy öntudatos, felemelt fejű magyarként éljen a világban, aki viszont egyetlen nemzetet sem becsül le, sőt az iskolán kívüli csatornákon is tájékozódik róluk és gazdagodik általuk.
A Nemzeti alaptanterv pedig legyen mindannyiunk közös ügye és jóízű vitáink tárgya.
A szerző a KDNP tiszteletbeli elnöke