Világszerte visszaszorulóban vannak a baloldalinak, liberálisnak is mondott, rombolásra berendezkedett erők, ám nem lenne tanácsos, ha ez bárkit is elaltatna, megtévesztene. Soros György és csapata valamivel kevesebbet hallat magáról, ahol van választás, ott többnyire csúfosan leszerepel a neomarxista látványbaloldal.
Ha pedig mégis fel tudnak mutatni, ki tudnak izzadni valamilyen részsikerecskéket, azokat sem bírják a maguk javára fordítani még a kommunikáció virtuális mezején sem. Mintha már maguk sem hinnének abban, hogy jobboldal-, illetve polgárellenes akcióikat siker koronázhatja.
A liberálbalos médiában is kissé elsikkadt, hogy az Európai Parlament (EP) sóegylet- és gitthivatalszerű Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) többsége a Sargentini-jelentés megszavazásával június 20-án elmeszelt bennünket.
Ugyanígy nem vert nagy hullámokat, amikor július 5-én az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el arról, hogy a menekülteket segítő szervezeteket, személyeket ne lehessen hátráltatni semmilyen módon áldásos tevékenységükben, egész pontosan ne minősülhessen bűncselekménynek a migránsoknak nyújtott úgymond humanitárius segítség.
Ezzel természetesen burkoltan, a sorok között utaltak a nemrég elfogadott magyarországi Stop, Soros! törvénycsomagra, amely már régóta kiveri a biztosítékot, sőt az egész transzformátorházat az álbaloldalon.
Régebben, ha két ilyen fajsúlyos esemény történt, az Európai Parlament és egy EP-bizottság is nyílt színen szórta az átkot a haladásellenes, antiprogresszív erőkre, hetekig le nem szálltak a témáról. Attól zengett volna a sorosista csatlósmédia, hogy kiutasíttatik az emberi civilizációból az, aki szembeszáll az egyedül demokratikus erők, haladó hatalmak, Brüsszel akaratával. Most viszont szinte csak tessék-lássék, rutinból szidalmazták a magyar kormányt.
A rendszerváltás előtt közvetlenül az jelent meg címlapon a tétova, kapkodó MSZMP kapcsán: zavarodottság a párt soraiban. Ilyesmi tapasztalható a mostani posztkommunista mozgalmi utódok bénult viselkedésében, ténykedésében is. Valahogy azt hihették botor módon, hogy összeroppanunk majd a brüsszeli, strasbourgi sorozás, sortűz hatására. Ahogy azonban győztesen kerültünk ki a módszeres zaklatásokból, állandó szőnyegbombázásból, az álmélkodástól leesett az álluk, és alig jutnak szóhoz.
Mert azt még csak-csak elviselték volna idegroham nélkül, hogy nem esünk térdre a folyamatos pergőtűz hatására. Ám az a számukra elképzelhetetlen szemtelenség már nem fért bele a világképükbe, hogy az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács, az EU-csúcs is a mi biztonsági határvédelmi, kvótaerőszakolás-mentes álláspontunkat teszi magáévá, és totális vereséget szenved a migrációforszírozó vonulat, klikk. Pedig éppen ez történt, ami megadta a kegyelemdöfést a globalista kincstári önbizalomnak.
Az Európa szétverésére felesküdött kompánia amúgy sincs valami fényes mentális állapotban. Egyetlen udvarias, ám határozott Echo TV-s riporternek sikerült megfutamítania a Tavares-utód, saját önéletrajza szerint komoly egyetemi diploma nélküli Judith Sargentini bizottsági jelentéstevőt, a hasonlóan magyargyepáló és -üldöző Cecilia Wikströmöt és magát a grémium elnökét, a szintén vérbalos Claude Moraest.
Még szóba állni sem mertek Bohár Dániellel, ijedt ábrázattal felvették a nyúlcipőt. Csak Sargentini fordult meg egy idő után egy „Ne idegesítsen fel!” hisztérikus kirohanás erejéig.
Utóbbi később gorombáskodó, bunkó személyi testőre-titkára védelmében válaszolt nagy kegyesen a bizottsági ülés utáni tájékoztatón – szokásos semmitmondó frázisokat, szemtelen füllentéseket arról, hogy nem csupán magyarországi balos szervezetek véleményét kérték ki a hazánk ellen az atombombaként emlegetett hetes cikkely bevetését indítványozó bizottsági jelentés összeállításához.
A baljós jelek alapján tehát úgy esnek szét az internacionalista baloldalon, mint az isten gyalulta tök. Az Európai Parlament és bizottságai kezdenek komikussá válni az emberek szemében. Ha epikai mű születne róluk, némi thackerayes áthallással a Hülyeség vására címet kaphatná a szatirikus alkotás.
Jogosan lehet olyan érzésünk, hogy a sok brüsszeli és strasbourgi irgum-burgumos hetes cikkelyes fenyegetőzést mind kevesebben bírják az unióban, Nyugat-Európában is komolyan venni. Úgy jártak rosszakaróink, mint az a tehetségtelen tanár, aki annyira nyilvánvalóan folytat bosszúhadjáratot a diákjai ellen, hogy egy lélektani tűréshatáron messze túllendülve már senki sem tudja komolyan venni a retorzióval, buktatással, évismétléssel való zsarolást, vöröslő fejes handabandázást.
Angela Merkel német kancellár is ezt a bukóra fordult összeurópai liberálbalos politikai tömegpszichózist érezhette meg, amikor meghívta Orbán Viktort Berlinbe. A szándék azonban a visszájára fordult, mert anélkül, hogy tudatában lett volna, többször is elszólta, leleplezte magát.
Sejteni lehetett: az is inspirálta a CDU elnökét, hogy bizonyítani akarta a kezdeményezéssel, nem fél találkozni azzal a közép-európai vezéregyéniséggel, akit egyre többen az egyik legkompetensebb, legperspektivikusabb személynek tartanak Európa jövője, a földrész biztonságát alapjaiban veszélyeztető akut gondok megoldásának szempontjából.
Az a helyzet azonban szemmel láthatóan szokatlan volt számára, hogy még hazai pályán se legyen domináns szerepben. Ennek volt tulajdonítható valószínűleg, hogy óvatlanul ugyanazt a műsort, mantrát nyomta le, mint amit a CSU-val való megállapodást megelőzően.
Mintha nem is született volna egyezség a koalíciós társsal a migránsok beengedésének korlátozásáról, a határvédelem szigorításáról. Hogy hiúsága ne szenvedjen csorbát, megnyerje az amúgy teljesen értelmetlen kommunikációs csatát, és valamifajta dominanciát mutasson fel, megint a migránsokkal kapcsolatos álszent humanitárius szempontok mellett kardoskodott. Úgy tett, mintha a magyar kormány nem így járna el, és kétségbe vonnánk, hogy a valódi menekültek számára oltalmat kell nyújtani.
A magát egyre nagyobb slamasztikába lavírozó kancellárnő legfeltűnőbb elszólása mégis az volt, amikor kijelentette: lehetőségeket, munkát kell nyújtani a migránsoknak, hogy a mi érdekünkben idejöjjenek Európába.
Vagyis meggondolatlanul bizonyította: az ő migrációcsökkentése Gergényi Péter egykori fővárosi rendőrfőnök eljárására hasonlít, aki a 2006-os gyurcsányista rendőrterror idején elvben minél inkább akarta oszlatni a tömeget, az annál nagyobbra duzzadt. Merkel ezzel deklarálta: ő továbbra is még több bevándorlással akarja orvosolni az Európai Uniónak a jelentős részben az ő Willkommenskulturja által kiváltott válságát.
Mindeme fokozódó zavarodottság papíron arra utal, hogy a baloldal Európa-szerte defenzívába került, ezért húzódnak hátra, nyalogatva a sebeiket. Csakhogy a liberálisok nagyon nem szeretik, ha megoldják az általuk gerjesztett, kiváltott problémákat, ettől dühösek lesznek.
Most sem fogják bedobni a törülközőt. Erőt gyűjtenek az ellentámadáshoz, és fantáziátlan faltörő kosként megint megpróbálják a polgári jobboldalt lesöpörni a pástról, visszaszerezve a stratégiai kezdeményezést. Minél kisebb az esélyük a győzelemre, annál mániákusabban, hevesebben fognak törekedni rá.
Ne feledjük: ők nemcsak a múltat, a jobboldalt, a polgári társadalmat is el akarják törölni. Hisz a baloldal számára a politizálás a konzervatív tábor elleni permanens harccal egyenlő. A liberálisok eszelős háborúja azonban egyre több kudarcot hoz számukra. Az erősödő jobboldal legyőzése, likvidálása helyett viszont legalább a baloldal önfelszámolásával igen jól haladnak.