Günther Oettinger német uniós biztos szereti kioktatni a neki nem tetsző kormányokat, mi több, a neki nem tetsző népeket is, amiért neki nem tetsző kormányokat emelnek a hatalomba. A minap az olasz nép figyelmét volt bátor felhívni arra, hogy ne a szerinte populista erőkre szavazzanak – jókora nemzetközi botrányt kavarva ezzel. Legutóbb augusztus 3-án a Der Spiegelnek adott interjújában minősítette populizmusnak és EU-ellenességnek és tulajdonította az emberek félelmének a neki nem tetsző politikai pártok előretörését.
Ha jobban utánagondolunk, kiderül, hogy valójában nagyon régről ismerős ez a módszer. A kommunisták használták először, amikor arra kellett magyarázatot adniuk, hogy a nép, amelynek nevében állítólag kormányoznak, miért utasítja el őket. A dolgozóknak hamis tudatuk van, szólt a kommunista magyarázat, nem ismerik fel a saját érdekeiket, az értelmiség pedig az ellenség uszályába került.
Ugyanezt hallgatjuk ma is, újra és újra megfűszerezve a legaljasabb eszköz, az antiszemitizmus vádjával. A Der Spiegel újságírója, aki még azzal sincs tisztában, milyen tisztséget visel Orbán Viktor („Ungarns Präsident Orbán”, áll a cikk bevezetőjében), siet rákérdezni, hogy az EU meddig hagyja, hogy a magyar miniszterelnök az illiberális demokráciát népszerűsítse. Ha valakinek a kommunista sajtó „meddig tűrjük még?” típusú hecckampányai jutnak eszébe, az nem a véletlen műve. A kérdésre – sajtóbéli szakkifejezéssel alákérdezésre – Oettinger az örök ütőkártyát kapja elő: „Az antiszemita felhangok elfogadhatatlanok, és ezt Orbánnal is világosan közöljük.”
Az embernek ilyenkor száznyolcvanra megy fel a vérnyomása, és legszívesebben a német biztos arcába kiabálná: miféle aljas, szemét vád ez? Honnan veszi a bátorságot, hogy már megint ezzel a mocskolódással támad minket? A düh azonban, még ha jogos is, nem jó tanácsadó. Önmagunknak tartozunk azzal, ha higgadtan végiggondoljuk a magyar zsidóság helyzetét, a zsidóság és a nem zsidók viszonyát.
Orbán Viktor legutóbbi jeruzsálemi útját, ottani legmagasabb szintű fogadtatását egy baloldali politikai elemző a magyar zsidóság megosztásának szándékával magyarázta. Lépjünk most túl azon, hogy mennyire abszurd a gondolat. Mögötte fel kell ismernünk egy valóban meglévő jelenséget. Mások mellett a Szombat folyóirat is készíttetett egy felmérést arról, hogy a magyar zsidóság mely politikai értékekkel és pártokkal rokonszenvez. Az adatok alapján világosan látszik, hogy a magyar zsidóság kilencven vagy inkább kilencvenöt százaléka nem jobboldali pártokra szavaz, hanem a balliberális térfélről választ. Noha csaknem ötödük a Kétfarkú Kutya pártra voksolva valójában az összes pártot elutasítja, ezt is inkább baloldali liberálisként teszi.
Ha jobban utánagondolunk, eléggé képtelen helyzet. A magyar zsidóság világnézetét tekintve ugyan miért ne lenne ugyanolyan heterogén, mint mondjuk a magyar szlovákok vagy a magyar svábok? Az erősen balra húzás jelensége persze kétségkívül létezik, de valódi társadalmi alapja nincs. Történelmi persze van.
A magyar zsidóságnak a többiekhez való viszonya 1919-ben végzetes sérülést szenvedett, és noha a sebek a harmincas években gyógyulni kezdtek, a negyvenes évek katasztrófája a magyar zsidóságba szinte beleégette azt az érzést, hogy a politikai jobboldal felől veszély fenyegeti, amelytől a politikai baloldal tudja megvédeni. Nem világképről, társadalomértelmezésről van tehát szó, hanem veszélyérzetről és biztonságkeresésről.
A magyar zsidóságot azonban Magyarországon a zsidóságában immár semmilyen veszély nem fenyegeti azon kívül, hogy néhány jelentéktelen figura időnként hülyeségeket beszél (más országoknak is megvannak az ilyen figurái). A balra húzás azonban megmaradt, mint valami politikai adottság, amelyen nem lehet változtatni.
Orbán Viktor úgy döntött, hogy sok más mellett ezen is változtat. Praktikus és szimbolikus cselekvésekkel világossá tette, hogy a politikai elválasztóvonal nem a jobboldali magyarok és a zsidók, hanem egészen egyszerűen jobboldaliak és baloldaliak között húzódik, származzanak bármely közösségből, kövessenek bármely vallást.
Amikor Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök magyarországi, és Orbán Viktor izraeli látogatása kapcsán a baloldali politológus a magyar zsidók megosztásának szándékáról beszél, a baloldal politikai szándékait árulja el. Hiszen ők a magyar zsidóságra mint biztos szavazókra, emellett megbízható véleményformálókra számítanak. Ezt azonban csak akkor tudják garantálni, ha a magyar zsidóságban fenntartják a félelem érzetét, hozzá pedig azt a hitet, hogy e veszélytől csak a baloldal védheti meg őket.
Hogy immár mennyire csupán hitről, nem pedig következtetésről van szó, azt a legutóbbi magyarországi kampány bizonyítja. Az utóbbi években egyetlen párt akadt Magyarországon, amely valóban antiszemita felhangokat hallatott: a Jobbik. Ehhez képest a magyar zsidóság prominens képviselői szemrebbenés nélkül vállalták a Jobbik támogatását abban a reményben, hogy a politikai ellenfélnek tekintett polgári pártszövetséget így legyőzhetik vagy legalább meggyengíthetik.
A baloldal elveszítette az idei választást, de a politikai küzdelem folytatódik. A magyar zsidóság továbbra is értékes szavazóbázis, amelyet a baloldal megtartani igyekszik. A játszma most erről szól: a magyar zsidóság immár alaptalan, de a legkülönbözőbb médiaeszközökkel továbbra is fenntartott félelmeinek engedve továbbra is a baloldalt erősítse-e (ideértve a jelenlegi politikai liberalizmust is, amely egyszerre foglya és fogva tartója a baloldalnak), vagy ki-ki a saját világképét és hajlamait követve szabadon választhasson bal és jobboldal között.
Ebben a versenyben a polgári magyar kormány a magyar zsidó hitélet és kultúra támogatásával, az antiszemitizmus teljes elutasításával és az Izrael állam melletti határozott kiállással vesz részt, a baloldal (ismét csak: ideértve a jelenlegi liberalizmust is) pedig a zsidó félelemérzet fenntartásával.
Tudjuk, hogy Günther Oettinger a konzervatív német CDU delegáltja, de nem szabad elfelejtenünk, hogy róla négy évvel ezelőtt, még a migránsválság kirobbanását megelőzően született a döntés, ő ugyanannak a baloldali liberális eszmékkel rokonszenvező elitnek a tagja, amely mindmáig képtelennek bizonyult Európa nagy kérdéseinek megválaszolására, és amely elitet jövő tavasszal a bukás, hatalmának elvesztése fenyegeti.
Többek között azért, mert elfogultságukban, szavazatszerző reménységükben olyan népek beáramlását támogatják mind a mai napig, amelyektől mi sem áll távolabb, mint a baloldali és liberális értékek. Lehet, hogy az új bevándorlók praktikus megfontolásból egy ideig a baloldalra szavaznak, de annak értékeihez semmi közük. Hogy mást ne mondjunk, életerős antiszemitizmust hoznak magukkal, szinte a zsigereikben. Csak idő kérdése, hogy mindez mikor fordul tragédiába.
Ennek megakadályozása az ottani politikusok dolga, és az ottani választók feladata, hogy alkalmas politikusokat válasszanak. Ez jövő májusban minden bizonnyal meg is történik. Ezért nincs is már különösebb jelentősége annak, hogy Oettinger mit nyilatkozik. A polgári magyar kormány halad tovább a maga választotta úton, végzi a maga kijelölte feladatot. És ebben a munkában számít a magyar zsidóság alkotó, kritikus együttműködésére, köztük a konzervatív értékrendűek szavazataira is.
A szerző újságíró