Kész szerencse, hogy Steve Bannon felőrlődött a fehér házi belharcokban, és távozásra kényszerült: így volt ideje eljönni Budapestre ahelyett, hogy naponta háromszor leizzadjon a szeszélyes főnökétől. A beszédet, amelyet a Várkert Bazárban elmondott, tartalmát tekintve elmondhatta volna még nagyon sok mindenki, professzoroktól kezdve nyugat-európai ellenzékieken át akár a luxemburgi nagyherceg tanácsadója is.
De Bannon rangját az adja, hogy Amerikából jött, mesterségének címere a Trump-lázadás. Ez 2016 novemberében ujjongásra késztetett egyeseket és őrjöngésre másokat. A tengerentúlon ekkor élt célba a lejsztoló kisember az elitekkel szemben.
George W. Bush alatt fél, Barack Obama idején két és fél évet éltem az Egyesült Államokban, és a végén már magam is elhittem, amit annyit sulykolt a média: a kisebbségeké az út, az igazság és az élet. A republikánusokat mindenki lesajnálta, szövegeiket, amikor hazáról és kereszténységről papoltak, vénemberek huhogásának tartotta. Arra biztatták őket: a kisebbségek körében dolgozzák le szavazói deficitjüket. Ez ment egészen 2016. november 8-ig.
Akkor viszont Donald Trump megnyerte az elnökválasztást. Tízmilliók emelték fel a hangjukat, és azt mondták: „Ti a mindennapokban nem láttok bennünket. Mert ti Washingtonban, New Yorkban, Los Angelesben éltek, mi pedig Oklahomában, Kentuckyban, Tennessee-ben. Ti flyover state-eknek neveztek bennünket, mert csak átrepültök az államaink felett, amikor a hollywoodi castingotokra vagy Chicagóba, a nemátalakító műtétetekre igyekeztek. Este sem láttok soha bennünket.
Ti akkor a fitneszteremben izzadtok, mert ezt várja el tőletek a tizenhetedik barátnőtök, már a rapidrandin megmondta nektek. Nekünk húsz éve ugyanaz a feleségünk, a templomban ismertük meg. Mi esténként a tévé előtt ülünk, futballmeccset nézünk, a fejünkön baseballsapka. Az van ráírva: a Szánalmasak.
Mert Clinton így nevezte Trump támogatóit, és mi ezt büszkén vállaljuk. El vagyunk hízva az olcsó kajától, de azért így étkezünk, mert elvitték a gyárat Ázsiába, amin ti jól kerestetek a részvényeitekkel, mert ha Ázsiában termel a gyár, nagyobb a profit. Mi nem akarjuk, hogy Ázsiába menjenek a gyárak. És spanyolul sem akarunk megtanulni.
Csörög a telefon: a politikusaitok robothívása. A felét spanyolul mondják, mert szerintük ez nagyon menő. De mi nem értjük. Kimegyünk az utcára, és ott sem értünk. Nem hablatyolunk eszpanyolul – ezt mondjuk a bevándorlóknak. Mi azt az Amerikát kérjük vissza, amit gyerekkorunkban megismertünk és megszerettünk. És most eljött a mi napunk…”
Ez volt a tömegek lázadása Amerikában, és ebben Bannonnak mint ideológusnak oroszlánrésze volt. Amit mond, az nemcsak azért kap nagyobb figyelmet, mint amit egy frusztrált francia, német vagy holland ellenzéki beszél (nagyjából ugyanarról és ugyanúgy), mert Bannon – tetszik vagy sem – a világ legfontosabb országából érkezett, hanem mert ő megcsinálta. Nemcsak az igyekezetnél húzta be a pipát, hanem a sikernél is.
És ez Amerikában különösen nagy kincs. A Trump-forradalom esetében kérdés, meddig tart ki, de 2016-ban célba ért. És ha egyszer megszűnik, nem ugyanazt a világot fogja – szerencsére – visszaadni, mint amit 2016-ban átvett. Lehet, hogy van Bannonnál eredetibb gondolkodó, de a tömegdemokráciában nem ez számít, hanem az, hogyan adod el a választási dumádat.
Az amerikai politika tomboláján a fődíj a Fehér Ház. És ma a „Szánalmasak” jóvoltából Trump lakik benne, nem Clinton, és Trump az ágyban a tévét nézve úgy kajál, mint három éhes arató, nem pedig a futópadon tapos, mint Obama. A tegnapi ciki lett a korszellem, a trendi meg ment a lecsóba. Ma Bannon korunk hőse. Csak pont ellenkező előjellel, mint Lermontovnál a lúzer Pecsorin.
Mindez Magyarországon – mutatis mutandis – ugyanígy történt. Csak nem Oklahomában és Tennessee-ben, hanem Csornán és Szentesen. A 90-es évek divatpártja, az SZDSZ utolsó elnöke ma dzsessztémájú cikkeket ír a Népszavába. Ez is szép feladat, de lássuk be, nem ugyanaz, mint kilencedik éve miniszterelnöknek lenni.
Nálunk nem Obama volt, hanem Bajnai, nem Clinton-agymenés, hanem Tavares-jelentés, de 2010-ben ugyanaz ment végbe: a tömegek lázadása az elitekkel szemben. A kisember elunta a banánt, a sok szófosást, miközben mindig ugyanazok, az önjelölt bölcsek akarták meghatározni, mi számít progresszívnak és trendinek. Brüsszel megmondta, az amerikai nagykövetség megmondta, a valutaalap megmondta – a liberális értelmiség pedig mindezt összefoglalta.
A Momentum például trendi. Meglehet, hogy Gyopáros Alpár nem trendi. De Gyopáros Alpár Csornán 63,9 százalékot kapott, a momentumos jelölt meg 1,11-et. Márpedig Magyarország nem Budapest V. kerületéből meg az erzsébetvárosi romkocsmák rejtett bugyraiból áll, hanem Csornából meg Szentesből, Kecskemétből, Nyírbátorból és megannyi más településből összesen.
Ez köti össze Bannont és Trumpot Orbán Viktorral. Annak felismerése, hogy az összkép sok-sok választóból áll össze, akik közül a legtöbbnek ugyanazok az egyszerű dolgok fontosak: Isten, haza, család – ahogy régen a kisgazdák vallották. Talán Koós János mondta egyszer egy könnyű dallam kapcsán: az emberek szeretik az egyszerű dolgokat. Nem kell túlbonyolítani.
De jöttek a globalisták, és először elvették a kisember istenét: ciki lett vallásosnak lenni. Igaz, adtak a végén új istent, az internetet és a Facebookot, amit lehet felkeléstől lefekvésig imádni, de állítólag már az sem az igazi. Aztán el akarták venni a hazájukat, amit gyerekkorukban megismertek és megszerettek.
Azt mondták, legyen minden ország egyforma. Ugyanazokkal a játékszabályokkal. Ne legyenek határok. Hadd jöjjenek az idegenek, jobb lesz általuk az ország. Végül elvették a családjukat is. A szülők elváltak, apának nagyobb mellű, kockahasú nő kellett, mert az volt a trendi, anyának meg gazdagabb pali.
A lány lelépett leszbikusnak, a fiú metroszexuálisnak. Így magára költheti a fizetését. Unoka nincs, nem is kell, hiszen jön majd a bevándorló, benépesíti széles e tájat. Csak le kell telepíteni Ceglédbercelen, ugyanúgy, ahogy Duisburgban, Essenben vagy Düsseldorfban sikerült.
Sikerült? „Nincs tömeges migráció, menekültek vannak, nincs kötelező kvóta” – olvasom a minap Niedermüller Péter Gyurcsány-párti EP-képviselő posztját. Nem ismerem őt személyesen, de ismerek olyat, aki igen. Azt mondja: Niedermüller Németországban volt egyetemi tanár. Akkor viszont tudnia kell, mennyire nem igaz, amit ír, mekkora humbug az egész menekültipar. Napról napra, hétről hétre a problémákról érkeznek a hírek, épp Németországból.
Május 16., Európai Bizottság: A folyamatos migrációs nyomás miatt a helyzet továbbra is instabil. Május 18., Bajor miniszterelnök: Le kell zárni a határt, ha nem sikerül a német menekültügyi reform. Május 20.: Szigorú bevándorlási törvényt sürget a német munkaügyi hivatal vezetője. Május 23.: Felfüggesztették a menedékjogi kérelmek elbírálását a német menekültügyi hivatal brémai kirendeltségén az intézménynél történt jogsértések miatt. És így tovább. Valaki itt nagyon fordítva ül az éjjeliedényen.
Tedd az első helyre a saját országodat, bízz önmagadban, ne engedj a külső nyomásnak és védd a határaidat! Ez ma a korszellem. És egyre inkább működik. Ha pedig egyszer megszűnik korszellem lenni, nem ugyanazt a világot fogja – szerencsére – visszaadni, mint amit 2010-ben vagy 2016-ban átvett.