Nem a globális felmelegedés és az éhínség, hanem a globális gazemberség az eredendő oka a szűnni nem akaró migrációnak. A többi mind okozat.
A nyugati pénzkivonás felelős azért, hogy a fejlődő közel-keleti és főként afrikai országokban megtorpant a gazdasági növekedés. Az arcátlan és dekadens liberális elit jogszerűvé tette a lopást az ipari méretű adóelkerülés és pénzkiszivattyúzás hallgatólagos jóváhagyásával. Egy tanulmány szerint (Eurodad, Eurodad.org) az adóköteles nyereségek kimenekítése csak Európában évi nagyjából ezermilliárd euró veszteséget okoz, míg a fejlődő országokból évente 660-870 milliárd eurót szippantanak ki.
A javak a szegény országokból a gazdagok felé áramlanak, és ennek mértéke jóval nagyobb a szegényeknek nyújtott fejlesztési forrásoknál. Ugyanis a multinacionális vállalatok előszeretettel hajtanak végre adóoptimalizálást különböző országokban lévő telephelyeik és leányvállalataik között számlázási trükkök segítségével.
A tranzakciók eredményeként a nyereség nem a fejlődő országokban adózik, hanem valamelyik adóparadicsomban. Például a szegény országok segélyezésére oly büszke Luxemburgban, Hollandiában vagy az Egyesült Királyságban, annak tengerentúli területeinek számító szigetein. Továbbá a fejlett nyugati államok nem regulázzák meg a fejlődő országokból illegális pénzáramlással profitot kivonó cégeket sem, amelyek a segélyek sokszorosát szivattyúzzák ki.
Már csak azért sem, mert ezzel saját adóbevételeiket is csökkentenék. Mindez nem más, mint a hatalmi elit, vagyis a nagytőke és vele a háttérben összefonódott politikai elit visszaélése. A jelenség rámutat arra, hogy a brüsszeli rendszer velejéig züllött és igazságtalan, csődbe viszi a társadalmi rendet, mert ha az elit következmények nélkül kijátszhatja a törvényeket, akkor az egész demokratikus rendszer alapjait ássa alá.
Elfogadhatatlan és botrányos, hogy Brüsszel évek óta elodázza a hatékony fellépést az adóparadicsomok ellen. Cinikus és képmutató magatartása hátterében az áll, hogy egyes nyugat-európai tagállamok haszonélvezői az adóparadicsomok létezésének. Idáig Brüsszel erejéből és bölcsességéből csak egy kétes értékű feketelista közzétételére futotta.
Tragikomédiába illő módon addig csűrték-csavarták az Európai Bizottság által javasolt kritériumrendszert, míg az unió egyetlen országa sem került fel a listára (az Egyesült Királyság tengerentúli területeinek kivételével). Mulattató érdekessége ennek a listának, hogy a pellengérre állított, zömében jelentéktelen országok között három európai miniállam is helyet kapott: Guernsey, Andorra és Monaco, viszont az igazán jelentős súllyal bíró uniós országok érdekes módon valahogy lemaradtak.
Azért szerencsére létezik egy másik lista is, amely már pártatlan és elfogulatlan elemzők által készült. A pénzügyi élet átláthatóságáért küzdő Tax Justice Network (Adóigazságosság-hálózat) 2018-ban is összeállította a Financial Secrecy Index (FSI) nevű adóparadicsom ranglistáját.
Az első három között ott látjuk a listavezető Svájcot (ő szerepel az unió listáján is, azonban nem uniós tagország) és a Kajmán-szigeteket, amely a brit korona része, és uniós jogrend vonatkozik rá. A top 10-be az előzőeken kívül bekerült Luxemburg és Németország. Továbbá az első huszonöt között ott díszeleg Hollandia, Málta, Ciprus és Franciaország is. Magyarország pedig a 74. helyen áll, aminek ez esetben örülhetünk, hiszen ezen a listán nem dicsőség az élmezőnyhöz tartozni.
Azonban nem volt ez mindig így. Az első, 2009-es lista szerint a liberálbolsevik kormányzás ideje alatt a kelet-közép-európai térségben Magyarország felelt meg leginkább az adóparadicsomi kritériumoknak, és akkor hazánk az előkelőnek egyáltalán nem mondható 22. helyet foglalta el. A jelentés alátámasztja azt a tényt, hogy európai vonatkozásban a leggazdagabb és a legerősebb országok jelentik a legnagyobb kockázatot.
Ha az unió komolyan fel akarná venni a harcot az adóelkerülés, a korrupció és a pénzmosás ellen, akkor Brüsszelnek sürgősen fel kellene hagynia a képmutatással, és végre rendet kellene tennie a saját háza táján. Hiszen a lista élvonalában szereplő uniós országok közös jellemzője a Tax Justice Network elemzése szerint az átláthatatlan pénzügyi rendszer, ami teret biztosít az adóeltitkolási, korrupciós és pénzmosási célú tőkemozgásoknak.
Ők azok, akik a büszke felsőbbrendűségi tudat áhítatában élen járnak a külföldi segélyek folyósításában és szétosztásában, s egyben ők azok, akik bűnrészesként lehetővé teszik a fejlődő országok tömeges kifosztását.
A következő, letaglózó eset elolvasását gyengébb idegzetűeknek nem ajánlom.
Néhány évvel ezelőtt az Édes semmiségek című jelentésében az ActionAid (45 országban működő nemzetközi szervezet) arra derített fényt, hogy az Associated British Foods (ABF), egy egyesült királyságbeli élelmiszeripari óriásvállalat zambiai leányvállalata, a Zambia Sugar Kft. évente 200 millió dollárnyi rekordszintű forgalmat valósított meg, amelyből 18 millió dollár nyereséget ért el.
Ám a cég arcátlan módon a jövedelmének kevesebb mint 0,5 százalékát fizette be adó formájában a zambiai kormánynak. Hogy ezt megvalósíthassa, a cég egy sor adóelkerülési taktikához, többek között adóparadicsomok közbeiktatásához is folyamodott. Tulajdonképpen egy olyan brutálisan tisztességtelen vállalattal állunk szemben (mert egy régi római jogelv szerint nem minden tisztességes, ami szabad), amely az ActionAid számításai szerint 2008 és 2010 között abszolút értékben, groteszk módon kevesebb adót fizetett, mint egy zambiai mezőgazdasági munkás.
Az ActionAid becslése szerint az az adóbevétel, amelyet a zambiai kormány így elvesztett, elegendő lett volna ahhoz, hogy 12 percenként beiskolázhasson egy-egy gyermeket. A gyakorlat azt mutatja, hogy az adóelkerülők a kiskapukat kihasználva lelkiismeret-furdalás nélkül megélnek akár olyan fejlődő országok kárára is, ahol a legnagyobb szükség lenne a befizetett adóra.
Az Eurodad 2013-ban közzétett jelentése szerint azonban egyes francia és német pénzintézetek sem voltak jobbak a Deákné vásznánál. A nagy európai bankok, köztük a francia PNB Paribas és a Crédit Agricole, valamint a legnagyobb német bank, a Deutsche Bank kiüresített társaságokat hoztak létre offshore adóparadicsomokban, annak érdekében, hogy ügyfeleiknek pénzügyi titoktartást és alacsony vagy történetesen nulla adókötelezettséget biztosítsanak.
Ezen azonban nem is szabad csodálkoznunk, hiszen magának az uniónak a házi bankja, az Európai Beruházási Bank (EIB) élen járt és példát mutatott a rossz gyakorlatot illetően. A Counter Balance (Counter-balance.org) korábbi években közzétett tanulmánya szerint a vizsgált öt év időszakában az EIB összesen 5,66 milliárd euró összegű hitelkihelyezése adóparadicsomokat használó angol, francia és holland bankokon keresztül valósult meg (Société Générale, Barclays, BNP Paribas, RBS, ING), miközben 210 millió euró adóparadicsomokat használó afrikai alapoknál landolt.
Sőt az EIB több problematikus infrastrukturális projekteket támogatott Afrikában, amelyek adóparadicsomokhoz kapcsolódtak. Csak egy példa a tényszerűség kedvéért. A Tenke-Fungurume réz-kobalt bánya projektet Kongóban az EIB 2007 augusztusában százmillió eurós hitellel segítette. A projektben részt vett a Tenke Holding Ltd., amelyet egy adóparadicsomként ismert országban, Bermudán jegyeztek be, és mint offshore vállalat működött.
Tehát ennek a rothadó rendszernek a fenntartásához asszisztál az igazság bajnoka és a demokrácia őrzője szerepben tetszelgő Brüsszel. Hosszú évek óta még annyit sem volt képes elérni, hogy Párizs részéről a mai napig kvázi gyarmati sorban tartott és folyamatosan kifosztott tizennégy afrikai ország kiszabadulhasson a gyarmati paktumból.
Ha az illegális pénzmozgásokkal kivont források bent maradnának a szegény afrikai országokban, akkor a jelenleg még százmilliók számára elérhetetlen dolgokra lehetne költeni, mint oktatásra, alapvető egészségügyi ellátásra, ivóvíz biztosítására, éhínség megszüntetésére, munkahelyteremtésre.
Mélységesen felháborító, hogy miközben Brüsszel hazánkon a jogállamiságot és a szolidaritást kéri számon, ő maga asszisztál ahhoz, hogy egyes tagállamok pénzintézeteiken és nagyvállalataikon keresztül hatalmas haszonra tegyenek szert pénzmosás és adóelkerülés révén az afrikai országok kifosztásával.
A szerző jogász