Mindaz, ami Varsóban és néhány más lengyel városban most zajlik, általánosságban is jól jellemzi a világ helyzetét. Egyre fokozódik a küzdelem a globalista hegemónia megvalósítására törő, ultraliberális ideológiával megtámogatott pénzügyi-gazdasági hatalmi központ, a szolgálatában álló nyomásgyakorló hálózat, illetve a görög–római kultúra és a ráépült keresztény hagyományból kisarjadt nemzetek Európája között.
Lengyelország a múlt év októbere óta, tehát attól a pillanattól kezdve, hogy a parlamenti választásokon vereséget szenvedett a liberális Polgári Platform (Platforma Obywatelska, PO) párt, és át kellett adnia a hatalmat a jobbközép konzervatív Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwosc, PiS) pártnak, Magyarországgal együtt a brüsszeli központ ultraliberális, globalista szellemű diktátumai ellen küzdő, a nemzetek Európája eszméjét védelmező uniós tagállamok élmezőnyébe tartozik.
Lengyelország bekapcsolódása e küzdelembe óriási jelentőséggel bír, mivel Európa egyik legnagyobb országáról van szó, és ennek köszönhetően jól érzékelhető módon megnövekedett azon országok érdekérvényesítő ereje, amelyek a kulturális, vallási és nemzeti önazonosságuk megőrzésére törekednek kontinensünkön. Ezért akarják elérni Lengyelországban a jelenlegi politikai kurzus megbuktatását.
Az Egyesült Államok egyes egyetemein már a politikatudomány részeként oktatják a társadalmi destruktivitás módszertanát: miként lehet „társadalmi lázadásokat” előidézni, miként lehet növelni a feszültséget, amelyek irányított fegyveres összetűzéseket eredményezhetnek, és eközben milyen eszközökkel lehet a konfliktusok ártatlan résztvevőit azok okozóinak színében feltüntetni. E módszerek sokszínű palettájának közös vonása a konfliktusok egyre nagyobb gerjesztése.
Ennek alapján könnyen észrevehető párhuzamok találhatók az egyes országokban történt események között, ahol az ultraliberális politikai hatalom vagy meggyengült és igyekszik pozícióit visszaszerezni, vagy pedig még nem volt kellő befolyása, és új állásokat akar elfoglalni. Habár az ultraliberalizmus kedvenc jelszavai a „demokrácia” és a „szabadság”, az ultraliberális csoportok magukra nézve nem tartják kötelezőnek a parlamentáris demokrácia szabályainak betartását.
Nem várják meg, hogy a következő választásokon a választók lemérhessék programjaik társadalmi támogatottságát, ehelyett mindenkor, amikor ellenzékben vannak, agresszív fellépéseikkel provokálnak ki egyre súlyosabb feszültségeket, hogy a regnáló kormányok megbuktatását elérhessék.
A jelenlegi lengyel helyzet nem az ukrajnai Majdan-típusú erőszakos eseményekre, hanem leginkább a Fidesz–KDNP-koalíció kezdeti működésének fejleményeire emlékeztet. A magyarországi történésekkel való párhuzam a harsány tiltakozások és tüntetések felidézése révén húzható meg, amelyek az illiberális kormányzat bármely lépése ellen irányultak, amelyek akár a gazdaság, akár a kultúra, akár a társadalmi élet területén a közállapotok javítását célozták.
A PiS mostani helyzete abban a tekintetben nehezebb Orbán Viktor mai kormányáéhoz képest, hogy reformjainak még csak a kezdetén van, és egyelőre még nem tud a társadalom szempontjából oly nagy jelentőséggel bíró sikereket felmutatni, mint Magyarország a gazdaság és a külpolitika terén. Ugyan a PiS a múlt évi parlamenti választások során abszolút többséget szerzett a szejmben, ami lehetővé tette számára, hogy egypárti kormányzást valósítson meg (eredetileg 235, jelenleg 234 képviselőt tudhat maga mellett a 460 fős Szejmben), azonban ez a többség meglehetősen ingatag.
Miután a múlt év őszén kiderült, hogy a választásokat megelőzően a PiS-szel mint a diktatúra, a fasizmus és a totalitarizmus letéteményesével való fenyegetőzés nem hatott a választókra, alig pár nappal Beata Szydlo miniszterelnök asszony kormánya beiktatását követően megalakult és civil szervezetként bejegyeztette magát a liberális Komitet Obrony Demokracji (KOD, magyarul a Demokráciát Védő Bizottság), amelynek feladata kezdettől fogva a PiS-szel szembehelyezkedő tömeges utcai megmozdulások szervezése.
Ebből is látszik, hogy a megbukott liberális erők az első perctől kezdve terveket készítettek a fennálló – választások révén szentesített – politikai hatalom idő előtti megbuktatására. Ezért az utolsó egy egész év alatt a parlamentbe került minden fontos kérdés szejmi megvitatását (az Alkotmánybíróság összetétele, az abortuszellenes törvény, az oktatásügyi reform, vagy a jövő évi költségvetés) menetrendszerűen utcai kormányellenes megmozdulások kísérték.
A most kirobbant viszályt közelebbről is megmutatom annak érdekében, hogy szemléltessem az ellenzék ténykedésének módszereit és azok eszkalációját. Mindez a szejmben kezdődött december 16-án, pénteken, a 2017. évi költségvetési törvény vitája során: ellenzéki képviselők (többségükben a tavalyig kormányzati pozícióban lévő liberális PO párt, illetve a radikális Modern Párt és a kommunista időkből fennmaradt kicsiny PSL párt tagjai) provokatív módon léptek fel.
A költségvetési törvény vitája során újra és újra a PiS pártot kezdték vádolni annak okán, hogy az „korlátozni akarja a sajtó szabadságát a parlamentben”. Mindez megzavarta és kezdte ellehetetleníteni a költségvetési törvény vitáját. Ezért Marek Kuchcinski, a szejm elnöke végül elrendelte a PO párt egyik agresszív és nem a témáról szónokló képviselőjének ülésteremből történő eltávolítását. Válaszlépésként erre ellenzéki képviselők egész csoportja szállta meg a szónoki emelvényt, órákon át lehetetlenné téve a vita és az ülés további folytatását.
Este az elnök döntött a vita más teremben történő folytatásáról. Az új helyszínre a PiS képviselői és néhány más képviselő vonult át. Mivel megvolt a testület határozatképessége (az ehhez szükséges több mint 230 fő jelenléte), az általános vitát ott folytatták le és is zárták be, végül 234 képviselő igenlő szavazatával elfogadták a költségvetést, amely Lengyelország gazdasági növekedését 3,6 százalékos GDP-növekedéssel irányozza elő, miközben az inflációt 1,3 százalék alatt tartja és az állami szféra dolgozóinak bérét átlagban öt százalékkal emeli. Ugyanezen az esti ülésen elfogadtak egy további, erkölcsi értelemben rendkívül fontos törvényt a korábbi kommunista államvédelmi hatóság (UB – a magyar ÁVO lengyel megfelelője) volt dolgozóinak aránytalanul magas nyugdíjának jelentős mértékű csökkentéséről az átlagnyugdíjak szintjére.
Az ellenzéki pártok nem fogadták el a szavazások végeredményét, azt illegálisnak nyilvánították, képviselőik pedig a parlament elé, az utcára vonultak, ahol időközben kora este már a sajtószabadság követelését skandáló tüntetők gyülekeztek, köztük a fentebb már említett KOD emberei. Végül a kormány az esetleges incidensek megelőzése érdekében kénytelen volt több száz rendőrrel körülvetetni a Parlament épületeit. Az intézkedés szükségesnek bizonyult, mert amikor kora éjszaka először Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke, később pedig Beata Szydlo miniszterelnök asszony távozott, ezt mindketten csak a rendőrök határozott, de nem brutális fellépésének köszönhetően tudták megtenni, miután a rendőrök folyosót nyitottak nekik és biztosították a szabad távozás lehetőségét.
A Varsóban további két napon át (szombaton és vasárnap) tartó tömeggyűléseket és tiltakozásokat a liberális ellenzék Lengyelország néhány más városára is kiterjesztette. Mivel folytatta a tiltakozó akciók gerjesztését, már szombattól kezdődően a szejm és a kormány munkáját támogató tömegmegmozdulások kezdődtek, és ilyen irányú nyilvános felhívások láttak napvilágot. Mindez szükségessé vált, ha tekintetbe vesszük, hogy – amint azt a legfrissebb közvélemény-kutatások is közlik – a PiS társadalmi támogatottsága az egész év során nem csökkent.
Andrzej Duda államelnök, aki a közvélemény-kutatások szerint a legnépszerűbb lengyel politikus (53 százalékkal), felajánlotta közvetítését a költségvetéssel kapcsolatos konfliktusban. A hétvégén már találkozott is a parlamenti ellenzéki pártok vezetőivel, hétfőn pedig Jaroslaw Kaczynski PiS-elnökkel és Marek Kuchcinski szejmelnökkel.
Az államfő szintén segíteni kíván a sajtó képviselőinek a Parlament területén való tartózkodással kapcsolatban tervezett változtatások ügyében. Egyúttal kérte a feleket, járuljanak hozzá a feszültség csillapításához. Így van esély a jelenlegi konfliktus civilizált rendezésére.
Az ellenzéknek, amelynek külföldi támogatói, valamint uszítói is vannak, azonban tisztán kell látnia, hogy a kormány nem maradt magára, és a társadalom jelentős részének határozott támogatását tudhatja maga mögött – mint ahogy az 2012 januárjában Magyarországon, a félmillió fővel megtartott Békemenet idején történt.
A szerző Magyarországon élő lengyel író, történész