Az EU versenyképességi lemaradása nem új probléma. A júniusban megjelent kereskedelmi statisztikák bizonyítják, hogy miközben a termékek világkereskedelme 2007-ről 2017-re 63 százalékkal nőtt, az EU-é csak 52 százalékkal emelkedett, azaz csökkent a részesedése a világkereskedelemből. Eközben például az Egyesült Államok és Dél-Korea részesedése is jelentősen bővült.
Az EU-n belül a német gazdaság teljesített a legjobban, ami részben annak volt köszönhető, hogy a kelet-európai üzemeiben megvalósult költségkímélő gépjárműgyártás jelentős exportteljesítményt tett lehetővé. Ezt érzékelteti, hogy a német tőkebefektetés értéke 2006-ról 2016-ra közel megduplázódott. Érdekesek a szolgáltatások kereskedelmével kapcsolatos adatok is. A világkereskedelem e területen 85, az EU-é pedig 74 százalékkal lett nagyobb. Az Egyesült Államok teljesítménye csaknem megduplázódott. Kína is nagyot lépett előre: szolgáltatásexportja több mint kétszeresére bővült.
Érdemes még Indiára is felfigyelni: szolgáltatásexportja két és félszeresre emelkedett. Mindebből következőleg az EU részesedése a világkereskedelem egészéből, 2007-ről 2017-re 19-ről 16,7 százalékra csökkent, Kínáé pedig 9,3-ról 13,4 százalékra emelkedett. De javította részesedését India is. A GDP-t tekintve a legjobban teljesítő EU-s ország Németország.
Kína esetén látványos javulás tapasztalható, hiszen kicsivel több mint négyszeresére növelte GDP-jét. A számok további sorolása nélkül is látható, hogy gond van az EU gazdaságával: fejlődési üteme folyamatosan lassul. Erre egyébként a kutatók már régen felfigyeltek. Egy 2000-ben megjelent tanulmány arra mutatott rá, hogy az EU lemaradóban van a csúcstechnológiás ágazatok fejlődése, az innováció, a nagy hozzáadott értékteremtés tekintetében.
Azonban a helyzet javítására eléggé meglepő javaslattal szolgáltak a tanulmány szerzői (The IPTS Future Project. Synthesis Report. EC. 2000 január). Azt javasolták ugyanis, hogy egyrészt használják ki az EU akkori országai a bővítésből (2004) adódó piacnövekedési lehetőségeket termelésük felfuttatására.
Másrészt éljenek azzal a lehetőséggel, hogy a csatlakozó országokban olcsó és jól felkészült munkaerő van, ezért telepítsék ki ezekbe az országokba a közepesen fejlett tevékenységet folytató ágazatok összeszerelő munkáit. Az így létrejövő többletnyereségből pedig a magországok erősítsék a kutatás-fejlesztést, általában a tudásalapú fejlesztést otthon. Ezt a gondolkodásmódot akár gyarmati szemléletnek is tekinthetnénk.
A tanulmányban feltettek egy, korunkban is aktuális kérdést, ami az EU mint szervezet továbbfejlesztésének irányára vonatkozott. Így hangzott a kérdés: a szélesebbre nyitott kapujú, bővülő vagy a szorosabban együttműködő, mélyülő Európa-e a jó megoldás? Válaszukban a tanulmány készítői határozottan kiálltak az egyre mélyebben összekapcsolódó EU létrehozása mellett.
Úgy érveltek, hogy úgy tudja az EU – a bővítést kihasználva – a nemzetközi színtéren megerősíteni magát és így javítani pozícióit, ha „koherens gazdasági egységként és teljes politikai egységben” (szó szerinti idézet) jelenik meg. Ez pedig – bár a szót nem használták – az Európai Egyesült Államok modellje.
Azonban ha az idézett számokra tekintünk, azt látjuk, hogy az EU az eltelt 18 évben nem javította, hanem rontotta a gazdasági pozícióit. Ennek egyik oka, hogy a csatlakozott országokat egyre inkább alárendeltként kezeli, központból utasítani próbálja és olyan „európai értékek” meg nem tartásáért próbálja újra és újra büntetni, amelyek tartalmát valószínűleg maga az EU elnöke sem tudná szabatosan definiálni.
Ezzel összhangban az EU vezetése újabb és újabb formákban hozza vissza az Európai Egyesült Államok megteremtésének ügyét (közös költségvetés, egységes bankrendszer, legújabban közös határőrizet), amellyel egyre nagyobb ellenállást vált ki azon országok körében, amelyeknek a még erőteljesebb politikai és gazdasági betagozódás nem a további fejlődést, hanem a még erőteljesebb gazdasági kiszolgáltatottságot jelentené.
A migráció erőltetése is ebbe a folyamatba illik. A lakosság összetételének jelentős megváltozása, a politikai erőviszonyok átrendeződése a nemzeti immunrendszer gyengítését, a betagozódásellenesség megtörését jelentené, és ezzel szolgálná az Európai Egyesült Államok megteremtésének ügyét.
Az EU tehát, miközben szerepe a világban gazdaságilag és politikailag egyaránt gyengül, álmegoldásokat keres és próbál ráerőltetni a vonakodó tagállamokra. Ehelyett munkahelyeket kellene teremtenie a munkanélkülieknek, különösen a fiataloknak. Az EU-ban ugyanis a munka nélküli fiatalok aránya még 2017-ben, tíz évvel a gazdasági válság után is átlagosan 16,8 százalék (Eurostat-adat). Egyes országokban pedig ennél sokkal magasabb. De az általános munkanélküliség is magas.
2018. II. negyedében az EU-átlag hét, a görög érték 19,5, a spanyol 15,4, az olasz 10,6 százalék volt. Összehasonlításként: a magyar érték 3,7, a cseh 2,3, a lengyel 6,8 százalék. A magas munkanélküliség is igazolja, hogy a migráció támogatásának oka elsősorban nem az, hogy nincs munkaerő. A valódi ok sokkal inkább az EU egyes köreinek globális, az Európai Egyesült Államok létrehozására vonatkozó törekvése. De messze van még az EU a saját maga által 2020-ra kitűzött, a GDP három százalékát kitevő kutatás-fejlesztési ráfordítástól is.
E területen is lehagyta már nemcsak Amerika, Dél-Korea és Japán, de Kína is. A kereskedelmi adatokból pedig azt látjuk, hogy a szolgáltatások exportja terén az EU rosszabbul teljesít, mint a termékek exportjánál, ami azt is jelenti, hogy kevesebb a tudásalapú szolgáltatás exportja is.
Az EU-nak abba kellene hagynia a később csatlakozott, illetve általában az egyre erősebb központosításnak ellenálló országok állandó kioktatását, helyette az EU gazdaságának fejlődését, innovativitásának fokozását biztosító stratégiát kellene megalkotnia.
Ennek pedig hangsúlyos elemének kellene lennie az európaiak tudásának hasznosítása a munkanélküliség megszüntetésével, továbbá a gazdasági szerkezet korszerűsítése, a bürokrácia csökkentése, a döntések során a nemzeti érdekek tiszteletben tartása és a később csatlakozott országok partnerként kezelése. Enélkül ugyanis Európa végleg a fejlődés perifériájára fog sodródni.
A szerző közgazdász, egyetemi tanár