Kásler Miklós professzor egy szűk körű előadáson arról beszél, hogy a tízparancsolat betartásával egészségesebb életet lehet élni, betegségeket lehet elkerülni. Több sem kell a ballib médiának: mint az éretlen kamaszfiúk, rihegnek-röhögnek, nem tudnak mit kezdeni az élet komoly kérdéseivel.
A kamaszok persze felnőnek, és megtanulják, hogyan lehet végiggondolni, majd gyakorolni a legfontosabbakat, a hitet, a reményt és a szeretetet. A magukat liberálisnak gondoló ifjak és öregek azonban nem akarnak felnőni, csak gúnyolódnak, amikor a tudós orvosprofesszor arról beszél, hogy a tízparancsolat életmegtartó tanítás, aki követi, hosszú életű lesz a földön. Zeng a röhögő kórus, röpködnek a poénok, megy a laposföldezés, marslakózás, új tálalásban az összes régi vicc előkerül.
Ezzel persze sok dolgunk nincsen. Idétlennek lenni polgári szabadságjog – még ha kínos is. Ám mintha még a jobboldalon is szemérmes hallgatás övezné a friss miniszter Kásler Miklós professzor nyilvánosságra került gondolatait, mintha keresztény hitének megvallása valami zárójeles dolog volna, amit megbocsátunk az intézetét amúgy remekül vezető nagy hírű orvosnak.
Aki így gondolkodik, alapvetően téved. A hívő keresztény Kásler Miklós kinevezése az Emberi Erőforrások Minisztériumának élére a legnagyobb mértékben tudatos és szükséges döntés volt, ilyenként kell fogadni. Gyakorlott vezető orvosként és hívőként lett kulcsszereplője a kormánynak, a két tulajdonsága együtt tette alkalmassá erre a feladatra.
Ami az orvosi, orvosigazgatói kvalitásait illeti, ő lehet az, aki három évtizeddel a rendszerváltás után, számos kudarcba fulladt próbálkozást követően sikerrel viheti végbe a magyar egészségügyben máig megmaradt feudális rend felszámolását.
A magyar egészségügy technikai feltételei ügyében a valóság az, hogy azok minden ellenzéki híreszteléssel szemben lendületesen javulnak, az épületek éppen úgy, mint a gyógyászati berendezések. Elsősorban Budapesten vannak ugyan még kórházak, amelyekre alaposan ráférne a felújítás, de erre sor is kerül majd, megvan a fedezet és a szándék is. Amiben nem sikerült előrelépni, az a túlzottan hierarchikus viszony, amely töretlenül él az egészségügyben.
E torz viszonyrendszer működtetője a hálapénz és jobbágytelke a kórházi ágy, amely hozamot termel. Az egészségügy arisztokráciája nem több ezer embernél, ők azonban minden kulcspozíciót birtokolnak, és tőlük függ a többi kolléga előmenetele, jövedelme. Eddig minden komoly változtatási kísérlet megbukott, több kijelölt kormánymegbízott visszaadta a mandátumot, amikor szembesült az ellenállás erejével. Tegyük hozzá: az egészségügy nem működhet bázisdemokratikus alapon, főnökök kellenek és beosztottak, utasítás és végrehajtás.
A hálapénzrendszertől azonban, amely megrontja a viszonyokat, el kell valahogy szakadni. Ha Kásler Miklósnak sikerül ez ügyben jó irányban, érdemi módon előrelépnie, az egész ország hálás lesz neki.
Ebben a munkában nagy segítségére lehet az az értékrend is, amelyet hívő keresztényként magáénak vall. Közhelyszerűen hangzik, pedig fájóan igaz, hogy egész Európa értékválsággal küzd. Az elmúlt két-háromszáz év alatt fokozatosan, az utóbbi ötven évben pedig rohamos tempóban sikerült megkérdőjelezni mindazokat az értékeket, amelyek Európát naggyá és sikeressé tették.
A megkérdőjelezésnek pedig mély válság lett a következménye. Ennek legfélelmetesebb bizonyítéka, hogy Európa népei elveszítették a gyerekek iránti szeretetüket, elveszítették a puszta biológiai reprodukció képességét, és tétlenül szemlélik azt az önmegsemmisítő folyamatot, ami így elkerülhetetlennek látszik. Európa népei a tradíció, a szakralitás, az összetartozás értékeit félredobva a ráció és a korlátlan egyéni szabadság Bábel-tornyának építésébe kezdtek – minden jel szerint ugyanazzal az eredménnyel, amely az első építését követte.
Mit tehetünk ebben a helyzetben? Szinte biztosan csak egyet: visszatérünk azokhoz az értékeinkhez, amelyekről már bebizonyosodott, hogy sikerrel segítenek át a világ kihívásain. Nem arról van szó, hogy dobjuk el a mobiltelefont, járjunk gyalog és lakjunk kunyhókban. A világ változik, és benne változunk mi is, hálával fogadva mindazokat a vívmányokat, amelyek megkönnyítik, kényelmesebbé és gazdagabbá teszik az életünket. Arról azonban nagyon is szó van, hogy tisztelettel forduljunk mindazon gondolatok felé, amelyek kiállták az idő próbáját.
A keresztény hit ilyen. Nyilvánvalóan nem kényszer, még csak nem is elvárás, hiszen csakis belső meggyőződés eredménye lehet. Azt azonban egy percre sem szabad elfelejtenünk, hogy Európát, majd annak kiterjesztéseként Amerikát és Ausztráliát hívő keresztények tették a történelem legsikeresebb kultúrájának otthonává. Mindaz a jólét, amelyet ma élvezünk, hívő keresztényeknek köszönhető, és a keresztény hit tudatos megtagadói, a bolsevikok és a nácik mentek a legmesszebb e jólét és biztonság lerombolásában.
A hívő keresztények között nagyszerű természettudósok is voltak, Galileitől Newtonon át Max Planckig és tovább. Ne féljünk kimondani, hogy e tudósok számára intellektuális feladat a vallásos hit és a tudományos ismereteik közötti összhang kimunkálása. Ez nyilván nem magától értetődő dolog, a tradíció ezen a területen sokszor nehezen igazít el.
Egy természettudós nem hiheti, nem vallhatja, hogy a világot Isten hétszer huszonnégy óra alatt teremtette bő négyezer évvel ezelőtt, hogy a fajok a teremtés pillanata óta változatlanok, de azt sem állíthatja, hogy minden tévedés, ami a Bibliában írva áll.
Alapos átgondolásra méltó kérdés ez, és a hívő tudós meg is teszi. Kásler Miklós is megteszi, amikor a nyilvánosság előtt arról töpreng, miként keletkezett a világegyetem. Értékes töprengés ez, és aki részt akar venni benne, jól teszi, ha alaposan felkészül belőle. Még akkor is, ha nem az ő feladata meghatározni, hogy melyik állítás áll legközelebb az igazsághoz.
Kásler Miklósnak sem ez lesz a dolga miniszterként. Hanem az, hogy szilárd értékrendet teremtsen az általa vezetett minisztériumban, és ezt a szilárd értékrendet igyekezzék minél szélesebb körben terjeszteni Magyarországon.
Hogy e terjesztésre mekkora igény van, azt a fiatal ciszterci szerzetes, Brenner János boldoggá avatásának felemelő ceremóniája is bizonyította. Tizenötezer ember érezte szükségét, hogy személyesen ott legyen a szombathelyi szertartáson, személyesen élje át a katarzist, amely az értékeiket vesztett barbárok okozta tragédiát a lelkek felemelésévé fordította.
A barbárok ma is köztünk élnek, a gyilkos indulatok közöttünk lappanganak. Mindnyájunknak, még a bűnösöknek is közös érdekünk, hogy köztünk hitüket és értékeiket megvalló emberek éljenek, dolgozzanak, szóljanak. Olyan emberek, akik vallják, hogy amit elődeink az erkölcsről, a jóról, a nemesről megfogalmaztak, ma is érvényes. És érvényesek a keresztény hit alapvetései is, közöttük kitüntetett helyen a tízparancsolat:
Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Isten nevét hiába ne vedd! Az Úr napját szenteld meg! Atyádat és anyádat tiszteld! Ne ölj! Ne paráználkodj! Ne lopj! Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy! Felebarátod házastársát ne kívánd! Mások tulajdonát ne kívánd!
Mindezt nehéz betartani, de megéri. Jó minőségű élet a jutalma.
A szerző újságíró