Zárt ajtók mögött tárgyalt brüsszeli hivatalában Jean-Claude Juncker Európa-főnök a Nyílt Társadalom Alapítvány amerikai alapítójával. Soros Györgyöt a hátsó bejáraton, a cselédlépcsőn csempészték be. Legalább a látszatra adhattak volna az adóeuróim kedvéért: suttyomban Soros tartott eligazítást.
Európa a világháború óta a legmélyebb válságát éli, s ilyenkor különösen nagy csapás az alkalmatlan, szenvedélybeteg vezető. A demokrácia eltökélt híveként kettejük közül Junckert, mint választott politikai vezetőt tudom és óhajtom elszámoltatni – Soroshoz elvileg nincs közöm. Pontosabban éppen annyi van, amennyit a törvények, ezek a közénk iktatott demokratikus szabályozók kapcsolatként megengednek. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne akarnám Soros működését is megérteni, mert bár őt senki az égvilágon nem választotta meg, hogy például a magyar valóságot lényeges dolgokban befolyásolja, ezt mégis megteszi és megteheti.
Kapóra jött hát Andreas von Rétyi könyve, amelynek német eredetije tavaly jelent meg, de a PestiSrácok.hu jóvoltából idén immár magyarul is olvasható. A címe George Soros, tehát velem együtt a kiadó sem osztotta Orbán Viktor miniszterelnök optimista megközelítését, hogy Soros minden ismert határt feszegető pályája a híres magyar tehetség sajátos megnyilvánulási formája volna. A 250 oldalas könyv, noha befogadható esszéstílusban íródott, fárasztó és elszomorító olvasmány – nyilvánvaló összefüggésben azzal, hogy független életrajz, azaz nem olyasvalaki írta, aki a témát szolgáltató tőzsdemogul tenyeréből eszik. A monográfus nem vált a mechanikus biográfia foglyává: az összefüggéseket próbálta megérteni. Ez, arisztokrata származásánál fogva, számára részben könnyebb, részben nehezebb feladat: némiképp kívülről tekint például a sokak szemében az üdvtan helyét betöltő kapitalizmusra, amelynek álszentsége és anomáliái nélkül pedig a Soros-jelenség egyszerűen értelmezhetetlen.
Az alcím – A multimilliárdos globális hálózata és az általunk ismert világ vége – ugyanakkor telitalálat: Soros ugyanis csupán a mi koordinátarendszerünkből nézve világfelforgató filantróp vagy fenevad (ahogy tetszik), egy másik vonatkoztatási rendszerben az új kor hőse, pionírja, bozótvágó lovagja. S megtehetjük persze, hogy áldásos vagy átkos tevékenységéhez morális tartalmakat rendelünk, mint a magyar miniszterelnök (spekulánsként embermilliók életét tette tönkre, hát persze, de az árnyékban meghúzódó, nem politizáló spekulánsokkal az éppen így van, s a rendszer nemhogy büntetné, hanem busásan jutalmazza a tevékenységüket), de az erkölcstan itt nem segít: a pénzügyi-gazdasági innovációk a feltalálók járatlan út logikájához hasonlatosak.
Soros, a botcsinálta elméleti filozófus egy pragmatista filozófiával „csinálta meg” magát. Amikor húszmillió dollárja volt, rájött, hogy ez egész életére elég, tehát a később beeső milliárdokat nyugodtan használhatja befolyásszerzésre. Voltak és vannak nála gazdagabb milliárdosok, de nem hozták meg ezt a döntést. Andreas von Rétyi gazdag példatárából, esettanulmányaiból azt a következtetést vontam le, hogy Soros fordított utat követett, mint a spontán privatizáció időszakának kommunistái: míg a bolsevikból kapitalistává vedlett garnitúra a politikai hatalmat konvertálta át gazdasági befolyássá, Soros a gazdasági erejét használja fel politikai befolyásszerzésre.
A gond az, hogy miközben az amerikai demokrácia rendszeré-ben ez legitim eljárás, sőt a lobbisták közreműködése nélkül a szisztéma össze is omlana, az európai politikai kultúrában szürke zóna, határeset. Sorosnak már a profitért folytatott amerikai hajszában is kapóra jött a nem kormányzati szervek (NGO-k, magyarul pongyolán és megtévesztően civil szervezeteknek becézik) nyomásgyakorló eszköze. Ezeket aztán Európában és Ázsiában alapítványi támogatásai révén csúcsra járatta.
Mindezt tudjuk, kedvezményezettjei ezt emberbarátságként címkézik, de alapjában véve mégiscsak a belügyekbe való beavatkozás többé-kevésbé hatékony eszköze. Andreas von Rétyi áttekintése szerint a befolyás-szerzést sosem magasztos elvek mozgatják, hanem a pőre profitéhség. Soros a támogatottjai által fennen hirdeti az atomenergiá-nál háromszor drágább zöldenergia prioritását, miközben csuklás nélkül befektet a széniparba, amelynek a részvényeit a fellazító politika révén sikerült letörni, s az üzleten nagyot lehet kaszálni.
Soros központi filozófiai kategóriája az egyensúlytalanság. Ezt keresi a nemzeti valuták elleni támadások során csakúgy, mint a részvénypiacon. Ekkor a legnagyobb a profit. Életének felén pedig elhatározta, hogy ezekre az egyensúlytalanságokra nemcsak vadászni fog, hanem maga is elősegíti ezek létrejöttét. Ekkor vált üzletemberből politikussá, létrejövő alapítványai, NGO-hálózata, sőt posztgraduális egyeteme és diplomagyára révén állam nélküli államférfivá.
Ezt még Zuckerberg sem csinálja, bár még fiatal. Andreas von Rétyi könyve azért megdöbbentő számomra, mert az amerikai és balkáni előzményeket, az arab tavaszt, a grúziai és ukrajnai színes forradalmakat végigpásztázva az kerekedik ki, hogy Soros a hálózata révén (számos esetben washingtoni támogatással a hátában) kormányokat képes buktatni, nemzetállami választásokat ír felül. Hol van már ehhez a hatékonysághoz az olyasmi, mint amikor egy Lenin nevű mozgalmárt zárt vonatkupéban utaztattak keresztül a világháborús frontvonalakon, hogy Szentpéterváron spontán kitörhessen a revolúció!
De az alapítványi árnyékkormány túlmegy a nemzetállamok fenyegetésén, ezen a nemkívánatos középszinten, amely ostoba bürokratikus rendszerével, széttartó pártstruktúrájával akadályozza a multimilliárdos elit profitgyárának zavartalan üzemeltetését. Végeredményben az Európai Unió is leküzdendő probléma: egy Junckernél némileg magasabb IQ-val rendelkező elmében például óhatatlanul felmerült volna, hogy az euró egyik esküdt ellenségét kínálgatja kávéval az adóeuróinkból fenntartott irodájában.
Amikor Orbánt azért támadják, hogy volt Soros-ösztöndíjasként miként bánthatja a kormánybuktatásokra specializálódott Sorost, akkor abban a hűbéresi mentalitás jelenik meg: úgy vélik, a politikai vélemény, függetlenül az időközbeni fejleményektől, élethossziglan megvásárolható. Soros emberére akadt Orbánban és viszont, s az is közös bennük, hogy tudják: nem nyerhető meg minden harc. Engem mint demokratát azonban leginkább az érdekel: demokrácián kívüli eszközökkel, a pénz, a média és az utcai politizálás bevetésével felül tudják-e írni a választófülkében kifejtett akaratomat. Ha ez az általunk ismert világ vége, nem nyugszom bele. Inkább látnám a Soros-árvákat, mint a demokrácia árváit.