A háború négy kemény éve megszokottá tette a nélkülözéseket, az oroszok éheztek. Aztán egyszer csak azt vették észre, hogy eltűnnek a papjaik. Talán először még el is hitték a koholt vádakat, de hamar rájöttek: nem a pap volt a céltábla, hanem önmagában az egyház. Szépen lassan aztán bezárták a templomokat, először a lutheránusokat, katolikusokat, később pedig az ortodoxokat is. A papokat elnyelte a nagy fogolytábor vagy a szibériai tömegsír örökké éhes szája. Az apácák is erre a sorsra jutottak, igaz, őket előtte meg is erőszakolták a barbár és műveletlen vöröskatonák. Mert ők már az új embertípust képviselték. A szovjet embert, amely nem orosz és nem vallásos. Tíz évvel a bolsevik hatalomátvétel után már keményen büntették, ha valaki azt merte mondani, hogy ő orosz. Szovjetnek kellett lenniük, még ha az orosz nyelvet használta is az új állam.
Kőkeményen beleverték az ember fejébe a kommunizmus felépítésének pilléreit. Ennek egyik sarkalatos pontja volt az új ember nevelése. Az új emberé, aki nem ismeri ősei hitét és kultúráját, mi több, megveti és elutasítja azt. Így tehette meg Moszkvában a 30-as évek közepén a rendszer, hogy felrobbantsa a Megváltó Krisztus templomát, miközben a tett színhelyén Lazar Kaganovics ősbolsevik kommunista és politikai bizottsági tag röhögve jelenthette ki: most aztán jól felhasították Oroszország anyácska szoknyáját. Akinek nem tetszett az új rendszer, az hamar megismerkedhetett Magadán nevezetességeivel vagy a kolimai bányák festői szépségével. Az ember szerezhetett tapasztalatokat a népnevelés terén a vegyes házasságok révén is.
Arról, hogy milyen szépen épül a szovjet társadalom, mert a fiatalok elmennek a kiemelt építkezésekre, és ott összeházasodnak a különböző köztársaságok fiai és lányai. Nem igazán értettük az egészet: miért kellene egy orosznak vagy belarusznak baskírral, tatárral vagy kirgizzel házasodnia? Mi nem értettük, de az ideológusok nagyon is tudták az értelmét. Gyökértelen, befolyásolható, nemzeti érzés nélküli embereket kell teremteni. Nekik már minden fogalom mást jelent, mint egykor az őseiknek.
Most nem a szovjetek unióját építik, tákolják gőzerővel, hanem az európaiakét. A szovjetek a nép jólétéről prédikáltak, miközben elképesztő nyomorba taszították a lakosságot. Az unió prominens vezetői európai értékekről prédikálnak, miközben azokat számolják fel. Az Európai Unió határait, biztonságát védeni hivatott hajók ezrével „fuvarozzák be” a képzetlen és analfabéta migránsokat Afrikából és Ázsiából a kontinensre, miközben Európa népei bénultan nézik a szervezett inváziót. A bevándorlók nem kompatibilisek az európai értékekkel, és ezt a betelepítők is jól tudják. Munkavégzéshez nem szoktak, nem is alkalmasak erre, hiszen a nyelvismeret hiánya és az életről alkotott nézeteik ezt lehetetlenné teszik. A cél egyértelmű: az irányító elit hatalmának bebiztosítása a népszuverenitás felszámolásával. A célt félig már teljesítették, hiszen Európában megjelent az új ember. A Németországba bevándorolt kétmillió migráns közül már egy sem német vagy európai, ám javában élvezi a jóléti társadalom minden előnyét. A lényeg, hogy idővel az új ember kiszorítsa a helyit, aki számon kérhetné elkanászodott vezetőit.
A kommunizmus építgetése során a vegyes házasságot propagálták bő negyven éve. Az akkor fiatal Wolfgang Schauble, aki jelenleg a német pénzügyminiszter, bizonyosan őrültségnek nevezte volna az efféle biztatást. Jelenleg viszont ott tartunk, hogy a német miniszter felvilágosította országát, miszerint nagy szükség van a migránsokra. Na nem a munkaerőpiacon. A bevándorlókra a nők legnagyobb örömére (a valóságban: szörnyűségére) van szükség, mert nélkülük a német társadalom a vérfertőzés mocsarába süllyedne és elkorcsosulna. Éljen a tömeges vegyes nász és fajkeveredés. Termelődjék a gyökér nélküli új Európa. A Szovjetunióban a megkeresztelt asszonyok szemlesütve vették tudomásul, hogy gyerekeikből gyökértelen pogányokat nevelnek, akiknek már a hazáról is merőben más fogalmaik voltak. Európa ilyen szempontból előrébb tart. Schauble dörzsölheti a tenyerét: lám, csak sikerül elkerülni a vérfertőzést…
A szerző pedagógus