A kisebbség diktatúráját próbálja kiépíteni a hazai ellenzék a baloldali szakszervezetek egy részének támogatásával, de bármennyire is erőlködnek, valahogy nem sikerül nekik. Ügetnek a mocsaras csapáson előre, mint a szódásló, nem tekintenek se szélsőjobbra se szélsőbalra, a lényeg a „Nagy Összefogás”.
A kisebbség diktatúrájának része az is, hogy mindenáron demonstrációkat kell tartani, még akkor is, ha nincs mögötte tömeges támogatás. Hogy le kell zárni az utakat és a hidakat, még ha néhány aktivistán kívül nem is hajlandó rá senki széles e hazában. És hogy hazugságokat, csúsztatásokat kell terjeszteni a neoliberális sajtó csatornáin és a közösségi oldalakon keresztül a magyarországi állapotokról, hogy egy idő után mindenki úgy érezze, nagy a baj az Orbán-kormány intézkedéseivel, vagy ahogyan ők általában emlegetik, a nemzeti együttműködés rendszerével. A legfontosabb feladatuknak pedig azt tartják, hogy ott támadjanak, ahol elmozdulni látszik valami, ahol komoly erőfeszítéseket tesznek az adófizetők pénzéből a fejlődés érdekében.
A csapások egy része például a Magyar Honvédségnél és intézményeinél elkezdődött átalakításokra irányul, nem véletlenül. Az elkövetkezendő tíz évben ugyanis olyan fejlesztések kezdődnek a magyar haderőnél, amilyeneket a rendszerváltás óta nem láthattunk, illetve azelőtt sem nagyon. Összesen nyolc szállító repülőgépet, harmincöt új helikoptert, több mint ötven Leopard típusú tankot, huszonnégy önjáró löveget, harci járműveket, légvédelmi rakétarendszert szereznek be a honvédségnek, és igyekeznek jelentősen növelni a létszámot is, hogy felállhasson egy új, itthon gyártott kézifegyverekkel ellátott szárazföldi nehézdandár Magyarországon a NATO elvárásai szerint. Miközben tehát a korábbi szocialista kormányok alatt a herdálásra használták a „haderőreform” kifejezést, most az építkezés ideje következik, hamarosan elérjük, hogy a haza védelmére fordítsa az állam a GDP két százalékát.
Talán sokan emlékeznek még arra, hogy a NATO külső segítségéről szóló cikkelyre hivatkozva milyen bűnöket követtek el 2002 és 2010 között a Magyar Honvédség eszközparkjával és infrastruktúrájával. Ha valahol az országban felújítottak egy laktanyát, az ott szolgáló állomány rettegni kezdett, hogy hamarosan lakat kerül a nagykapura, mert értékesítik vagy átadják a baráti önkormányzatoknak az ingatlanokat.
A tankokat Iraknak, a harci járműveket a hulladékmaffiának adták el, az öreg, ukrán szállító repülőgépekkel nem lehetett egy bizonyos magasság fölött repülni, ami elég aggasztó volt műveleti területen. A helikopterképesség lenullázódott, ahogyan a tüzérség is, az afganisztáni misszióban pedig a katonák egy része kénytelen volt szigetelőszalaggal rákötni a Kalasnyikovokra az éjjellátó távcsöveket.
Ebben az időszakban volt parlamenti államtitkár a Honvédelmi Minisztériumban az a Vadai Ágnes, aki most az akkori kormányfő, Gyurcsány Ferenc pártjában játssza a forradalmárt néhány ezres közönsége előtt, és aki nemrég nagy dérrel-dúrral vonult ki az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságából, mert nem vették napirendre a javaslatait. Azt terjesztette elő ugyanis, hogy a testület vizsgálja meg, miért használják a katonai repülőgépeket Orbán Viktor utaztatására, vagyis milyen állami célokra veszünk ilyen eszközöket.
A bizottság azonban erre nem is lehetett felkészülve, hiszen minden hasonló ügy megtárgyalásához szakértői anyagok is kellenek, hogy megmagyarázzák a valós helyzetet a képviselőknek. Például azt, hogy a katonai gépeket mindenhol használják állami célokra is, főleg az olyan országokban, ahol elzabrálták a civil állami flottát, mint nálunk a szocialisták országlása idején.
A katonai gépek pedig nem Orbán Viktor utazásaira, hanem arra valók, hogy a missziós alakulatokat önállóan is képesek legyünk szállítani a műveleti területekre, illetve onnan kihozni az erőinket, ha olyan helyzet adódik, hogy sürgősen evakuálni kell. De valójában jól tudja ezt Vadai Ágnes is, hiszen diplomát is szerzett a katonai akadémián, ellentétben a szegény LMP-s Demeter Mártával, aki az Orbán család egyes tagjait vélte felfedezni azon a gépen, ahol azok nem tartózkodtak, nyilvánosságra hozva minősített katonai adatokat. A hírek szerint törölték is őt a NATO parlamenti közgyűlésének hivatalos delegáltjai közül.
A katonai repülőgép-beszerzés bedöglött megtámadása mellett az ellenzék egy másik intézményre is folyamatosan tüzel. Ez az intézmény nem más, mint a Honvédkórház, amely jelenleg az ország legjobb egészségügyi központja. Ha ugyanis ezt az intézményt támadják, egyszerre tudnak ütni az egészségügyön és a honvédségen, ami kihagyhatatlan lehetőség az ellenzéknek, legalábbis ha megvan hozzá a kellő mértékű rosszindulat.
Legutóbb például az MTVA-székházban jogsértéseket eredményező bohócműsor egyik főszereplője, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó tett feljelentést a Legfőbb Ügyészégen egy tavaly ősszel a Honvédkórházban elhunyt beteg ügyében. A szocialista képviselő szerint ugyanis annyira kevés a szakorvos az intézményben, hogy „életveszélyben lévő betegeket is kénytelenek kórházak között utaztatni”. Szerinte ennek lett áldozata tavaly novemberben egy 62 éves nő.
Szögezzük le, mélyen együttérzünk mindenkivel, akinek a hozzátartozója kórházi kezelés folyamán vagy más körülmények között hunyt el. Az azonban mégiscsak égbekiáltó ostobaság, amit Bangóné állít, mármint hogy életveszélyes állapotban lévő betegeket ne lehetne szállítani. Mi lenne például azokkal, kedves Bangóné, akik a nyílt utcán esnek össze valamilyen betegség miatt? Őket se vegye fel a megfelelő helyszíni ellátást követően mentő, mert életveszélyes állapotban vannak?
A Honvédkórház egyébként belső vizsgálatot indított az említett hölgy esetéről, vélhetően az ügyészég is ezt fogja mérlegelni, amikor eljár. A diagnosztika elvégzése egy olyan intézményben, ahol naponta több mint háromezer embert látnak el, nem könnyű dolog. Ráadásul országos probléma ezen a területen az orvoshiány, ezért néha egyik helyről át kell vinni vizsgálatra másik helyre a betegeket. Önmagában ettől viszont nyilván nem hal meg senki, és főleg nem a Honvédkórházban, ahol a betegellátás feltételei adottak, jelenleg is jelentős fejlesztések vannak.
De támadják a Honvédkórházat más okokból is. A sztárorvosnak kikiáltott Zacher Gábor például a sürgősségi osztályt támadta be, ahová egy interjúja szerint most már szívesen visszamenne dolgozni, de ilyen előzmények után nyilván nincs rá szükség. Féligazságokat írt meg a neoliberális propagandasajtó a kórház koraszülöttosztályáról is, ahonnan állítólag elmenekültek az orvosok.
Később persze kiderült, hogy az egyik szakorvos szülési szabadságra ment, egy másik a családjához költözött külföldre, bár volt fizetésemelési igényük is, amelyet azért sem nagyon lehetett teljesíteni, mert ez bérfeszültséget okozott volna a dolgozók körében. Jó hír viszont, hogy az említett sajtóorgánumok állításai ellenére egyetlen koraszülött csecsemő sem maradt ellátatlanul, és a Honvédkórházban is sikerült újra megnyitni a velük foglalkozó osztályt.
A kisebbség diktatúrájában azonban ez már nem hír. A lényeg az, hogy minél jobban lejárassák az országot és intézményeit, azt sugallva az embereknek, olyan mélypontra süllyedtünk, hogy nélkülük minden küzdelem hiábavaló. Szerencsére egyelőre kevesen dőltek be a bevándorláspárti külföldi hálózatok által is támogatott hazai ellenzéknek és aktivistáknak. A tüntetések kifulladni látszanak, a blöffök lelepleződnek, és a jelek szerint idővel a sánta kutyánál is könnyebben utolérnek minden hazudozót.