A nagy ellenzéki összeboruláson és a kormánybuktató „mesterterven” innen, a rossz időjárás miatt elmaradt forradalmon túl, szépen lassan elhalni látszik az az ellenzéki gondolat is, hogy ha nem sikerül másképp, a választási rendszer megváltoztatásával kell két vállra fektetni Orbán Viktort és a jelenlegi kormányt.
Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága ugyanis tárgysorozatba sem vette azt a választási törvényjavaslatot, amelyet az úgynevezett Közös Ország Mozgalom (KOM) és az ellenzéki pártok együtt alkottak meg. A mozgalom rendezvényén, a Gödör Klubban, ahol felléptek az ismertebb balliberális politikusok is, a választási törvényről már szó sem esett, inkább valami felmérést emlegettek, amelyet közvélemény-kutató cégekkel kell elvégeztetni. Aztán Gulyás Mártonék átvonultak egy fűtött budapesti étterembe, hogy „ülősztrájkkal” jelezzék, mekkora szerintük hazánkban a korrupció.
A Fidesz–KDNP-s többség egyébként joggal szavazta le a választási törvényről szóló javaslatukat, hiszen miért is venné komolyan egy jelentős többséggel rendelkező kormánykoalíció, hogy kevesebb mint fél évvel az országgyűlési választás előtt az érvényes szabályokon bármit is változtatni kellene.
De miről is szólt a balliberális ellenzék által benyújtott javaslat, amelyet a Jobbik bizottsági tagjai is támogattak?
A KOM elképzelései szerint a jelenlegi 199-ről például 222-re kellene emelni az országgyűlési képviselők számát a parlamentben. Nem számolnak tehát azzal a ténnyel, hogy a választópolgárok már eddig is úgy gondolták, nem több képviselőre, hanem inkább kevesebbre lenne szükség a Tisztelt Házban, mert nyilvánvalóan egy kis országban ez szolgálná inkább az arányosságot, nem pedig az, ha egyre több parlamenti helyet foglalnak el a politikusok. Nem lényegtelen az sem, hogy az ellenzék hogyan szaporítaná az adófizetők pénzéből eltartott politikusok létszámát az Országgyűlésben.
A javaslat szerint az országgyűlési képviselők száma: 110 egyéni választókerületben, 110 listán és két külhoni választókerületben megszerezhető mandátumra figyelemmel lenne összesen több mint kétszáz. Ez a létszám viszont emelkedhetne abban az esetben, ha egy párt több egyéni mandátumot szerez, mint amennyi a listás szavazatok arányában járna neki. Az ő szabályaik szerint ha valamelyik párt az egyéni választókerületekben több mandátumot szerez, mint ami arányosan a számára elkönyvelhető, növelni kell az országos listás mandátumok számát, hogy az úgynevezett arányos mandátumkiosztás biztosítható legyen.
A KOM tehát azt akarja, hogy ne csak az számítson a jövőben, mely képviselőkre adják le a legtöbb szavazatot. Ha valaki egy körzetben „túlnyeri magát”, biztosítani kell az ellenzékének is mandátumokat, hogy azoknak is legyen képviseletük a parlamentben, akikről a többség úgy ítélkezett, jobban hasznára lennének az országnak más munkakörökben. Nemes dolog, bár korántsem nevezhető észszerűnek az ilyen megoldásokhoz vezető felfogás. Azt ugyanis vélhetően többen vitatják, mint támogatják hazánkban, hogy csak azért kerülhessen be valaki a parlamentbe, mert kell adni valamit annak a pártnak is, amelyet inkább nem akartak a törvényhozásban látni a választók.
Aztán ott van az egyéni választókerületek kijelölésének kérdése. A „kormányváltók” szerint erről a Nemzeti Választási Bizottságnak kellene döntenie bizonyos népességi adatok alapján, mert így garantáltan nem érvényesülnének a politikai szempontok a választókerületi határok kialakítása során. Szakértők szerint azonban ez az érv is több sebből vérzik. A választási bizottságoknak ugyanis nincs erre megfelelő eljárási garanciája, a jelenlegi körzetek pedig korántsem azt igazolják, hogy a jelenlegi kormánypártoknak kedveznének.
Természetesen a balliberálisok terveiből nem maradhatott ki a nemi kvóta meghatározása sem. A felvetést azonban ma már közülük is egyre kevesebben veszik komolyan, hiszen igen kirekesztő elképzelés, hogy valaki csupán azért kapjon pozíciót, mert nőnek vagy férfinak született. Arról nem is beszélve, hogy ma már a budapesti Soros-egyetemen írott szakdolgozatok szerint is legalább hetven nemi identitás létezik a világban, az ilyen szempontok érvényesítése tehát az elvbarátok szerint is több, mint félrevezető.
Az ellenzék szempontjából jóval fontosabb kérdés tehát a bejutási küszöb meghatározása. A „forradalmi akarat” képviselői természetesen ezzel is foglalkoznak, a jelenlegi öt százalékról négyre csökkentenék vagy eltörölnék azt a határt, amellyel be lehet jutni az Országgyűlésbe. De miért is fontos a bejutási küszöb lejjebb szállítása vagy esetleges eltörlése? Tudvalévő, hogy jelenleg sok párt van, amely a közvélemény-kutatások szerint nem éri el az öt százalékot. Ezeket a törpéket pedig mindenáron be szeretnék juttatni a parlamentbe, illetve – még a választás előtt vagy azután – be akarják vonni egy ellenzéki összefogásba. Az Együtt, a PM, a MoMa, a Liberálisok és a Momentum esetleges bevonása pedig ahhoz kell, hogy megtörjék a Fidesz abszolút többségét, aztán pedig jöhet az új választás kiírása.
De mit is eredményezhet a választási küszöb lejjebb szállítása és a mandátumkompenzáció? Nem kell messzire menni, hogy megismerjük a közös országról papolók által felfestett jövőt. Németországban például hasonló választási rendszer működik, mint amit ők elképzelnek, és meg is lehet nézni, mire jutott ezzel a jelenlegi győztes oldal Merkel asszony ölén. Széthúzó, torzsalkodó, alapvető ügyekben megegyezni képtelen, kormányzásra alkalmatlan csoportra kellene bízni a hatalmat, amelynek már a neve is nevetséges: Jamaica-koalíció. Nem véletlen, hogy Gerhard Schröder már előre hozott választásokat vizionál Németországban. Nyilván vannak páran, akik ilyen helyzetbe szeretnék hozni Magyarországot is, ahelyett, hogy maradna egy stabil kormányunk, amelynek jóval nagyobb esélye lehet arra, hogy egy biztonságosabb nemzetállamot tart fenn Európa közepén.
Ebből a szempontból tanulságos az is, hogy mit mondanak Gulyás Mártonék a választási kampány tisztaságáról. Mint írják, e fontos cél érdekében tilos kell hogy legyen a jelölteken és a jelölő szervezeteken kívül mások, így „álcivil szervezetek” plakátjait, „társadalmi célú közleménynek álcázott politikai reklámokat” megrendelni, illetve kifizetni. A KOM nyilvánvalóan ebben a pontban elsősorban a Soros-terv elleni kampányról beszél. De melyek is ma Magyarországon az álcivil szervezetek? Nem véletlenül azokra használhatjuk ezt a jelzőt, akik gyakorlatilag éhen halnának, ha nem támogatná őket Soros György, aki dollármilliárdokat mos át a migránsok Európába települését támogató civil szervezeteken? És miért nem tekinthető közérdekűnek egy olyan hirdetés, amely – ha áttételesen is – komoly nemzetbiztonsági kockázatokról beszél?
A KOM szerint teljes átláthatóságra lenne szükség a civilekkel és többek között a hozzájuk is köthető kampányköltésekkel kapcsolatban. Helyes igény. De nem éppen Gulyás Mártonék és a hozzá köthető szervezetek akadályozzák a teljes átláthatóságot az ezt szolgáló törvényjavaslat brüsszeli ekézésével? És nem támogatja-e ebben őket az Európai Unió a civiltörvény miatt elindított kötelezettségszegési eljárással? És mindez nem azért van-e, mert létezik egy olyan elképzelés, amely a bevándorlók felső korlát nélküli, kötelező betelepítését tűzte ki célul, amelyben hathatós segítséget nyújthatnak a terv első kidolgozója, Soros György által támogatott álcivil szervezetek?
Az Európai Parlament múlt csütörtökön már el is fogadta ezt a tervet. A közép-európai, sőt az európai választások tétje tehát nem kevés. Arra kell majd választ adni, hogy fejet hajtunk-e a brüsszeli bevándorlási politika előtt, vagy megmentjük azt, ami még megmenthető.
A magyar választási törvény pedig ennek nem lesz akadálya. Csupán arra kell húzni az ikszet, aki normálisan gondolkodik.