Még a piacgazdaságra való áttérés előtt, a rendszerváltást megelőzően közkeletűvé vált egy mondás, hogy aki árat mond, mondjon bért is. A rendszerváltás utáni első évtizedben megtapasztalhattuk, hogy a legtöbb termék és szolgáltatás esetében az árak valóban nagyon gyorsan elérték a nyugati, fejlett országok színvonalát, míg béreink csak alig vánszorogtak a nyomában.
Mára néhány hazai politikus a korábbi mondást úgy módosította, hogy a bérunió még várat magára, de az árunió már létrejött. Egy korábbi cikkemben az előbbi megállapítás igazságtartalmát igyekeztem alaposabban megvizsgálni, ebben a cikkben pedig az utóbbiét, az árszínvonal relatív nagyságát igyekszem hasonló alapossággal elemezni. Valóban mi vagyunk Európa egyik legdrágább országa? Az Eurostat erre vonatkozó kiadványaiból leginkább azt tudhatjuk meg, árunió sem létezik, mivel hatalmas különbségek vannak az egyes termékek, szolgáltatások árai tekintetében az Európai Unió tagállamaiban.
Ma a fogyasztói árak Dániában, Írországban, Luxemburgban és Svédországban a legmagasabbak, de Nagy-Britanniában és Finnországban is messze az uniós átlag felettiek.
Az uniós átlaghoz képest feleannyit sem kell fizetniük a bulgároknak, ahol jelenleg a legalacsonyabbak az árak az egész Európai Unióban.
Az adatokból az is kiderül, hogy nem sokkal drágább az élet Lengyelországban, Romániában és Magyarországon sem. Az élelmiszerek és az alkoholmentes italok Dániában, Svédországban és Ausztriában a legdrágábbak, míg ezeknek a termékeknek a fogyasztói ára a legalacsonyabb Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában. A dohányáruk és a szeszes italok Írországban és az Egyesült Királyságban a legdrágábbak és az északi uniós tagországokban, mint Finnországban, Svédországban és Dániában is jóval EU-átlag felettiek.
A legnagyobb különbségek a tagállamok között az éttermi és a szállodai szolgáltatások árában tapasztalhatók. Dánia ezen a téren több mint háromszor drágább, mint a legolcsóbb Bulgária. Magyarországon is alacsonyak, az uniós átlag alattiak az éttermi és szállodai fogyasztói árak, de nálunk is sokkal olcsóbbak ezek a szolgáltatások Bulgáriában, Romániában és Csehországban. A legdrágább lakhatás és rezsi Dániában, Olaszországban, Portugáliában és Németországban van, míg a legolcsóbb Bulgáriában, Romániában, Magyarországon és Litvániában.
Luxemburgban kerülnek a legtöbbe a bútorok, míg nálunk jóval európai átlag alatti árakon juthatunk hozzájuk. Amiben valóban teljesen felzárkóztunk az európai árakhoz, azok a háztartási készülékek és szórakoztató elektronikai cikkek fogyasztói árai. E termékek esetében valóban kijelenthetjük, hogy utolértük a fejlett európai országokban jellemző fogyasztói árakat.
Az elmúlt években a hazai infláció érdemben mérséklődött, és jelenleg a régiós országok átlagos értéke közelében alakul. Míg a válság előtt a legtöbb termékkör hazai inflációja meghaladta a visegrádi országok átlagát, a válságot követő években már nálunk is a régiós átlag közelében alakult. Az iparcikkek hazai árindexe 2010 előtt alapvetően a magasabb inflációs várakozások miatt a régióban megfigyelthez viszonyítva magasabb volt. Ugyanakkor 2010-et követően nagyrészt a régió országaival összhangban alakult. A 2015-ös eltérést a Magyarországon a régiós átlagnál gyorsabb ütemben emelkedő gépkocsik ára magyarázza. Az elmúlt években a feldolgozott élelmiszerek hazai árindexe is a régiós átlag közelében alakult.
Összességében az egy főre eső fogyasztás Luxemburgban a legmagasabb az Európai Unióban, ahol ennek szintje 32 százalékkal haladja meg az EU átlagát. Németországban és Ausztriában 20 százalékkal van az átlag felett, míg az Egyesült Királyságban, Dániában, Finnországban, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában és Svédországban 10-15 százalékkal haladja meg az egy főre jutó fogyasztás az EU átlagát. Ezzel szemben Csehországban, Görögországban, Szlovákiában, Lengyelországban és Szlovéniában 20-25 százalékkal volt kisebb az egy főre eső fogyasztás színvonala az átlagnál. Észtországban, Lettországban, Magyarországon és Romániában ennél nagyobb a lemaradás az átlagtól.
Tény, hogy az esélyegyenlőség az Európai Unióban az egy főre jutó fogyasztás tekintetében még korántsem valósult meg, még mindig óriási különbségek vannak ezen a téren az egyes országok között. Ki kell mondanunk, hogy a kohéziós alapok tervezett megkurtítása és a migráció erőltetése csak tovább mélyítené ezeknek az országoknak a lemaradását, perifériára kerülését. Holott az utóbbi években egy egészséges kiegyenlítődési, felzárkózási folyamatot tapasztalhattunk, mivel a lemaradó országokban volt a legnagyobb a reálbérek növekedése és a legalacsonyabb az árak emelkedése.
Ezeket a pozitív folyamatokat akaszthatja meg az Európai Unió kohéziós politikájának hibás újragondolása és a téves migrációs politika tovább erőltetése. Különösen az egy főre jutó fogyasztás adatai utalnak arra, hogy a felzárkózás a jelenlegi ütem fennmaradása és esetleges felgyorsulása esetén is csak évek, évtizedek múlva válhat realitássá. Ezért sokkal inkább a kohéziós politika további megszilárdítására van szükség, mintsem gyengítésére. Teljesen értelmetlen az egy főre eső fogyasztásban leginkább lemaradt országok felzárkózását a tévesen értelmezett migráció által súlyosan veszélyeztetni.
A fejlettebb EU-országokban is teljesen irracionális a kedvezőtlenebb helyzetben lévő területeken, például Kelet-Németországban, Szicíliában, Szardínián, Görögországban, Spanyolországban az amúgy is tartósan magas munkanélküliség problémáját a migráció révén tovább rontani. Ehelyett sokkal inkább Európa minden társadalmi értelemben elmaradt területén a felzárkózás megerősítésére, ütemének felgyorsítására lenne szükség. Jó lenne, ha az Európai Bizottság, az Európai Parlament képviselői is megértenék, nem bevándorlók tízezreit kellene telepíteni az egyes tagországokba, hanem sokkal inkább a már ott élők esélyegyenlőségét kellene végre megteremteni.
Úgy vélem, a tagországoknak emiatt kötelezettségszegési eljárást kellene indítania az Európai Bizottság ellen.
A szerző közgazdász, egyetemi docens