– Kikérem magamnak, hogy egy politikus híresebb, mint én! – mondta Alföldi Róbert Veiszer Alinda utolsó műsorában Simicska Lajos tévéjében. Az árulkodó mondat után a műsorban azt is felvetette a kulturális műsorvezető, hogy a politika mezejére lépne, ezért alapítani kellene egy új pártot. A hasonló hasonlónak örül régi latin mondás most sem hagyott cserben minket, hiszen Alföldinek olyannyira tetszett a felvetés, hogy menten felkiáltott: ,,A pofázáson kívül is tenni kéne valamit, azaz cselekedni.”
Mindebből az következik, hogy bizony igaza van Vincze Balázsnak, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, aki azt nyilatkozta egy tegnapi interjúban: azért mondta le Alföldi pécsi előadását, mert Alföldi Róbertet direkten politizáló politikai aktivistának tartja, így szó sem lehet cenzúráról, hanem mindössze arról van szó, hogy a Zsolnay Színház ilyen kampányoknak nem ad otthont.
Az ügyvezető azt szeretné, ha az intézménye semleges maradna, mert a ,,művészet missziója nem az, hogy politikai állásfoglalásokat támogasson”.
Ezzel szemben Alföldi Róbert életműve önmagában is egy politikai állásfoglalásnak tekinthető. A rendező persze mindezt nem értette, és most sem érti, pedig egészen egyszerű a dolog, hiszen Alföldi Róbert lényegében minden eddigi interjújában vagy megnyilvánulásában szinte csak politikával foglalkozott, folyamatosan a tarthatatlan honi állapotokról és a fullasztó országhangulatról panaszkodott, a barbár kulturális elnyomást is ócsárolta, és arról is volt egy-két szava, hogy a liberális művészeket kiszorítják a nyilvánosságból.
„Rendes fasisztoid irányba mennek a dolgok az országban, a Soros-kampány pedig egyértelműen az antiszemita érzésekre játszik rá” – nyilatkozta tavaly ősszel a színházi rendező, és ez csak egy sűrített mondat a rengeteg hasonló megnyilatkozása közül.
Mert míg Alföldi Róbert teljesen természetesen beszél a politikai meggyőződéséről, és a színházi rendezései is telis-tele voltak politikai tartalommal, meg különféle kiszólásokkal, ezt valahogy mindenki természetesnek tartotta.
Neki ugyanis szabad a színház nyelvén gátlástalanul politizálni, ellenben ha csak arra vetemedett a városvezetés, hogy egy közismerten jobboldali színházi igazgatót nevezzen ki egy fővárosi színház élére, már e puszta tény miatt is elindult a liberális boszorkányüldözés, a tüntetés sem sokáig váratott magára, a petíciók napról napra hosszabbodtak, és nagy volt az acsarkodás Thália templomának ilyenfajta megszentségtelenítése ellen.
Ha egy jobboldali vezetésű színházban politika kerülne terítékre a színpadon, az rögtön kiváltaná a nemtetszésüket, abból rögtön botrány kerekedne, és meg is jegyeznék, hogy ez aljas propaganda, a szájbarágás ócska eszközével, amire nem méltó a művészet.
De ha ők politizálnak, az maga a művészet.
Alföldi Róbert persze végigházalhatja véleményével a honi sajtó balliberális térfelét, és bármit mondhat, állíthat a neki nem tetsző politikai és társadalmi kérdésekről, de mindezek után ne lepődjön meg, hogy elsősorban egy művész-előéletű megmondóemberként tartják számon, s neve hallatán a politikai véleménye jut mindenkinek eszébe, nem pedig egy vastapsarató darabja vagy zseniális rendezése és egyéb briliáns rendezői megoldásai.
Pedig ebbe a szerepbe nem mások kényszerítették, hanem magát skatulyázta bele, és ezt az imázsát tartotta, majd generálta tovább minden véleménynyilvánításával a baráti sajtójában. A politikai ripacsszerepet önmagára osztotta, és maga feküdt bele ebbe a Prokrusztész-ágyba.
Mégis, számtalan politikai nyilatkozata közül egy viszont igen figyelemreméltó, hisz Kasszandrává vált egy pillanatra, amikor tavaly ősszel azt jósolta, hogy újra kétharmaddal nyernek a kormánypártok. A sok politológus tévedését ismerve, ez már valódi művészet!