Luther Márton 95 tézisben foglalta össze 1517-ben a katolikus egyház napi gyakorlatával kapcsolatos kritikáját, amelyet kifüggesztett Wittenbergben a vártemplom ajtajára. Ezzel indult el a reformáció.
A „Gondoljuk újra a közgazdaságtant” (Rethinking Economics) mozgalom az 500. évfordulóra emlékezve függesztette ki 33 tézisét a Londoni Közgazdasági Egyetem (London School of Economics) mint az úgynevezett főáramú, neoliberális közgazdasági gondolkodás és oktatás templomának ajtajára, hogy felhívja a figyelmet arra: a főáramú, neoliberális közgazdaságtan is megreformálásra szorul.
A 33 tézist ismert közgazdászok, egyetemi tanárok és kutatók dolgozták ki a világ sok országából, rámutatva arra, hogy ez a nézetrendszer olyan mértékben vált uralkodóvá az egyetemi oktatásban, de a nemzetközi intézmények – mint például a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Bizottság – gyakorlatában is, hogy a másféle gondolatok felvetése szinte bűnnek, de legalábbis szakmaiatlannak minősül.
Pedig, ahogy arra nemcsak ez a csoport, de mások, közöttük Nobel-díjas közgazdászok is figyelmeztetnek, ez az uralkodó nézetrendszer és ennek gyakorlati alkalmazása nagymértékben járult hozzá a 2008. évi gazdasági válság kitöréséhez, továbbá az országok közötti és az országokon belüli egyenlőtlenségek felgyorsult növekedéséhez.
Az egyik alaptétel, amelyet a reformálni akarók felvetnek, az, hogy a gazdaság nem önálló rendszer, hanem további, átfogóbb rendszerek, mint például a társadalmi és a környezeti rendszerek része. Éppen ezért a gazdaság eredményességét nem lehet néhány egyszerű makromutató, mint például a bruttó hazai termék (GDP) vagy a költségvetési hiány alakulásával minősíteni.
Figyelembe kell venni azt is, hogy milyen hatással van például a GDP-vel mért növekedés a többi rendszerre. Hatalmas növekedés érhető el úgy is, ha olyan üzemek tevékenysége bővül, amelyek kibocsátása károsítja a környezetet.
Ilyenkor a tevékenységbővülés növeli a GDP-t, de a környezetszennyezés nem jelenik meg GDP-t csökkentő tényezőként. Sőt, még növelheti is a GDP-t azzal, hogy a szennyezést meg kell szüntetni, és ez már olyan, papíron is megjelenő kiadásokat okoz, amelyek értéke beleszámít a GDP-be.
A másik tipikus példa, hogy ha megnő a bűnözés, amelynek nyilván társadalmi okai is vannak, akkor az új börtönök építése mint gazdasági eredmény szintén növeli a GDP-t. De jó hatással van a GDP-re a növekvő turizmus is, viszont arra érzéketlen, ha ez jelentős szemeteléssel, az éjszaki zaj megnövekedésével és egyéb negatív hatásokkal jár együtt, amelyek miatt a turisták által látogatott helyek közelében élő emberek életminősége jelentősen romlik.
A GDP ezen gyenge pontjai miatt a reformálni akaró közgazdászok azt javasolják, hogy a gazdaság működésének eredményességét sokkal átfogóbban, többféle mutató alapján mérjük. Egyben felhívják a figyelmet arra, hogy ez a gazdaság szereplőinek is érdeke, hiszen egy leromlott természeti környezet vagy a felgyülemlő társadalmi problémák – hosszabb távon – a gazdaság sikeres működését is ellehetetleníthetik.
További fontos tételük, hogy a gazdasági folyamatok matematikai modellekkel való leírása a megnövekedett bizonytalanság, a felgyorsult változások és a globalizáció miatt egymással szoros kapcsolatba került gazdaságok korában már nem fogadható el objektív és megbízható döntés-előkészítő módszertannak.
Erre bizonyítékul szolgáltak a Világbank és az IMF elméleti közgazdászai által kidolgozott modellek, amelyekből azt a következtetést vonták le, hogy a Görögországra kényszerített megszorítások csak egy-két évig okoznak majd társadalmi problémákat, majd hamarosan jelentős fellendülést indítanak be.
Ám a gyakorlatban csődöt mondtak, és a görög gazdaság és társadalom a mai napig permanens válságban van. Eközben viszont eltűnt a görög GDP jelentős része, folyamatosan magas a munkanélküliség, nőtt az öngyilkosságok száma, a gazdaság pedig a mai napig nem lépett növekedési pályára.
A Világbank egyik vezető közgazdásza ezt a helyzetet azzal intézte el, hogy „elnézést, de úgy tűnik, hogy a modellek előrejelzései nem jöttek be”. Ez azonban előre jelezhető lett volna, hiszen nem volt még arra példa, hogy a drasztikus megszorító intézkedések valahol is eredménnyel jártak volna.
Ezzel kapcsolatban nekünk, magyaroknak is van tapasztalatunk. Emlékezzünk csak a Bokros-csomagra vagy a Gyurcsány-kormány megszorításaira! A megszorítások ugyanis pontosan azokat a társadalmi alapokat rongálják, amelyekre építve a gazdaság fellendíthető lenne.
A tézisek összeállítói ezért arra figyelmeztetik a közgazdászokat, politikusokat és általában a gondolkodó embereket, hogy a korunkat jellemző környezeti és társadalmi problémák – az időjárás kiszámíthatatlan változásai, az elszegényedés, a pénzügyi instabilitás és az ezekkel is összefüggésben álló migráció – láttán gondolják újra a tanított és gyakorolt, a problémák keletkezéséhez bizonyítottan hozzájáruló közgazdasági alaptételeket, és nyissanak vitát ezek problémáiról és változtatási lehetőségeiről.
Vagyis szűnjön meg végre annak a főáramú, neoliberális szemléletnek az intellektuális monopolhelyzete, amely mára megmerevedett, megújulásra képtelenné vált, és inkább hitként, mint tudományként viselkedik.
A szerzők ezért vitára hívnak, és a vita beindításához fogalmazták meg 33 alaptételüket. Nincsenek kész receptjeik, de látják a problémákat és azt, hogy ezek megvitatása a nyilvánvaló ökológiai és társadalmi problémák miatt nem halasztható.
Azt hangsúlyozzák, hogy a közgazdaságtan nem értékmentes tudomány, hiszen a szűken rendelkezésre álló erőforrások lehetséges hasznosításával foglalkozik. Márpedig amikor lehetőségek között választunk, akkor azt biztosan nemcsak modellek, hanem saját értékrendünk alapján is tesszük.
Ennek a szemléletnek pedig meg kell jelennie az egyetemi oktatásban is: nem egyféle nézetrendszert kell bemagoltatni és visszakérdezni, hanem lehetővé kell tenni a hallgatóknak, hogy megismerjék és megvitassák az eltérő közelítések előnyeit és hátrányait, társadalmi és környezeti következményeit.
Megjegyzem, hogy Magyarországon már elindultak ilyen viták. Például a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megjelent egy alternatív nézeteket is bemutató tankönyv Közgazdaságtan: társadalom-gazdaságtan, makroökonómiai alapok címmel, ami például foglalkozik azzal is, hogy miért nem elég a gazdasági teljesítményt a hagyományos makromutatókkal mérni.
Új, a környezeti változásokhoz alkalmazkodó közgazdasági gondolkodás indult tehát útjára a világban, amelyet nem lehet egyértelműen politikai nézetekhez kapcsolni. Valójában a tézisek készítői inkább a fenntartható és harmonikus fejlődés lehetőségeit keresik, szemben az egyértelműen csak a gazdasági növekedésre összpontosító és ezzel gyakran a társadalmi és környezeti fenntarthatóságot veszélyeztető nézetekkel.
A szerző közgazdász, egyetemi tanár