Fricz Tamás a Magyar Idők 2018. október 22-i számában megtisztelő terjedelemben foglalkozik a Vasárnapi Hírekben megjelent interjúban kifejtett nézetemről a Magyarország és az EU között kialakult viszonyról, a kormány oda vezető politikájáról, továbbá a menekültekre és a migránsokra vonatkozó kérdésekről. Annak ellenére, hogy Fricz Tamás írása komoly tárgybeli tévedéseket tartalmaz, a cikk helyesen írja le az Orbán-kormány külpolitikájának lényegét, amit Fricz Tamás támogat, én pedig nem. Először tisztázom a tárgybeli tévedéseket, majd rátérek a lényegre, az utóbbi kérdéskörre.
Állításom nem az volt, amit Fricz Tamás nekem tulajdonít, hogy Orbán Viktor ki akarna lépni az Európai Unióból, vagy az, hogy április 8-án a választók a kilépésre szavaztak volna, hanem az, hogy Orbán távolodni szándékozik és távolodik is az EU-tól, miközben közeledni kíván Moszkvához és Ankarához, amihez a magyar választók április 8-án egyértelmű felhatalmazást adtak.
Mivel Fricz Tamás támogatja „azt a köztes, ha tetszik közvetítőszerepet, ami közép-európaiságunkból ered”, továbbá felteszi a kérdést, „miért is kellene kizárólagosan választania Közép-Európának, benne Magyarországnak és az Orbán-kormánynak Párizs és Berlin, illetve Moszkva és Ankara között”, nem világos, hogy ez az általa is támogatott politika miért nem jelent távolodást az Európai Uniótól.
Nevezhetjük Orbán Viktor politikáját „köztesnek”, de a köztes valami között van, azaz mindennek vagy csak részben, vagy egyáltalán nem a része. Fricz Tamás felvetése azonban költői formájában marad; nem mondja meg, hogy egy ilyen politikának egyáltalán van-e helye az EU szerkezetében, nem mondja meg, miért lenne érdeke annak az Európának, amelyik Fricz Tamás szerint „ránk akar kényszeríteni egy globalista, kozmopolita, nemzet- és családellenes életformát”, hogy helyet adjon Orbán ellenkező politikájának, ha már egyszer ilyen csúnya dolgokra vetemedett.
Szintén nem indokolja, hogy nekünk, magyaroknak miért is „elemi geopolitikai érdekünk a nyugati és a keleti nagyhatalmak közötti kapcsolatok kiegyensúlyozott ápolása, az egyensúlyozás kényes művészetének elsajátítása”, miközben tragikus történelmünk éppen azt mutatja, hogy nincs lehetőség az egyensúlyozásra, hogy mi az efféle kötéltáncnak mindig is a vesztesei voltunk, hogy éppen a kötéltánccal való kacérkodás volt az, ami miatt „kényszeredetten az egyik vagy másik geopolitikai közeg rabja lettünk” éppen azért, mert nem tartoztunk sehova, senkinek nem volt érdeke bennünket pártolni, hogy végül is Szent Istvánnak maradéktalanul igaza volt: nekünk Európában és csak Európában a helyünk.
Orbán Viktor különutas politikájának egyszerűen nincs semmi hozama, és még akkor sem lenne, ha Vlagyimir Putyin elvárásának megfelelően hozzájárulna az Európai Unió szétzilálásához.
Fricz Tamás szerint amikor azt mondom, hogy Magyarországot nem fenyegeti a bevándorlás veszélye, „szétkenem” az egyszerű dolgokat, mert nem ismerem el a felhúzott kerítés szerepét. Bár nem hiszem, hogy a kerítés hiányában Magyarország az illegális bevándorlók célpontjává válna, a kerítés felhúzását helyeslem. Minden államnak joga van eldöntenie, kit enged be az országába, és ha a jog érvényesítéséhez kell a kerítés, legyen kerítés. Vitám nem a kerítéssel, hanem a menekültek/bevándorlók démonizálásával, illetve az EU álláspontjának súlyos félremagyarázásával van.
Végül Fricz Tamás azzal cáfolja állításom, miszerint senki sem támogatja az illegális bevándorlást, hogy „az unió bizottsága már jelezte: egyetért az ENSZ migrációs kompaktjával, amelynek egyik meghatározó eleme az, hogy a migráció minden formáját – beleértve a gazdasági, tehát alapjában véve illegális migrációt is – alapvető emberi joggá kell tenni”.
Szöges ellentétben Fricz állításával, a kompakt 15 (c.) pontja ennek pont az ellenkezőjét írja elő, azt, hogy a kompakt „megerősíti az államok szuverén jogát, hogy meghatározzák nemzeti migrációs politikájukat és jogukat arra, hogy szabályozzák a migrációt a hatáskörük alá eső esetekben”.
Az emberi jogok biztosításáról szóló bekezdések nem az illegális bevándorlás emberi joggá történő minősítéséről szólnak – az illegális bevándorlás továbbra is illegális marad, amivel minden szerződő állam saját elképzelése és jogrendszere szerint rendelkezik –, hanem arról, hogy a menekültek/bevándorlók nem veszítik el emberi jogaikat, amikor menekültekké/bevándorlókká válnak, azaz nem lehet őket kínozni, éheztetni, státusuk megítélése kapcsán joguk van a jogorvosláshoz stb., de nincs „emberi joguk” illegálisan bevándorolni.
Éppen az ilyen durva elferdítése a tényeknek az, ami miatt a Fricz Tamás által támogatott orbáni köztes politika nemcsak használhatatlan és veszélyes, hanem hiteltelen. Nem lesz ennek jó vége; a két szék között megint a pad alá fogunk esni.
A szerző közgazdász, jogász
Nincs távolodás, észszerű reformok kellenek – válasz Róna Péternek
Van jelentősége a szavaknak, ezért muszáj újra felidéznem Róna professzor úr interjúját. Annál is inkább, mert Róna Péter szerint ő nem azt állította, amit én neki tulajdonítok. Ő nem azt mondta, hogy Orbán ki akar lépni az unióból, hanem azt, hogy Orbán távolodni szándékozik és távolodik is az EU-tól. De hát hogyan is hangzik el ez az interjúban?
„A magyar választópolgár számára áprilisban világos volt, hogy ez a kormány Európától el kíván távolodni. Ennek ellenére a magyar társadalom úgy döntött, hogy ez a helyes irány. Nem Európa, nem Brüsszel, hanem Moszkva és Ankara.”
Tehát Európáról beszél Róna Péter. És arról, hogy nem Brüsszel – hanem Moszkva és Ankara. Nem egészen értem, hogy ha valaki azt állítja, hogy Orbán Viktor nemet mond Brüsszelre, akkor az miért is nem azt jelenti, hogy szerinte ki akar lépni az Európai Unióból? Megítélésem szerint tehát Róna Péter állítása egyértelmű.
Ezzel szemben azt állítom, hogy még csak az sem igaz, hogy az Orbán-kormány távolodni akar az EU-tól. Az Orbán-kormány szeretné megreformálni az EU-t: azt akarja, hogy az Európai Egyesült Államok és a migrációbarát koncepció helyett a nemzetállamok – tagállamok – szuverenitására épülő EU jöjjön létre; valamint azt kívánja, hogy a bevándorlóbarát EU-s politika alapjaiban alakuljon át olyan politikává, amely megvédi Európa integritását, identitását, s az Ázsiából és Afrikából induló migráció kiváltó okainak – több is van – megszüntetésére koncentrálja gazdasági, jogi, politikai stb. erőit. Erre a reformáló szándékra pedig azért van erkölcsi alapja a magyar kormánynak, mert amikor beléptünk az EU-ba, még szó sem volt birodalmi, egyközpontú unióról és arról sem, hogy bevándorlók százezrei áramolhatnak be az unió területére.
Szeretném felhívni a professzor úr figyelmét arra, hogy ezek a kérdések az EU-ban vitatott kérdések, s aki nem a balliberális világnézet szerinti irányvonalat vallja magáénak – például Magyarország és a visegrádi országok, Olaszország és részben Ausztria –, annak a véleménye ugyanolyan legitim, mint a balliberális oldalé. A májusi európai parlamenti választások éppen ezért fontosak, mert megmutatják, hogy az európai polgárok milyen politikát és világnézetet tartanának helyesnek az unióban. Tehát: az is uniót akar, aki migránsbarát és egy csúcsföderális EU-ban gondolkodik, és az is, aki ennek az ellenkezőjében. Vagyis nincs szó távolodásról, hanem aktív és cselekvő részvételről az unió jövőjének megvitatásában.
Másfelől: megismétlem, hogy a Szűcs Jenő által pontosan leírt Közép-Európa valóban közvetítő régió is, de társadalmi és kulturális szerkezetében, vonzódásaiban és választásaiban mégis Nyugat-Európához kötődik. Szeretném megkérdezni, vajon hány közép-európai ország tagja jelen pillanatban az uniónak? Ha jól számolom, kilenc – és ráadásul még ott van Bulgária és Románia is. Ezek csak úgy részben vannak jelen az unióban, vagy „egyáltalán nem”? Tehát Közép-Európa Európa és az unió integráns része – sajátos vonásokkal, mint ahogyan Dél-Európa vagy a skandináv államok is a maguk sajátos vonásaival európaiak. A közép-európai régió kapcsolatrendszere Kelet-Európával lehetőség, s nem pedig valamifajta szörnyűség. Vagy talán a franciák és a németek Oroszországgal és Putyinnal megkötött külön alkuik, üzleteik miatt is csak „részben” európaiak?
Azzal persze egyetértek, hogy a két nagy régió, a Nyugat és a Kelet közötti hánykolódás, egyfajta kötéltánc veszélyes is lehet. De Magyarország esetében nincs erről szó: mi Európához és az unióhoz (és persze a NATO-hoz) kötődünk – és ebből a pozíciónkból kiindulva vagyunk és lehetünk képesek közvetítő szerepet betölteni. Tehát tartozunk valahová – és ezen az Orbán-kormány nem kíván változtatni. Egyetlen esetben lehetne szakítópróba: ha az unió azért fordul szembe velünk, büntet meg és állít szégyenpadra, mert eltérő a véleményünk a fősodor irányvonalától, és ennek hangot is adunk.
De ez ugye nem fordulhat elő, hiszen demokratikus államszövetségről beszélünk – vagy mégsem?
Fricz Tamás