Visszatérő jelleggel lehet hallani arról, hogy a nagyvállalatok érdekeltek az újkori népvándorlás gerjesztésében, miközben a tények azt mutatják, hogy nemritkán óhatatlanul is motorjaivá válnak a migrációs folyamatoknak.
Az alábbiakban vegyük szemügyre, milyen folyamatokban érhetők tetten a nagy transznacionális cégek ilyen irányú törekvései, hogyan formálják néha tudatosan, olykor pedig önkéntelenül a gazdaság színterét aktív vagy éppen passzív jelenlétükkel.
A multi- és nagyvállalatok gazdasági tevékenysége a világ számos pontján pusztítja a környezetet, például az Anglo American nevű cég külszíni fejtésű szénbányája Kolumbiában folyószennyezéssel lehetetlenné tette a halászatot és az állattartást, amivel migrációs folyamatokat váltott ki.
Nigériában számtalan falu lehetetlenült el amiatt, hogy a Shell vállalat tevékenysége miatti olajkiömlések tönkretették a termőföldjeiket, emiatt sokaknak el kellett hagyniuk a lakóhelyüket.
A profitéhes multivállalatok környezetszennyezése fűti a népvándorlást, és részben a gazdasági migrációhoz is hozzájárul: az IFL Science magazin egyik elemzése szerint 2013-ban a környezetszennyezés miatt Afrikában elhunytak száma a GDP-re is kihatott, és összesen 447 milliárd dolláros kiesést okozott, ami a gyorsan iparosodó területeken, például Etiópiában és Nigériában egyre jelentősebb helyi problémákhoz fog vezetni.
Nyilvánvaló, hogy az egyre romló életminőségből és gazdasági körülményekből adódóan ez a folyamat tömeges elvándorlást eredményez majd más térségek felé. Ez azt jelenti, hogy a probléma nem megfelelő súlyú kezelése esetén nagyobb hatással lehetnek a globális migrációs átrendeződés alakulására, mint az egyes államok vagy az azok alkotta szervezetek.
A migrációs folyamatok mögött persze nagy transznacionális cégek érdekei is meghúzódhatnak, valamint érdekcsoportjaiké is, mivel már évek óta munkaerőhiánnyal küzdenek, és ezt a távolról érkező olcsó munkaerővel kívánják orvosolni.
Csak Bajorországban a három nagy ipari üzem, a Siemens, az Audi és a BMW, a német fém- és elektromos ipar tíz- és tízezerszám keresi a fiatal és szakképzett munkaerőt, és a német kormányzati iparlobbi máig elsősorban a migrációtól reméli a megoldást.
A német orvosi és gyógyszeripari, orvostechnológiai óriások, köztük a Bayer AG, a Boehringer Ingelheim vagy éppen a Siemens Healthineers mind szakember- és munkáshiánnyal küzdenek, s mostani becslések szerint egyedül Németországban – 2030-ig – szakmunkásokból, technikusokból, kutatókból, orvosi szakemberekből és dolgozókból hárommilliós hiány alakulhat ki az aktuális demográfiai trendek mellett, valamint hasonló helyzet jellemzi Nagy-Britanniát és más országokat is.
A német multik mára beálltak a CDU–CSU–SPD-kormányzat által erőltetett társadalompolitikai program mögé, például a Siemens 2016-ban elindította a fiatal menekültek beilleszkedését segítő nagyszabású támogatási programját, és több ipari nagyvárosban képzési központokat alakítottak ki, emellett a gyakornoki helyeket is migránsokkal szeretné feltölteni az ingolstadti Audi autógyár vagy a berlini–müncheni székhelyű Siemens.
Bizonyos nemzetközi cégek és globális nagyvállalatok működése nemcsak környezeti (ökológiai) vagy gazdasági, hanem szociális, kulturális és politikai értelemben is érezteti káros hatását.
Ez természetesen nem minden ilyen vállalatra igaz, de mivel például számos ilyen globális probléma előidézésében, illetve súlyosbításában van szerepük, tulajdonképpen az ő káros hatásukra is előállt válságos helyzetek miatti nemzeti fellépéséket blokkolják.
Az afrikai gazdasági migráció és klímanépvándorlás alakulására van hatásuk, ugyanakkor a migrációval szemben határozottan fellépő nemzetállamokat a multitámogató egyes politikai intézmények vagy NGO-k segítségével folyamatos támadás alá veszik. Sokszor a nemzetközi és a közösségi jog vagy az adott állam írott és íratlan normáit áthágva akarják védeni saját, jogosnak vélt érdeküket.
A polgárok életébe történő ilyen beleszólással lényegében a nemzetek, vagyis az adott földrajzi egységet (országot) irányító állam szabályozása fölé emelkedve tesznek szert transznacionális hatalomra a nyilvánosságban és a mindennapokban.
A Soros-birodalom politikai lobbija ma már érezteti hatását a globális világcégek magyarországi leányvállalatainál, például a francia Decathlon sportáruházlánc magyarországi vezére beszólt a magyar kormánynak, Orbán Viktor kormányfő vonatkozásában is tett személyeskedő megjegyzést.
A multivezető több kérdésben (például Soros György személye, a migráció, a CEU, Simicska Lajos vagy épp a magánnyugdíjpénztárak kapcsán) érezte kompetensnek magát.
2018. tavaszi sajtóinformációk szerint pedig Dénes Balázs, a Civil Liberties Union for Europe nevű Soros-szervezet vezetője (korábban TASZ-os vezető) a Mercedes, Audi és Bosch magyarországi német tulajdonú gyárak képviselőivel tárgyalhatott annak kapcsán, hogy miként lehetséges itteni nagy foglalkoztatóként és befektetőként nyomást helyezni a magyar kormányra (Dénes Balázs ezt a Soros-szervezetekre vonatkozó törvényi szabályozás visszavonása érdekében látta szükségesnek).
Noha a multivállalatok politikai zsoldosai (vagyis intézményeik és NGO-ik) jelszavakban annak védelmezői, valójában a nagyvállalatok káros szerepvállalása rombolja a jogi kultúrát, és az ezt a kultúrát közvetítő olyan fontos alapelveket szorítanak háttérbe, mint a szuverenitás vagy a joguralom.
Lényegében arról van szó, hogy jelentős politikai és gazdasági hatalommal felruházott emberek a nemzetközi és uniós jog vagy éppen a nemzetállamok joga fölé helyezik önmagukat, és önkényes döntésekkel, akár informális csatornákon keresztül szereznek érvényt korrumpáló és abszolút hatalmuknak, adott esetben sértve egyes országok (emberi jogokból származtatható) alkotmányát is.
A hatalmukkal visszaélő multivállalati szereplők – ha nem is mind ilyenek – sértik az alkotmányos önazonosságot, elmosva a határokat a nemzetek és a transznacionális közösségek hatáskörei között.
Például egyes uniós intézmények ma már nem egymás fékeként és ellensúlyaként működnek, hanem bármi áron végrehajtanak, és nagy cégek, üzletemberek transznacionális hatalmának elfajulásához adnak zöld jelzést, ami sérti a joguralom biztonságot adó rendjét.
A multinacionális vállalatok világában képviselt logika nem tűri a nemzeti alkotmányos identitást, márpedig ez az identitás határozza meg egyrészt az adott alkotmányos rendszert, másrészt ez különbözteti meg azt más, eltérő identitású alkotmányos rendszerektől.
Így lényegében az alaptörvény adja Magyarország „gazdasági alkotmányát” is, amelynek legfőbb értékszempontjai értelemszerűen nem fedhetik le a globális világcégek üzleti prioritásait.
Alkotmányos nemzeti prioritás lehet például a közteherviselés elve, ehhez képest a Google 2011-ben az Európából származó összes bevétele után átlagosan mindössze 3,2 százaléknyi adót fizetett, ami akkor alig egytizede volt az európai cégeket átlagosan sújtó adótehernek.
Ez az adómorál, a példamutató és hiteles magatartások, valamint persze a bizalom és kölcsönös kényszerek kérdésköre.
Ma már egyértelmű, hogy a multivállalatok kihívást jelentenek a nemzeteknek a most felnövekvő generációk tudatának formálása, „jó” irányba történő átnevelésük tekintetében is.
A Facebook, a YouTube, a Google és más cégek olyan szintű informális hatalomra tesznek szert, amellyel nehéz jogállami körülmények között hatékonyan felvenni a versenyt; a közösségi média és a videómegosztó portálok világában egyre-másra keringenek a gondosan szelektált és algoritmusokkal terelgetett politikai, kulturális és mindenféle tartalmak.
A globális háló óriásai nagyon is tudatosan igyekeznek befolyás alá vonni, és világnézetileg is tartós ráhatás alatt tartani „jámbor” fogyasztók száz- és százmillióit.
Világszerte hatékony eszközöket szolgáltatnak ahhoz, hogy a részben multik környezetszennyező tevékenysége által előidézett, és gazdasági céljaikból – politikai és civil szervezetek révén – támogatott migrációt pozitív folyamatként interpretáló tartalmakat ismerjenek meg elsősorban a médiafogyasztók.
Befolyásolási kísérleteket tapasztalunk például okostelefonjainkon is a Google hírajánló szolgáltatásánál, amely többnyire az Index.hu cikkeire és más balliberális portálok híreire hívja fel a figyelmünket, de így működik ez szinte mindenütt.
A Guardian 2018. szeptember 6-ai cikke szerint ha beírjuk a Google-keresőbe, hogy „Trump news” (Washington DC-s számítógépes címet használva), az első kilenc találat közül nyolc a baloldali médiához (New York Times, CNN, BBC, Time, USA Today), egy pedig a jobboldali médiához (Fox News) köthető.
A fentiek alapján kijelenthető, hogy a gazdasági befolyásszerzés már nemcsak a pénzeszközök felhalmozását, növelését tekinti célnak, hanem a politika, a közélet és az egyes ember szuverén gondolatai fölött is nem kevés sikerrel hatalomra tör.
A szerző alkotmányjogász