Jókat mosolyoghatnék a Hír TV Főhős című szatíráján, ha nem keserednék el, amikor a televíziót kikapcsolva ráébredek, hogy évtizedeket vett el az életünkből a főhősök ripacskodása. Próbálok indulatmentesen gondolni közéletünk egykori főszereplőire, nem leelmebetegezni, lepszichopatázni őket, hiszen ha valóban betegek, akkor nem vonhatók felelősségre. Valami azonban mégsem stimmel a személyiségükkel, ha őket hallgatva-nézve sokan úgy érezzük, hogy ma egy másik Magyarország jogszabályai, etikai elvárásai szerint élünk.
Medgyessy Péter mind a mai napig nem érti, hogy miért nem lehet miniszterelnök az, aki korábban fedett hírszerző volt. Szerinte az, amit a múltban tett, nem volt más, mint a haza hűséges szolgálata, derült ki a Császár Attilával folytatott televíziós beszélgetésből. Gyurcsány Ferenc nem fogja fel, mi a különbség a hazugság és az igazságbeszéd között, hiszen ő folyamatosan bérmálkozó keresztényként gyónásnak szánta az őszödi böszmeséget. Ennek a kényszerképzetének szinte minden megnyilvánulásakor hangot ad.
Demszky Gábor nem érti, miért néztek rá furcsán az emberek, amikor bejelentette, hogy az ötödik igazival való házasságkötése után Heller Ágnest is meghívta a mézeshetekre. Havas Henrik érdekesen áll a szexuális zaklatás kérdésköréhez, amikor azt feltételezi, hogy a kolléganői kifejezetten megsértődnek, ha nem zaklatja őket. Csintalan Sándor pedig egyenesen példaértékű életformaként ábrázolja az alkoholizmust, éreztetve a nézőivel, hogy aki ezzel nem tud azonosulni, az vagy földhözragadt, vagy nagyon ostoba.
Nem is lenne gond e szélsőséges megnyilvánulásokkal, ha nem egy ország gazdaságát és erkölcseit rombolták volna le a balliberális miniszterelnökök, Budapest főpolgármestere és a közéleti véleményformálók. Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc külön-külön is gondoskodtak arról, hogy 2002 és 2010 között folyamatosan megalázzák a nemzetet. Medgyessy 2002-ben gúnyosan koccintott román kollégájával Erdély Románia által bekebelezésére. Nem sokkal később Gyurcsány huszonhárommillió román rémét vizionálta a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-i népszavazás előtti hazaáruló kampányában. Az MSZP–SZDSZ-kormány nemzetgyalázó politikájának eredménye a lélektani Trianon lett, amelynek sebeit csak a második Orbán-kormány gyógyította be a 2010-es, kettős állampolgárságról szóló parlamenti szavazással és a történelmi Magyarországot érintő megannyi gazdasági, oktatási, kulturális és infrastruktúrát érintő intézkedésével.
Míg Demszky Gábor és csapata a budapesti 4-es metrót a szófordulataival építette, az új közlekedési útvonal létrehozása egyértelműen Tarlós István, valamint munkatársai érdeme. A hajléktalanokkal sem foglalkozott érdemileg az SZDSZ-es főpolgármester, most viszont gondoskodik arról, hogy maradék hívei sajnálják az otthonukat elvesztett embereket, akik szerinte a jelenlegi Fidesz-propaganda áldozatai, hiszen nyilvánvalóan a kormánypárt kényszeríti őket hajléktalanszállókba a fagyhalál elől. Csintalan Sándor és Havas Henrik látszólag nem tudott annyi kárt okozni, mint a döntéshozók, hiszen nekik nem volt akkora játékterük a balliberális homokozóban. Ha azonban elfogadjuk, hogy egyre markánsabb hatalmi ággá válik a média, akkor tudomásul kell vennünk, hogy a baloldali véleményformálóknak is igen komoly szerepük volt a nemzet méltóságát sértő kommunikáció fenntartásában.
Igazságtalanok lennénk, ha a Szávay-botrány idején megfeledkeznénk Vona Gábor főhősünk színészi csúcsteljesítményeiről. Elöljáróban megjegyzem, hogy a rasszista megnyilvánulás minden szövegkörnyezetben elítélendő. Szávay István egy személyét érintő megjegyzésre adott válaszában valóban mocskolódott, míg Vona Gábor éveken át a színpadon mondhatta valamivel finomabban, de mégis ugyanazt a tartalmat, amelyért az egykori képviselőtársát most meghurcolják. A Spinoza Házban Canossát járó Vonára gondolva felmerül bennem a kérdés, hogy vajon őt kik, hol és milyen célból tréningezték a hatásos, sokakat magával ragadó beszédei elmondására?
Érzek valami közöset a főhőseinket illetően. Mindannyian önmaguk karikatúrái, valamint nemzetbiztonságilag, üzletileg, magánéletileg és a különös, gyakran ellentmondásos megnyilvánulásaik miatt egyaránt támadhatók. A baloldal személyzeti politikája hosszas történelmi múltra tekint vissza. A kommunisták káderpolitikájának egyik legjobban bevált módszere a zsarolás.
Főhőseink pedig igen könnyen zsarolhatóak.
A szerző jogász-pszichológus