Minden idők második leggyengébb Európa-bajnoki szereplésével a háta mögött jött haza Barcelonából a magyar férfi-vízilabdaválogatott – a nyolcadik helynél silányabban csak a rossz emlékű bonni Eb-n teljesített az akkor Kásás Zoltán irányította együttesünk a kilencedik hellyel, benne egy olyan, szentségtörésnek számító kudarccal, mint amilyen a csehszlovákoktól elszenvedett 9-8-as vereség volt.
Bár ami azt illeti, néhány napja a csoportban a németek elleni 4-4 vagy a hetedik helyért az oroszoktól elszenvedett 9-8 szinte ugyanebbe a kategóriába tartozik.
A közvélemény és bizonyos mértékig a szakma is fejeket követel, de legalábbis Märcz Tamás szövetségi kapitány fejét. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke másképp gondolja, a pozíciójáról szeptemberben távozó sportvezető szerint nem Märcz az oka – vagy nem a legfőbb oka – a csapnivaló szereplésnek.
– Itt rendszerhibáról beszélhetünk, nem Märcz Tomi bűnéről – mondta az edzőként a válogatottat zsinórban három olimpiai bajnoki címre vezető szakember.
– Arról van szó, hogy Varga Dénes, Hosnyánszki Norbert és Hárai Balázs hiányzott, az ő vezérszerepük nélkül a klubjukban jobbára másodhegedűs társak valós tudásuk töredékét tudták csak nyújtani. Vagyis nemcsak arról volt szó, hogy Vargáék távollétét nyögtük, hanem ennek tovagyűrűző hatása is volt.
– Más kérdés, megteheti-e egy válogatott játékos, hogy az év legfontosabb eseményét kihagyja. Az Európa-bajnok szerbek ugyancsak agyonjátszatott kulcsemberei nem tették meg. Tehát addig, amíg jó néhány válogatott játékosunk a klubjában csak kiegészítő ember, addig az ilyen balesetek, mint a barcelonai, könnyen előfordulhatnak. Kemény arról is beszélt, hogy a szövetségi kapitány beszámoltatására nagy valószínűséggel csak a szeptember 11–16-i berlini Világkupa után kerülhet sor.
– A Világkupa jelenti majd a válogatott szezon lezárását, azt hiszem, utána értékelünk. Mielőtt távozom az elnöki pozícióból, még szeretnék elbúcsúzni a munkatársaimtól. Én nem érzem a kapitányváltó hangulatot, de állítólag felmerült Benedek Tibor és Cseh Sándor neve mint Märcz lehetséges utódja.
– Azt kell mondanom, egyikük ellen se tudnék felsorakoztatni érveket. Mindketten bizonyítottak a maguk területén, Tibi a 2013-as világbajnoki címmel, Sanyi a Bajnokok Ligája tavalyi megnyerésével, a bajnoki aranyérmekről nem is beszélve. De nem hinném, hogy Märcz kárhoztatható lenne az Eb-kudarcért, legfeljebb azt rovom fel hibájául, hogy engedte: egyik-másik vízilabdázója az újságírókkal foglalkozzon a játék helyett.
Hová lett az életforma?
Csapó Gábor, a montreali olimpia bajnoka ugyanannak a szónak a makacs ismételgetésével kezdi, amikor a barcelonai blamázs okairól faggatom. „Lábtempó, lábtempó, lábtempó és megint csak lábtempó. Ez az, amivel a szerbek, montenegróiak, olaszok kitolják a centereinket a kapujuk elől, és ennek hiányában nem tudják beevickélni magukat a centereink két méterre. Ez a dolog fizikai, elsajátítható része. A másik, hogy a vízilabda egyszerre játék és életforma is, legalábbis a mi időnkben az volt. Tavaly a világbajnokságon, amikor ezüstérmesek lettünk, végig figyeltem Varga Dumi arcát. Még véletlenül sem láttam átsuhanni rajta a játék örömének kifejeződését. Azért amikor elkezdődik egy vízilabda-mérkőzés, mégsem a szénbányába szállnak le a játékosaink antracitot fejteni, hanem játszani kezdenek. Csakhogy ezt nem látom az arcukon. Az életformáról meg annyit, hogy manapság, amikor öttől hatig tart az edzés az uszodában, a tréner szíjat hasít a játékosa hátából, ha hat óra két perckor még a vízben találja. Mi pedig annak idején? Reggel kilenckor lementünk a Csasziba vagy a Szigetre, és este hétkor mentünk haza. Közben edzettünk, úsztunk, taktikáztunk, a lábtempónkat fejlesztettük, a szünetekben a ketrecben futballoztunk vagy a medence partján lyukfociztunk, stíröltük a csajokat, de ott éltünk. Ez ma nincsen.” Csapó még egy fontos körülményre hívja fel a figyelmünket: „Mindenki a tokiói olimpiára tervez, Märcz Tamás is azt hangoztatta, hogy 2020-ban kell majd jól játszanunk, csakhogy – főleg a Barcelonában mutatott játékkal – még az olimpiai részvételünkre sincs garancia. Tizenkét csapatosnál nem lesz bővebb a mezőny, most nyolcadikok lettünk, ott van még Hollandia, Németország, a tengerentúliak közül az Egyesült Államok, Kanada, Ázsiából Japán, amelyet véres verejtékkel vertünk meg Budapesten – és mindjárt nem evidencia a kijutásunk.”