„Nincs botrány” – jellemezte a magyar kajak-kenu legújabb doppingesetét Schmidt Gábor, a szövetség elnöke. Akkor jó. Pedig komolyan aggódtunk. De hogy helyzet van, az egészen biztos. Kucsera Gábor, Dudás Miklós, Dombvári Bence s most ez az újabb, a sportág berkein belül s talán azon is túl közismert, de „jogászkodás” miatt néven nem nevezhető ügy a kínos kokainmintákról és a riói olimpiát keretbe foglaló, máig megmagyarázhatatlan atipikus esetről már nem is szólva. Mindez így, együtt már nagyon is tipikus, de legalábbis annak tűnik. Nem áll birtokunkban pontos statisztika, hány ellenőrzést végeztek a sportágban az elmúlt években, s a pozitív esetek mértéke alatta van-e a matematikai hibahatárnak – de úgy érezzük, a tűréshatárt már túllépte.
Schmidt Gábor a saját szemszögéből logikusan érvel, amikor azt hangsúlyozza: a Magyar Kajak-kenu Szövetség mindent megtesz, amit megtehet, így például a saját költségvetéséből 25 millió forintot szán a doppingellenőrzésekre. Kétségtelenül úgy is olvashatjuk az újabb hírt, miszerint a magyar sport tavalyi tizenhét pozitív esetéből csupán egyetlenegy köthető a kajak-kenuhoz, hovatovább indirekt módon az egy esetből azt a következtetést is levonhatjuk, mindenki más tiszta a sportágban. Csakhogy ezt az „önigazolási eljárást” maguk a kajak-kenusok cáfolják meg újra és újra. Túl sok az „eltévelygő”, és túl gyorsan követik egymást ahhoz, hogy elszigetelt esetekről beszélhessünk.
Rendszerhiba jelei mutatkoznak.
Jelentéktelen tünet a tegnapi sajtótájékoztató, amelyet annak apropóján szerveztek, hogy a kajak-kenusok hamarosan útra kelnek a melegövi edzőtáborokba. A meghívóban a szereplők felsorolásánál az állt – természetesen a szövetségi vezetők mellett –, hogy „a felnőttválogatott-keret tagjai”, ehhez képest csupán ketten jelentek meg: Medveczky Erika és Vad Ninetta. A többiek nyilván még egy fél edzést sem hagyhattak ki a megfeszített munka közben – vagy kerülték az óhatatlanul felmerülő kellemetlen kérdéseket. Pedig aki tiszta, annak nincs mitől tartania.
Ennél súlyosabb tünet, hogy ma már nem csigázza fel a közelgő idény az érdeklődőket: nem az a téma, hogy ki hogyan, milyen módszerrel készül, hová utazik, kivel indul párosban, négyesben, meglesz-e a maximális számú olimpiai kvóta, hanem az: vajon ki doppingol. Ha azt gondolják, sötét képet festünk, érdemes felidézni Pulai Imre, Sydney kenus olimpiai bajnoka szavait, aki a minap a következőket mondta a Borsnak nyilatkozva: „Egymást nyomják fel a magyar kajakosok. A hazai mezőny nemzetközi szintű, óriási a konkurenciaharc, s mivel ez egy szűk közeg, hamar kiderül, ki használ tiltott szert.” Hogy érthetőbb legyen, sokan a mostani eset mögött is a rivális – s állítólag „védett”… – csoport akcióját sejtik.
Hogy ez csupán konspiráció, botránykeltés? Bárcsak így lenne! Ám úgy tűnik, a szellem kezd kiszabadulni a palackból. Pedig ha valamikor, hát most van vesztenivalója a sportágnak. Az eredményesség soha nem látott anyagi bőséggel párosul, a kajak-kenu csillaga magasan áll.
Csillaghullás februárban: ritka jelenség. Mi több, kiszámíthatatlan.