A phjongcshangi téli olimpián a jeges sportoknak otthont adó Kangnungban, az Olimpiai park amúgy is zsibvásári hangulatot árasztó sokadalmában tegnap sokadszorra futottunk bele a karneváli forgatagba, a népviseletbe öltözött zenekarok, különféle díszes figurák és táncoslányok felvonulásába.
S nagyon reméltük, hogy a ránk is átragadt vigasság megmarad egészen a nap végéig, amikor a rövid pályás gyorskorcsolyaversenyek zárónapján lemegy a függöny. Sokszor leírtuk már, hogy a téli olimpiák 1924-től datálódó históriájában Magyarország két ezüstöt és négy bronzot szerzett, a legutóbbi medálunk a Regőczy Krisztina, Sallay András jégtánc kettős 1980-as ezüstje, így már 38 éve várunk éremre.
Tegnapig Dél-Koreában is hiába vártunk, a short trackban – más sportág ebben a vonatkozásban szóba sem jöhetett – csütörtökig egy negyedik (női váltó), egy ötödik (Liu Shaolin Sándor – 1500 méter) és egy hatodik (Jászapáti Petra – 1500) helyünk volt. Mindez hat olimpiai pont, hatszor annyi, mint amennyit a magyar olimpiai csapat négy éve Szocsiban szerzett (ott a női váltónk lett hatodik), de így is erős hiányérzetünk lehetett, és volt a szakvezetésnek is az áhított érem hiánya miatt.
A tegnapi történéseken, amíg a zárószámig, a férfiváltók döntőjéig eljutottunk, most ugorjunk át azzal, hogy férfi 500 méteren Liu Shaoangot a negyeddöntőben kizárták, női 1000-en Keszler Andrea sem jutott tovább a futamából. De most még azt se részletezzük, hogy Liu Shaolin 500-on a B döntőbe jutott, és ott rajt-cél győzelmet aratott, ami egy olimpiai ötödik helyet jelentett. Persze ez is nagy dolog, de a nap végén sokkal nagyobbnak lehettünk szemtanúi!
Az eddig világbajnoki ezüsttel és bronzzal, valamint három világkupa-győzelemmel rendelkező, de a phjongcshangi kvótát rettenetesen kicentizve megszerző váltónk Liu Shaolin, Liu Shaoang, Knoch Viktor, Burján Csaba összetételben szállt harcba – most is Oláh Bence lett a tartalék – a koreaiak, a kanadaiak és a kínaiak ellen. Lássuk be, nem bántuk, hogy éppen féltávnál a házigazdák gyakorlatilag kiszálltak a versenyből, egyikük úgy esett el, hogy senki sem bántotta. Az addig a negyedik helyen haladó mieink a harmadikra léptek elő, de látszott, hogy nem érik be a biztosnak tűnő bronzéremmel. A feltételes mód ebben a műfajban sokszorosan indokolt, hiszen a zűrös esetek miatt a bírók videózása gyakorlatilag a verseny szerves része. De kanyarodjunk vissza a futamhoz és a végjátékhoz, amely valóságos hősköltemény lett, mert zseniálisan hajráztak a mieink, és Liu Shaolin Sándor elsőként zúgott át a célvonalon! Így született meg az első téli olimpiai aranyunk, azaz egészen pontosan akkor, amikor a videózás számunkra különösen rettenetes percei után hivatalos lett a végeredmény.
„Bevittem a magyar zászlót a jégre, hogy kis nyomást helyezzek a bírókra, a koreai lányok is ugyanezt csinálták a maguk döntőjében – jegyezte meg egy szolid mosollyal az arcán Knoch Viktor a magyar újságírók között, miután mindannyiukat meglapogattuk, megölelgettük.
– Tény, hogy volt egy-két necces előzésünk, de ez igaz a többiekre is. És ha minket kizárnak, akkor ki kell a kínaiakat és a kanadaiakat is, és ezt nem tehetik meg csak azért, hogy a koreaiak nyerjenek. Úgy kilencven százalékban biztos voltam abban, hogy nem fognak minket kizárni. De persze mindig ott van az ember fejében az a tíz százalék. Szóval meg kellett várni a nagy kivetítőn a hivatalos végeredményt. Elképesztő volt, amikor kiírták… Előtte láttam, ahogy Ádó leszedte a kínaiakat, ez egy kicsit melegebb előzés volt, de Sanyi úgy ment el a kanadai srác mellett, mintha az szembejött volna vele!” – hallottuk az olimpia legzseniálisabb sziporkáját.
„Második helyen kaptam meg az utolsó két körre a váltást Ádótól, nagyon jól váltottunk, a kanadaiak viszont nem – elemzett a tőle megszokott hamiskás mosollyal az arcán Liu Shaolin. – Úgy mentünk fel a döntőre, hogy ha a kanadaiak vannak előttünk, akkor ők biztosan a pályát akarják fogni mindenképpen, nekik nem lesz olyan gyors a tempójuk, mert nem olyan jó a befejező emberük. Összeszorítottam az összes fogamat, és azt mondtam magamnak, hogy én márpedig itt elmegyek, akármi lesz. Semmilyen ütközés nem volt, nem is lehetett volna hozzám érni. De a váltóból mindenki megcsinálta a saját részét, így lehettünk olimpiai bajnokok. A célba érkezés után csak sikítottam és kiabáltam, hogy megvan, de Csabi és Viktor mondta, hogy nyugi, várjuk meg a videózás végét.”
„Hát, én nem is tudom, láttam-e az utolsó másfél kört – jegyezte meg vigyorogva Burján Csaba. – Meglöktem Ádót, ahogy csak tudtam. Azt még észleltem, hogy már készíti elő a kínai megelőzését, ami azonban utána történt, az teljesen kiesett a látószögemből. Legközelebb már azt láttam, hogy Sanyi van elöl. És tudtam: kizárt, hogy őt valaki megegye abból a pozícióból.”
A négyesből a legfiatalabb, a még csak 19 éves Liu Shaoang volt a leginkább megilletődött.
„Mindhárom egyéni versenyem úgy ért véget, hogy kizártak, és ráadásul ezekért csak magamat okolhatom. Ám ha a váltóról van szó, akkor tudom, hogy a saját egyéni problémáimmal nem szabad foglalkoznom, mindent bele kell adni a csapatért, a többiekért” – fogalmazott Ádó. Azt azért borítékolhatjuk, hogy az éjszaka hátralévő részében ő is jobban felengedett.
Mi pedig az emelkedett pillanatokban csak hálásak lehetünk a sorsnak, hogy a helyszínen láthattuk ennek az aranyéremnek a megszületését, ezt a csodát.