– Ön is úgy látja, hogy a berlini világkupa-győzelem helyreállította a magyar vízilabdasport megtépázott renoméját?
– Egy akkora csalódás után, mint az Eb-nyolcadik hely, padlóra került a férfiválogatott. Nemcsak a játékot, a vereségek sorozatát tekintve, hanem morálisan is. Hiszen korábban elképzelhetetlennek tartott pénzügyi kérdések is felmerültek, egyes játékosok – akiket amúgy tisztességesen premizálnak – a válogatottbeli szereplés fejében extra pénzt kértek. Ebben a helyzetben sikerült hazahozni a világkupát, ami egyfelől valóban helyreállította a magyar póló nemzetközi tekintélyét, másfelől – immár sokadszor – a reveláció erejével hatott.
– Mire gondol?
– Arra, hogy amikor kimegy egy sikeres generáció, mindig elkezdünk sírni, és világvége-hangulat lesz úrrá rajtunk. Így volt ez akkor, amikor Gyarmati Dezsőék visszavonultak, amikor mi befejeztük vagy most, hogy Kásásék abbahagyták. Ilyenkor a közvélemény, sőt a szakma is rácsodálkozik Benedek Tibiék 2013-as világbajnoki diadalára vagy most a Märcz Tamás dirigálta válogatott világkupa-győzelmére. Pedig nincs ebben semmi rendkívüli, a magyar vízilabdázás tartalékai kimeríthetetlenek. Mindig jön egy új nemzedék, amely képes megismételni a korábbi sikereket. Való igaz, nem volt bekalkulálva a berlini győzelem, pedig a magyar vízilabda-kultúra újabb és újabb tehetségeket dob a felszínre. Hopp, itt egy újabb generáció, ezek is világklasszisok, ezek is tudnak nyerni!
– Szóval a berlini arany nem csak múló délibáb.
– Lehet kételkedni, de inkább örüljünk neki, és főleg a pólósok örüljenek, mert aki már fogott a kezébe vízilabdát, az pontosan tudja, hogy a sportág megítélése, presztízse, hitelessége döntően a férfiválogatott teljesítményén múlik. Még olyan hangokat is lehetett hallani a közelmúltban, hogy nem biztos a kijutásunk a tokiói olimpiára. Ezek a hangok most elhalkultak.
– Megmutatta magát az új generáció, amelyben még egy 31 éves „ifjonc”, a BVSC-s Pásztor Mátyás is remekelt.
– Pásztor jó játéka engem nem lepett meg. Matyi átérezte, hogy a magyar válogatottba bekerülni megtiszteltetés, és csak kimagasló teljesítménnyel őrizheti meg a helyét a legjobbak között.
– Pásztort olyan szerénység és már-már gyermeki öröm jellemezte, ami nem feltétlenül sajátja napjaink pólóssztárjainak.
– Igen, továbbá kiderült, hogy senki sem pótolhatatlan. Itt van például Kardos Gergő, aki nyolcvanszázalékos védési hatékonyságával feledhetővé tett egy olyan legendát, mint Nagy Viktor. Hát ilyen tartalékai vannak a magyar pólónak!
– Tegyünk különbséget a hiányzók között! Varga Dénes, Hárai, Hosnyánszky az egész idényt kihagyta a válogatottban, Nagy Viktor és Vámos csak a világkupára kapott szabadságot. Ez tette lehetővé Kovács Gergő, Pásztor, Kardos, Vogel Soma és a többi újonc mély vízbe dobását. Melyik hatás erősebb: a sztárok hiánya vagy a csikócsapat szembetűnő kohéziója?
– A férfiaknál roppant fontos az a fajta belső harmónia, egység, hit, önbizalom, egymás iránti tisztelet, becsület, amit Berlinben tapasztaltunk és ami idáig esetleg kérdéses volt. Ezek a játékosok értéket képviselnek, nem kérnek pénzt azért, mert játszanak a válogatottban, ugyanakkor azok, akik most önszántukból kimaradtak, szintén értékes játékosok, legjobb formájukban húzóemberek lehetnek – és azok is lesznek.
Csak úgy gondolom, a nagy arcból egy kicsit vissza kell venni, és megfelelő szerénységgel kell képviselni a hazát. Persze versenyhelyzet ide vagy oda, vegyük csak Varga Dumit, ő egy olyan istenáldotta tehetség, akinek a tudása és a helye megkérdőjelezhetetlen. Sajnos a pólót is utolérte a fogyasztói társadalom. Manapság a fiatalokat nem az olimpiára kijutás motiválja, hanem a karrier, a pénz. A másik kérdés pedig a sportemberi gondolkodás, magatartás. Bármennyire is szomorú, a sportember fogalma Benedek és Kiss Gergely visszavonulásával ki is veszett. Jó játékosaink, profi gondolkodású pólósaink vannak, de sportemberek már kevesen.
– Váltsunk témát: vasárnap a Duna Arénában elnökválasztó közgyűlést tart a szövetség. Jól tudom, hogy Vári Attila az egyetlen jelölt?
– Én sem tudok másról. Csak egy dolog kérdéses: vajon hány százalékkal nyer Attila? De nem is ez a lényeg. Az, hogy Kemény Dénes lemondott, szomorú esemény, ugyanakkor örömteli lehetőség, hogy a vízilabda-társadalom van annyira erős, hogy a soraiból válasszon elnököt, és ne kívülről, esetleg egy politikust, ahogy az más szövetségeknél előfordul.
Ez megtisztelő nekünk, pólósoknak, mert azt jelzi, hogy a politika alkalmasnak tart bennünket a saját problémáink megoldására. Vári úgymond „tőlem” lett olimpiai bajnok, én voltam Sydney idején a Vasas edzője, jól ismerem őt: értelmes, karizmatikus személyiség, aki ráadásul nyolcéves pécsi cégvezetői gyakorlattal a háta mögött biztosan jó elnöke lesz az MVSZ-nek.