– Éppen ötven éve zajlott a mexikóvárosi olimpia, a Papp László Budapest Sportarénában pedig kezdődik a világbajnokság. Melyik körül forognak inkább a gondolatai?
– Mindkettő körül forognak. Nagyon várom már a vb-t, az 1968-as olimpia pedig mégiscsak az abszolút csúcs a pályafutásomban.
– Zavaros politikai helyzetbe csöppentek, tüntetések zajlottak, még lőttek is, és gondolom, a kétezer méter fölötti magasság is ijesztően hangzott.
– Mi, birkózók az olimpia előtt kétszer is kiutaztunk Mexikóba, hogy hozzászokjunk a magaslathoz, és ezzel nem is volt gondunk. Az étkezéssel már lehettek volna problémáink, de vittünk szakácsot, és amikor a helyiek egy zöld marhacombot akartak rásózni, megmondta nekik, hogy tartsák meg. A városban már csak azért sem csámborogtunk, mert amikor az olimpiai faluból vittek bennünket a versenyszínhelyünkre, láttunk egy-két felgyújtott autót, de egyébként is a saját versenyünkkel voltunk elfoglalva.
– A krónikák szerint magabiztosan nyerte meg az olimpiát. Tényleg így volt?
– Így, mert nagyon jól sikerült a felkészülésem. Persze ezért sokat tettem, a napi kötelező négy óra helyett inkább nyolcat edzettem, és a sok kötélmászás is megtette a hatását. Ha satuba szorítottam az ellenfelem karját, csak akkor tudott volna kiszabadulni, ha levágják vagy leszárad neki… Akkoriban még egészen más volt a lebonyolítás, és az utolsó meccsemen a román Baciu ellen a pontozásos vereség is jó lett volna nekem, akkor is én vagyok az olimpiai bajnok. De hogy nézett volna ki, ha aranyérmesként vereséggel jövök le a szőnyegről? Akciódús döntetlenre végeztünk.
– Kevésbé közismert, hogy az első világversenyes érme már 1961-ben majdnem arany lett a jokohamai vb-n, ráadásul szabadfogásban!
– Az aranyért egy iránival birkóztam, elhúzott néhány ponttal, utána pedig rutinosan elhátrált, és hiába szedtem szét, mert a kondim már akkor is jó volt, egy pontot megőrzött az előnyéből. Ám az első világversenyemen az ezüstnek is nagyon örültem. Ez volt az első repülőutam is, emiatt is emlékezetes túra volt. Bemondták, hogy vihar van előttünk, és a pilóta megpróbálja kikerülni. Hát nem sikerült neki, és eléggé berosáltam.
– Ilyen indítás után, már ami a szőnyegen történteket illeti, miért váltott kötöttfogásra?
– Az 1962-es toledói vb-n még szabadfogásban lettem bronzérmes, de a vállaim nem bírták a sok lábramenést, egyre többet lettem sérült, muszáj volt váltanom. Ami aztán olyan jól sikerült, hogy a következő évben Helsingborgban kötöttfogásban rögtön megnyertem a vb-t. Ami azért nem ment ilyen könnyen, mert a döntőben az orosz Karavajev, aki elég erős gyerek volt, összeroppantotta a bordáimat. Mondom az edzőnknek, Szilvásy Miklósnak (az 1952-es olimpia bajnoka – a szerk.): Miklós bátyám, baj van. Mire ő: Ha világbajnok akarsz lenni, akkor ott vár az ellenfeled, a panaszfelvétel pedig majd a mérkőzés után lesz. Visszamentem és szétszaggattam az oroszt, még füles szaltót is dobtam rajta. Az oroszok mindig erősek voltak, azt azonban nem bírták, ha megrángatták őket. Én meg általában gyorsan nyakon vágtam a palit, meghúztam jobbra-balra, két perc után már azt sem tudta, hogy hol lakik az öregisten, és akkor már az enyém volt.
– Hogyan lehet ezt tökélyre fejleszteni az abonyi téglagyárból indulva?
– Apám jó viszonyban volt Skultéty Sanyi bácsival, az abonyi birkózószakosztály alapítójával, és az öcsém már előttem ide járt edzésekre. Sanyi bácsi engem is megfűzött, de eleinte jól odavertek, ezért egy darabig aztán feléjük sem mentem. Úgy voltam vele, ne velem akarják kiporolni a szőnyeget, keressenek erre mást. Sanyi bácsi azonban újra hívott, és meggyőzött, hogy ha megtanulom a fogásokat, akkor más világ lesz. Így aztán, miután este kilenckor végeztem a munkával, indultam edzeni. A téglagyárban amúgy ötkilós téglákat pakoltam fel a kocsikra, majd dobáltam le róluk. Később jelentkeztem mezőgazdasági gépszerelő iskolába, és szántottam, olykor még éjjel is. Egyszer megesett, hogy elbóbiskoltam, és arra ébredtem, hogy felszántottam a dűlőutat… Az 50-es évek végén aztán felkerültem Budapestre, válogatott kerettag lettem, de a tatai edzőtáborban megint minden úgy kezdődött, mint Abonyban, az öregek aprítottak. Az idő múlásával ez persze megváltozott.
– Abonyban pedig nem felejtik el, hogy tőlük indult. Ha igaz, a város második díszpolgára lett, és itt a második hely is nagyon szép, mert Kossuth Lajos az első.
– Így igaz, még 1963-ban kaptam meg a címet, az első vb-aranyam után. A birkózószakosztály pedig ma is nagyon szépen dolgozik Lőrinczy Laci vezetésével. Megválasztottak tiszteletbeli elnöknek, gyakran hívnak rendezvényekre, és ha tudok, megyek is. Az is megdobogtatja a szívemet, hogy a Honvédban, ahol versenyzőként közel másfél évtizedet lehúztam, majd edzősködtem, Simicskó István segítségével újra megalakulhatott a szakosztály. És most a Magyar Birkózószövetségben is jól mennek a dolgok, Németh Szilárd elnök odafigyel a részletekre is. A versenyzők minden segítséget megkaptak, hogy a lehető legjobb körülmények közepette készülhessenek fel a világbajnokságra. Nekünk azért nem volt ilyen jó dolgunk.
– Milyen szereplésre számít a maiaktól?
– Most is vannak a válogatottban nagyon ügyes és elszánt gyerekek, szerintem lesz aranyérmünk is. A szurkolás rajtam nem múlik, mindennap kint leszek.