A Magyar Honvédség 32 éves főhadnagya – a jelek szerint újra kezd katonai sportággá válni az öttusa – ritka kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és három szám után eldöntötte az elsőség kérdését. A 200 méteres gyorsúszásban teljesített 1:59 perc remek produkció, a vívást egy fiatal vetélytársával holtversenyben megnyerte 26/7-es mutatójával – még úgy is, hogy két legyőzött ellenfelét kizárták, így az eredményüket törölték –, Fenton nyergében pedig hibátlan lovaglást mutatott be szintidőn belül.
Ezek után 14 másodperces, több mint százméteres előnnyel vágott neki a kombinak, és még azt a luxust is megengedhette magának, hogy kényelmesen kocogjon, mivel a négy sorozat húsz korongjára mindössze 21 lövést kellett elhasználnia, azaz csupán egyszer trafált mellé.
„Az az igazság, hogy a kombiban csak másfél kört, azaz 1200 métert nyomtam meg, aztán láttam, hogy nem kell erőlködnöm, hiszen sérült vagyok, a jobb combhajlító izmom négy centi hosszan beszakadt az egyik edzésen. Büszke vagyok a bajnoki sorozatomra, 2014 óta mindig én nyertem az egyénit, és előtte 2012-ben is” – elevenítette fel a vasárnapi történéseket a kétgyermekes apuka.
Nem a megszokott utat követte gyermekként, hiszen nem úszóból vedlett át két-, három-, majd öttusázóvá, hanem rövid útkeresést követően – két évig tornázott – a bátyját követve öttusázónak szegődött. Ehhez képest az egyéni csúcsa 200 gyorson, az 1:55 perc igazán tiszteletet parancsoló.
Kasza életében – paradox módon – a 2016-os esztendő korszakhatárt jelentett, merthogy – roppant ellentmondásos módon – nem vitték ki a
riói olimpiára, dacára annak, hogy a magyarok közül elsőként szerzett kvótát. Azóta viszont sikert sikerre halmoz, tavaly az Eb-n és a vb-n is ezüstérmet szerzett egyéniben.
„Istenigazából a mai napig nem tudtam feldolgozni a mellőzésemet, nem is az a jó szó rá, hogy igazságtalan döntés volt, hanem sokkal inkább szakmaiatlan. Négy évvel korábban, London előtt Demeter Bencével szétversenyeztük magunkat, hullafáradtan indultam az olimpián, tizenkettedik lettem, pedig bennem volt a jó eredmény. Rióra pihentebben akartam kiállni, a szófiai Eb-n júliusban ezüstérmet szereztem, de addigra eldőlt, hogy nem utazom az olimpiára. Rio után volt egy komoly beszélgetésem az akkori kapitánnyal, Pálvölgyi Miklóssal, nem magam, hanem az észszerűség mellett érveltem, azt akartam, hogy biztosítsanak védettséget a kvótát szerzőknek, nehogy idő előtt ellőjék a puskaporukat.”
Ma már Martinek János a kapitány, vele készül a válogatott keret az idei székesfehérvári Eb-re és a hat héttel később esedékes mexikóvárosi vb-re.
„Másfél hónap van a két verseny között, annak elégnek kell lennie a kétszeri csúcsforma eléréséhez. Úgy tűnik, lesz egy többhetes magaslati edzőtáborunk szintén Mexikóban, én ezt elengedhetetlennek tartom, hiszen a riói olimpia első hat helyezettje egyenesen magaslatról érkezett a játékokra. Az sem ártana, ha komoly vívópartnereket szerződtetnének a táborra.
Tudom, hogy ez nem olcsó mulatság, de enélkül nem megy” – vélekedett az immár hatszoros egyéni magyar bajnok, akinek nagy célja a 2019-es budapesti vb megnyerése. „1999-ben 13 éves gyerkőcként végigszurkoltam a margitszigeti vb-t. Azóta álmodozom az aranyéremről egy hazai világbajnokságon.”