Tizenöt másodperc volt hátra, és Yvonne Turner, a mezőny legjobbja pattogtatta a labdát. Látszott, már csak az időt akarja lepergetni, ezért Giorgia Sottana, a Fenerbahce olasz sztárja nem is védekezett: odalépett hozzá, és a kezét nyújtotta, a példáját pedig követték a többiek is.
Ám a török csapat játékosai nem ekkor adták fel, az ő hitük már percekkel korábban elfogyott, az akaratuk eddigre régen megtört – egészen pontosan megtörte a magyar bajnok Sopron Basket. Egészen hihetetlen események zajlottak a pályán a női kosárlabdázók legrangosabb sorozatának, az Euroliga még nyitott negyeddöntőjének a harmadik mérkőzésén: a negyedik negyedben nem volt miért izgulni.
Két hete a magyar szemmel horribilis költségvetésű Fenerbahce győzött Sopronban, így előnnyel fogadta egy héttel később a magyar csapatot; elég lett volna Isztambulban nyernie ahhoz, hogy az egymást követő nyolcadik évben is bejusson az Euroliga négyes döntőjébe, a Final Fourba.
Csakhogy a Sopron megtréfálta, ezért a törökök újra útra kelhettek a mindent eldöntő harmadik összecsapásra, és el sem tudták képzelni, hogy elveszíthetik ezt a párharcot. Alighanem ezért roppantak meg akkor a negyedik negyed elején, amikor rádöbbentek: ez az elképzelhetetlen nagyon is elképzelhető.
Pedig szó szerint szörnyen kezdődött a szerda a csapat számára. Alaine Coates, a soproniak egy hónapja szerződtetett centere, az isztambuli mérkőzés egyik hőse megtudta, hogy az édesapja közlekedési balesetben elhunyt, az édesanyját kórházban ápolják, és – érthetően – összeomlott, csak az vezérelte, hogy a lehető leghamarabb hazautazhasson.
A közösséget azonban ez a tragédia inkább még jobban összekovácsolta, mint megingatta volna, Roberto Iníguez vezetőedző, majd Yvonne Turner is kiemelte a meccs után, hogy Alaine-ért is harcoltak.
És tényleg harcoltak. Napjaink sportjában állandó téma a légiósok és a honi játékosok szerepe, előbbieket gyakran nevezik egyszerű zsoldosoknak, és ezt a vitát aligha itt és most döntjük el, de egy tény: a Sopronban gyakorlatilag csak egy magyar, Fegyverneky Zsófia jutott szóhoz – Dubei Debóra az utolsó húsz másodpercre állt be –, gyakran öt külföldi volt egyszerre a pályán, de ezek a szerb, amerikai, bosnyák és spanyol hölgyek a szívüket maradéktalanul beleadva tettek meg mindent a klubjukért és a szurkolóikért, azaz a győzelemért.
A Fenerbahce sokkal nagyobb és drágább sztárjai erre nem voltak képesek, amikor szükségük lett volna a szívükre, az igazi lelkierőre, mentálisan összeroppantak, és feladták a meccset. Egyetlen adat elég ennek az illusztrálására: a Sopron 15 labdát vett el az ellenfelétől, az viszont csupán négyet tőle.
Tanítani lehetne a magyar bajnok védekezését, nem véletlen, hogy a negyedik negyedben Európa egyik csúcscsapata mindössze három pontig jutott, és ebből kettőt fél perccel a lefújás előtt szerzett egy duplával. Ez azért is félelmetes, mert Roberto Iníguez gyakorlatilag mindössze hét játékost forgatott a mérkőzés során, kollégája, Firat Okul – ő, ahogyan két héttel ezelőtt, most sem volt hajlandó nyilatkozni – viszont tizenegyet, azaz ehhez a sikerhez nemcsak a lélek, hanem a test tökéletes erejére is szükség volt.
A harmadik tényező pedig a sokat – és valljuk be, olykor méltán – szapult soproni közönség volt. Ezúttal meglett a telt ház, a közönség felejthetetlen hangulatot varázsolt, nehéz eldönteni, hogy ők vitték előre a csapatot, vagy az lelkesítette be őket, végül is mindegy – a játékosok a lefújás után okkal kiáltották kórusban azt, hogy „nélkületek nem ment volna!” A televíziós sportcsatornák bűne, hogy egyik sem közvetítette ezt a mérkőzést, a sportág hívei páratlan élményről maradtak le miattuk.
Nem túlzás: egy igazi csodáról.
A FINAL FOUR
Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezető igazgatója szinte magába roskadtan ült a hihetetlen győzelem után a kispad mellett; úgy elfáradt, mintha ő is játszott volna. Ő vezette a klubot kilenc éve, is amikor a csapat a története során először és eddig utoljára eljutott a Final Fourba. Akkor Salamancában kikapott a házigazdától és a Jekatyerinburgtól is, a negyedik helyevégzett, ám az élmény feledhetetlen maradt. És most itt az újabb. „Ez volt életem meccse – szakadt ki az igazgatóból. – Ma este ez a csarnok felrobbant, ez előtt a közönség előtt nem lehetett más az eredmény. Fantasztikus volt ez az egymásra találás. Majdnem egy évtizedet dolgoztam azért, hogy ez a mérkőzés létrejöhessen, és elképesztően jó kimondani, hogy megérte!” Roberto Iníguez vezetőedző a Sopronnal együtt már öt klubot vezetett el a Final Fourba, ezek közül az egyik éppen a Fenerbahce, a Valenciával pedig meg is nyerte a sorozatot. Mindegyikre büszke, de felhívta rá a figyelmet, hogy manapság sokkal nehezebb eljutni idáig, mint évekkel ezelőtt, mert nőtt a vetélytársak száma, Törökországban és Oroszországban ráadásul igazi szupercsapatok alakultak ki. Utóbbiak hegemóniáját törte most meg a Sopron, rajta kívül az orosz Kurszk és Jekatyerinburg, valamint a török Yakin Dogu alkotja majd április 20–22-én a Final Four mezőnyét. Ma délutánig lehet jelentkezni a rendezésre – a Sopron biztosan nem pályázik, mert ez mintegy 310 millió forintba kerülne –, és a FIBA vasárnap dönt a helyszínről. Ez tavaly Jekatyerinburg volt, információink szerint idén a két orosz klub összefog és Moszkvába viszi a négyes döntőt, de Isztambul is befuthat.