„A pompás Stockholm–Helsinki-i (sic!) hajóút után a finn testvérnemzet fiai úgy fogadták Helsinki kikötőjében társaságunkat, ahogy – hiába – csak turániak tudnak vendéget fogadni.”
Ezekkel a sorokkal kezdte tudósítását Mamusich Mihály, a Nemzeti Sport kiküldött tudósítója a lap 1922. június 14-i számában a futballtörténelem első Finnország–Magyarország nemzetek közötti válogatott mérkőzéséről. Mamusich amúgy „kettős ügynök” volt, hiszen az MLSZ válogatóbizottságának is tagja, tehát egyszerre volt kint is, bent is, jóllehet a szövetségi kapitányt Kiss Gyulának hívták.
Válogatottunk Fehér – Fogl II, Fogl III – Szabó, Zloch, Blum – Paulusz, Schwarz, Pataky, Hirzer, Himmel összeállításban futott ki a Pallokenttä Stadion gyepére, és 5000 néző előtt Schwarz és Pataky 2-2, valamint Fogl tizenegyesből szerzett góljával Keliné ellenében 5-1-re győzött.
„A finnek váratlanul erős ellenfélnek bizonyultak. Északiaknál szokatlanul gyors futballt játszanak, a csatársoruk pedig olyan ügyesen kombinált, hogy a védelmünket néha nagyon zavarba hozták. Az első félidőben méltó ellenfelei voltak a magyaroknak” – írta Mamusich kolléga, persze aztán 1-1 után lehengereltük a „halszagú rokonokat”, ahogy Sajnovics János, a finnugor nyelvrokonság felfedezője beszélt Suomi lakóiról a XVIII. század közepén. Az akkori finn válogatott jobbszélsőjét egyébként William Kanervának hívták, nem tudjuk, rokona volt-e napjaink szövetségi kapitányának, a Marco Rossival egyidős, 54 éves Markku Kanervának.
Ez volt 96 éve, és valljuk be, szombaton aligha számíthatunk kiütéses győzelemre a tamperei Ratina Stadionban, amelynek a befogadóképessége 16 800 fő. A FIFA-világranglistán mindössze 11 hely választja el a két válogatottat – mi az ötvenegyedikek vagyunk, az északiak a hatvankettedikek, de ez mit sem számít. Az oroszországi világbajnokságra egyik ország sem jutott ki, a finnek az ötödik, mi a harmadik helyen végeztünk csoportunkban.
Igen ám, csakhogy azóta sok víz lefolyt a Dunán! A magyar válogatott a rossz emlékű Leekens-érában négy mérkőzéséből hármat elveszített, s csak egy sovány döntetlenre futotta, a finnek viszont utolsó tíz meccsükből mindössze egyet buktak el (Románia ellen idén júniusban 2-0-ra), hatot megnyertek három döntetlen mellett.
Rendben, komoly skalp nincs az övükön, Málta, Észtország vagy Koszovó nem számít annak, viszont a későbbi vb-ezüstérmes Horvátország elleni zágrábi 1-1 vagy Izland 1-0-s legyőzése Helsinkiben derekas fegyvertény. Olyasmi, amivel a magyar válogatott nem nagyon büszkélkedhet az utóbbi időben.
A finn válogatott amúgy története első válogatott meccsét 1911. október 22-én Helsinkiben vívta, még az Orosz Birodalomhoz tartozó Finn Nagyhercegség néven. 5-2-re kikaptak Svédországtól, és később sem javult sokat a helyzet, olyannyira nem, hogy mindmáig egyetlen vb-re vagy Eb-re sem jutottak ki.
Tamperében – hiszik, nem hiszik – nagyon várják már a szombati összecsapást. Szállásadónőm, egy idős hölgy, minapi telefonbeszélgetésünkön lelkesen ecsetelte, hogy minden bizonnyal találkozunk a Ratina Stadionban, merthogy neki is van jegye a Nemzetek Ligája-mérkőzésre.
Alig várom a találkozást. Végtére is rokonok vagyunk, vagy mi a szösz.